Focistába szeretve

32. fejezet

- Na - kaptam fel a cipőm - valaki akar velem jönni a boltba? - néztem rájuk unottan. - Ha valaki azt meri mondani, hogy neki kell valami, de nem akar jönni azt... - jelentettem ki fenyegetően, de mielőtt bármi baromságot kitalálhattam volna Nick és Chris már jól ismerve engem felkuncogtak. Szerintem elképzelték, hogy akárkinek is tudnék ártani.

- Én megyek! - mondta boldogan Dominic. - Nekem kell sajtospogácsa!

- Ú, azt majd én is veszek... - jutott hirtelen eszembe.

- Én is akarok! - szólalt meg Bryan is. - Csak úgy. - tette hozzá, mintha meg kéne magyaráznia.

- Sziasztok! - integettek a fiúk, míg mi is kiléptünk a bejárati ajtón.

Ahogy ott sétáltunk az ajtón, míg én boldogan elől, addig a fiúk csak mögöttem kullogtak. Bevártam őket és próbáltam beszélgetést kezdeményezni. Kisebb nagyobb sikerrel.

- Amúgy pontosan miért is megyünk neked boltba? - nézett rám Bryan.

- Kukoricáért, meg lehet salátát is veszünk. - mondtam majd összeurgott a gyomrom. - És neked nem kell valami? Vagy tényleg csak unalomüzésből jössz velünk? - tereltem el gyorsan a témát, mielőtt még jobban elmerülnénk benne.

- Aha - vágta rá gondolkodás nélkül.

- Öhm...oké... - oldalra fordítottam a fejem, ahol Dominic a telefonját nyomkodta. - Figyelj Dominic ahelyett, hogy mással írogatnál itt vagyunk mi is. Beszélgetsünk. Vagy van nálunk jobb társaságod is? - sóhajtottam fel idegesen, hogy ilyeneket kell mondanom egy nálam idősebbnek. Felnevetett. Most szerintem még szánalmasabbnak gondol mint ezelőtt. Ezt jól megcsináltam.

- Nálad - mosolygott rám - vagyis nálatok - javította ki magát azonnal, amikor meglátta a mellettem haladó Bryant is. - nincs jobb társaság.

- Awww. Ez nagyon kedves. - mondtam vigyorogva.

- De akkor mit csinálsz? - vonta fel a szemöldökét Bryan.

- Játszok.

- Mégis milyen játék fontosabb nálunk? - csattantam fel mérgemben.

- Semmilyen! - rakta el hirtelen a telefonját a zsebébe.

- Ezt jól megcsináltad... - hallottam meg Bryan szavait, miközben a fiúk jóval lemaradtak tőlem.

- Mit? - értetlenkedett Dominic.

- Hát azt, hogy idegbe hoztad Zoet. - mondta ki nyersen. Hát én nem így fogalmaznék, de amúgy igaz. Picit mérges lettem, hogy csendben sétálgattunk.

- Bocs, Brawl Starsoztam. - hallottam a megbánást a hangjában, viszont nem foglalkoztam vele. Nekem valami más jobban felkelltette a figyelmem.

- Brawl Stars? - fordultam hátra csillogó szemekkel.

- Igen? - mondta furcsálva Dominic.

- Leszünk barátok? - kérdeztem szinte kiskutya szemekkel, miközben próbáltam nem össze -vissza ugrálni örömömben. Kontrollálni kellett az érzelmeim. Meg tudom csinálni!

- Te is játszol vele? - csillantak fel az ő szemei is.

- Hát...öhm...nem rég kezdtem. Nicket láttam illyennel játszani, aztán én is letöltöttem. Szóval? - kérdeztem

- Alap. - kacsintott rám. - Osszak netet?

- Nem kell...

- Van?

- Nincs... - húzom el a szám.

- Akkor? Osztok szívesen. - ajánlotta fel rögtön.

- De nem kell! Majd otthon...

- Mert? Miért nem jó itt?

- Mert nem akarom a te netedet lefogyasztani. - mondtam alig hallhatóan. Felnevetett.

- Ha azt akarnám, hogy ne fogyaszd akkor nem ajánlottam volna fel. - mosolygott rám kedvesen, majd felém nyújtotta a kezét. - Add ide. Beírom a jelszót.

- Oksi. - nyújtottam át a telefonomat bizonytalanul.

- Kész. - mondta boldogan, majd adta vissza. - Tudod, hogy mit kell csinálni?

- Nem. - ráztam meg automatikusan a fejem. - Légyszi megcsinálod? Eddig csak Nick van a barát listámon és azt is ő csinálta meg.

- Akkor... - kacagott fel jóízűen, majd újra odaadtam a készüléket a kezébe. Pár perc után vigyorogva néz rám. - Most már akármikor játszhatunk együtt!

- Oksi! - vettem mostmár végleg vissza a telefonom, aztán süllyesztettem a hátsó zsebembe.

A kisutcákon át egy furcsa, mégis ismerős érzés uralkodik bennem. Régebben imádtam kijönni a sötétben és csak úgy kint sétálni. Nézni a holdat és a sok ragyogó csillagot az égen. Ülni alattuk és élvezni a csendet, a természetet és minden mást, ami körül vesz. Most már inkább leszoktam róla. Hogy miért? Azt nem tudom. Lehet már nem volt időm kikapcsolódni és amikor meg lett volna, akkor meg elfelejtettem a nagy kavalkád közepette. A kavalkád szó az életemet foglalná össze röviden, az elmúlt években. Ahogy Alexről kiderült az igazság, úgy derült ki az is, hogy mennyire hozzánőtt a szívemhez. Ahogy elhagyott, úgy a szívemből is kitépett egy jókora darabot. Ami pedig megmaradt az darabokra tört...

- Figyelj Zoe... - ragadta meg a csuklóm Dominic, majd óvatosan hátrahúzott. Gondolom, azért, hogy más ne hallhassa meg ezt a beszélgetést. - Még nem mondtam, de sajnálom.

- Mit is? - kérdeztem összezavarodva.

- A fürdőszobás incidenst... - feleli már vörösödő fejjel. - Amiket mondtál, azokat tényleg komolyan gondoltad? - kereste a tekintetem.

- Persze, miért ne tettem volna? - kérdeztem vissza, majd amikor láttam, hogy elmosolyodott én is így tettem.

- És köszönöm, hogy kiálltál mellém, amikor a bátyád meg akart verni.

- Nem csak ő. - szóltam oda nevetve.

- Ja igen. Bryan és Chris is, viszont tőlük nem félek. - mondta büszkén, majd elkomolyodott az arca. - Nem úgy mint Nicktől...

Pár lépésre voltunk a bolt bejáratánál, amikor egy hatalmas égdörgést hallottunk. Felnéztem az égre, ahol sötét felhők takarták a napot, viszont itt-ott kiszűrődött a fény. Besiettünk, majd mindenki arra ment ahol megtalálta, amiért jött. Dominic és én mentünk a pékárukhoz, viszont érdekes módon Bryan is elkullogott valamerre. Tuti, hogy neki is kell valami, csak nem akarja elmondani. Vagy csak megint túlgondolok mindent... De ki tudja?