Focistába szeretve

11. fejezet

- Hol vannak a fiúk? - kérdezte Nick a legértelmesebb kérdést.

- Vajon ők idejöttek? - rakott fel Miles is egy jó kérdést.

- Csak nem jöttünk rossz helyre.

- Mi az, hogy " csak nem "? Nézted te egyáltalán azt a nyomorult Google maps-t?

- Igen.

- És jól megnézted?

- Öhm...biztos.

- Ez nem volt túl meggyőző.

- HÉÉÉ PINCÉR, HOZNA NEKEM VALAMI ÜNNEPI PIÁT? NYERTÜNK EGY OLYAN CSAPAT ELLEN AMI MÉG EDDIG SOSE KAPOTT KI. - hallottam a sztorizgató tök ismerős hangját.
A tag akivel egy susuba jártam és csak azért voltam vele jóban, mert haverok voltunk, meg most is azok vagyunk. Amúgy nagyon aranyos gyerek, csöppet sutább mint kéne, hogy legyen, de az ő baráti körében ez már a több mint tehetség.

- Te egy csapatban vagy Christiannal?

- Aha, nem is mondtam még? - nézett rám Nick.

- Ez honnan jött? - értetlenkedett Miles.

- Mert ott vannak a pultnál. - mutattam a baloldalon lévő részre.

- Christineee - kiáltottam át az idegesítően hangos és érthetetlen zenét, miközben utattörtem az emberek tengerében. Láttam, mintha a szemével keresne valakit. A tekintete megállapodott rajtam.

- Joe? - olvastam le a szájáról.

- Ki más? - olvasta le ő is az enyémről. A kijelentésemre elkezdett elindulni felénk, vagyis ha jól láttam a tömegben konkrétan kisutat csinált magának, nekünk, úgy mindenkinek.
Siettem, jobban mint amikor a fiúkat kerestük, aztán megláttam őt füligérő vigyorral.

- Christineee - ugrottam a nyakába. - Fhu, te olyan régen találkoztunk...

- Hát szerintem is. Múlt hétvége az tényleg rég volt, főleg úgy, hogy nálunk is aludtál. - nevetett.

- Jól van na, már hiányzott az a hülye fejed. - mosolyogtam.

- Nekem is a tiéd, Joe. - ölelt át még egyszer szorosan.

Amikor Chris átkarolta a vállam, valamiért biztoságban éreztem magam. Hiába voltak drogosok, alkoholisták vagy bármilyen nem kívánatos személyek a közelemben, nem foglalkoztam velük, mert tudtam Chris megvéd engem. Próbált engem átirányítani a fiúk asztalához, hogy bemutatson nekik.

- Na, fiúk... - kért egy kis figyelmet, mire mindenki szeme ránk szegődött. A torkomban egy hatalmas gombóc keletkezett. - ...ő itt Chloe legjobb bartnője és egyben az enyém is. - pillantott rám mosolyogva.

- Sziasztok - köszöntem félénken.

- Csá - köszöntek.

- Hé, cica van gazdád?- kérdezte egy magasabb barnás - szőke csávó nevetve, bár nem hiszem, hogy komolyan gondolta volna. Elég sok seb volt az arcán, gondolom ő itt a verekedős típusból való.

- Bryan, ő húgom. Csak, hogy tisztázzuk a dolgokat. - állt mellém Nick. A pali ( szóval Bryan, tök szép neve van ) egyből lefagyott az arcárol a mosoly. Én pedig nevetve néztem szét a társaságon. Egy olyan ember mint a bátyám a vezető, akire hallgatnak. Az fasza lesz.

- És hogy tetszett a meccsünk? Remélem büszke vagy rám. - faggatott Chris miután elmentünk a pulthoz megrendelni a fiúk kéréseit.

- Oh én mindig. Mikor ne lennék az rád? - nevettem fel.