Focistába szeretve

41. fejezet

Miles üzenete: Miért nem jöttél el a felszálláskor?

Ne, ne, ne, ne. Ilyen nincs. Ilyen a világon nincs. Hogy lehetek ekkora pancser? A legjobb barátomat cserben hagytam aki fogta magát és elment Amerikába. Ráadásul nem is támogattam, hanem csak plusz problémát jelentettem neki.

Zoe üzenete: Kérlek ne haragudj.
Nem direkt volt... Chloéknál volt buli és túl sokat ittam.

Miles üzenete: Azt vettem észre a napokban, hogy alig voltam neked fontos... Remélem könnyű lesz nem rám gondolni, úgy mint ezelőtt.

Zoe üzenete: Tessék? - miért hiszi azt, hogy én sose gondoltam rá?

Miles üzenete: Jó volt amíg tartott. - figyelmen kívül hagyta a kérdésem. Sose csinált ilyet, mindig válaszolt minden kérdésemre. Furcsa...

Zoe üzenete: Ennyi? Feladod a barátságunk? Mert én másokra is szenteltem a figyelmem? Nem csak neked? Kajak ezért most nem leszünk többé barátok? - lettem mérges egy perc alatt.

Miles üzenete: Nem ezért! Te vagy az aki arra vágyik hogy a középpontba legyen. Hát most ott van Nick csapata. Jó szórakozást.

Zoe üzenete: Beszéljük meg kérlek... - nem is foglalkoztam hogy figyelemhiányosnak írt le. Csak mérges. Vagyis remélem csak haragból írta ezt... Ahogy hívni kezdtem a képernyőmre tekintve összeomlottam.

A hívott szám tiltotta az Ön számát.

Mi? Miért? Most akartam vele beszélni, erre ő letilt. Ennél nem is lehetne szarabb ez a nap...

- Zoe, hogy vagy? - pillantottam a mellettem lévő személyre. Edzőruhában és futócipőben álldogált és amint meg hallottam a "hogy vagy?" kérdést könnyezni kezdtem. Elkiabáltam magam.

- Miles tiltotta a számom és tuti haragszik rám. - töröltem erősen a szemem.

- Miért tiltott téged?

- Azt írta azért, mert nem is foglalkoztam vele. - sírtam egyre jobban.

- Zozo... - tárta szét a kezét Bryan, amibe én azonnal belevetettem magam és hosszasan ölelkeztünk. Nevetnem kellett. Nagyon cuki volt ez a becenév tőle. - Most jobb?

- Egy fokkal igen. Merre futsz?

- Ne, ebbe a cipőben inkább én nem erőltetetném... - mutatott a mamuszomra, amit hirtelen kaptam fel Chloéktól rohanva haza.

- Azt hiszed futnék? Még ha szeretnék is, se tudnék. - mondtam.

- Dehogynem.

- Nem.

- De.

- Mondom, hogy NEM! - hirtelen az oldalamhoz nyúlt és elkezdett csikizni. A szemét elleste Christől. Na szépen állunk. - Ne, hagyd abba.

- Legalább most már a nevetéstől sírsz. - húzott csibészes mosolyt a szájára. - Menjünk, mert sose érünk haza. - ragadta meg a kezem és úgy szaladt tovább mintha mi sem történt volna.

- Egyáltalán hol laksz?

- Otthon.

- Na, nem mondod. - kezdtem játszani a hülyét. - Ha ezt nem közlöd, lehet nem is jöttem volna rá.

- Először hazakísérlek aztán majd megyek haza, rendben?

- Fantasztikus.

Futottunk mint két bolond. Majdnem kiköptem a tüdőm amikor hirtelen megállt előttem Bryan. Próbáltam megtalálni a tekintetét, hogy miért fagyott le szegény. Kár volt...