Focistába szeretve

15. fejezet

Amint megismerkedtünk a fiúkkal, egyből megtaláltuk a közös hangot. Egész jókat beszélgettünk konkrétan a semmin is. De legalább beszélgettünk és nevettünk nem álltunk tök kínos csendben.

- Amúgy téged ki hívott? - kérdezte Liam a semmiből felhozva a számomora kínos témát.

- Hallod ez magánügy! - szidalmazta Chris.

- Nincs semmi gond - vettem védelembe Liamat. -Öhm...az exem keresett. - mindenkin láttam, hogy nem értik miért hívogat az exem, ha már az exem.

Zavaromban inkább a cipőm orrát kezdtem bánulni. Hallottam, hogy valaki sugdolózik. Gondolom Miles volt az, vagy Chris. Aztán a többiek is hozzászóltak a témához vagy feltették a bennük rejlő kérdéseket.

- És érzel iránta valamit? - hallottam meg Dominic hangját aminek örültem volna, ha nem pont Alexxal kapcsolatban kérdezett volna.

- Nem tudom, eddig úgy volt, hogy nem mert úgy nagyjából elfelejtettem őt, de most megint találkoztunk... - próbáltam megnyílni és elmagyarázni a helyzetet, de ez elég hülyéül jött ki.

- És mikor szakítotatok? - jött hátulról a frappáns kérdés, amire azonnal tudtam volna a válaszd, de nem voltam benne biztos.

- 2 éve. -mondtam bizonytalanul. Nem gondoltam volna, hogy ennek a dátumát is el tudom felejteni. De ez egy jó kezdet ha el akarom őt felejteni. Már ha hagyja.

- Hiányzott?

- Mik ezek a kérdések? - nevettem fel kínomban - A szakításunk utáni idő  elején nagyon aztán egyre kevesebbet.

- És mi a faszért verekedett össze velem? - hallottam meg Chris hangját, amire mindenki magyarázatot várt tőlem. Azt hittem kibírja otthonig. Azt se tudom honnan jött neki ez a kérdés, de mindegy.

- Az az izom pacsirta az exed? - találkoztam az elkerekedett szemekkel.

- Aki az ellenségünk csapatába volt? - értetlenkedett valaki szintén hátul. Mostmár kezdem azt hinni, hogy ennyire halkan beszélek. Vagy nem terjed hátul a hang?

- Igen és igen. Nem hittem volna, hogy erről fogunk beszélgetni... - motyogtam kellemetlenül.

- Na, de miért támadt rám a semmiből?

- Hosszú sztori- adtam elő az aduászt, ami általában be szokott válni, ha nem tudok, vagy nem akarok magyarázatot adni valakinek.

- Na, ne hazudj. Az összes könyvedet is eltudtad negyed óra alatt mesélni. Ami amúgy nem kis teljesítmény 16 könyvvel nézve. Nehogy az legyen már a problémád, hogy kb 30 perc eseményeit ne bírd elmondani. - amint újra a szemembe nézett látta, hogy ezt nem a fiúk előtt kéne megbeszélnünk - Na gyerünk - sürgetett, miközben arrébb vánszorogtunk, otthagyva a fiúkat a meg válaszolatlan kérdéseikkel.

Amint már halló távolságon kívül voltunk, ahol kényelmesen el tudtunk beszélgetni kettesbe, leültünk a földre. Vettem egy mély lélegzetet és belevágtam.

- Úgy volt, hogy kijöttünk Nickkel ide a levegőre, aztán megjelent ő. Nekem hányingerem lett és elkezdtek veszekedni a fejem felett, oltották egymást, ahogy csak tudták. Aztán megkérdezték, hogy mit ettem, ittam. Elmondtam mindent. Még a piát is amit adtál. Azt hittem, hogy csak visszamegy bulizni, dehát nem így lett. Bocs, hogy bemártottalak. Ne haragudj rám... - néztem rá szomorkásan.

- Nincs semmi. - karolta át a vállam. - Megkérdeztek valamiről és te az igazat válaszoltad. Miért haragudnék rád? - mosolygott.

- Hát, mert talán miattam verekedettél, ráadásul az exemmel. - kezdtem egyre jobban feszengeni.

- Érted minden balhét bevállanék. - vigyorgott rám annyira aranyosan, hogy rendesen elpirultam.

- Öhm... - próbáltam kerülni a szemkontaktust - Köszi - jött ki, a legnormálisabb válasz a számon.

Sose gondoltam volna, hogy ilyen érzéseket ki tud belőlem váltani valaki a történtek után. Pedig ez a normális, bár nekem nem annak tűnik. De nem azért, mintha nem kedvelném Christ, de én csak úgy tekintettem rá, mint barátra. Most viszont mintha megváltozott volna valami. Valami ami összeköt minket.

Chloe is azt mondta mindig, hogy azért szeretnek meg engem a fiúk, mert kedves vagyok velük. Nálam nincsenek határok, amiket túl tudnának lépni. Elhülyéskedünk egymással és tök jókat nevetünk mint a régi haverok.

Mivel van egy bátyám én is inkább fiúkkal lógtam. Csak hát én ott álltam mint valami hülye, míg ők nevetgéltek. Én is nevettem egyszer- kétszer, nem arról van szó, csak... engem sose fogadtak be úgy, mint Nicket.

- Na, min gondolkozol? - szakított félbe.

- Semmin, csak a szokásos. Túlgondolok mindent. - nevettem zavaromban. Túl jól ismer... kínosan túl jól...

- Na és min? - a kérdés, amire mondjam azt, hogy: " amúgy lehet tetszel és imponál amikor ilyen aranyos dolgokat csinálsz és mondasz, vagy, hogy tök jó a közeledben lenni, mert biztonságban érzem magam vagy, hogy azt se tudom mi bánat van köztünk, de nem akarom, hogy elmúljon" vagy, "hogy megint túlgondolok mindent és nem vagyok tisztába az érzésemmel és lehet, hogy érzek valamit irántad, de lehet, hogy mégse". Hát nem hiszem hogy értené. Az elején lefagyna, vele együtt meg az agya is, szóval...

- Azon, hogy milyen volt Nick és Alex beszélgetése - színleltem aggódó kisugárzást.

- Ahj, nem lesz semmi baj - ölelt át.

Váá, nem vagyok annyira szerencsétlen, mint hittem. Sikerült hazudnom neki. Mármint ez amúgy tök rosszul esik a lelkemnek, de most mondjak igazat, amikor még semmit nem tudok. Sem az érzelmeimről mások felé, se mások érzelmeiről én felém.

- Remélem. - suttogtam.

Nick sétált fel- alá. Ijedten néztem, ahogy a feszültségét próbálja feloldani sikertelenül. Amint elkezdek sétálni felé, meglát. Megrezzen és a szemében nézve gondolkodik.

Amikor ezt csinálja olyan, mintha egy másik univerzumban lenne. A szemeim megnyitják a lelkem világát. Ő elmerengve néz körül benne és gyönyörködik a tájban. Ami nem más mint a jólelkűségem, a vidámságom, a pozitív gondolkodásom, a kreativitásom és minden jó tulajdonságom. Ám, ezt a sok jó dolgot sötétség borítja be. Mint lelkemet a szomorúság és a csalódottság.

- Nick...- szakítottam félbe.

- Igen? - nézett értetlenül, majd eszébe jutott - Ja, igen. Hát a beszélgetés nem ment túl fényesen. De jobb volt mint amire számítottam.

- Tényleg? - a szemeim nagyobbra nyitódnak a kelleténél. Kellemeset csalódtam bennük.

- Aha. - kaptam tőle egy kisebb mosolyt. Nem láttam még ilyet... A bátyám beszélgetett telefonon az exemmel és vidám. Ahogy én ismerem kitörte volna a nyakát, de szerencsére csak telefonon beszélgettek. Ha ő boldog én is az vagyok.

- Köszi- suttogtam.
 
- Ez alap hugi- mosolygott - Ha szükséged van rám, itt vagyok akármi is legyen. Ha még szerintem szar döntést is hozol, tiszteletben tartom. Te döntétesed, a te életedet változtatja meg vagy épp az határozza majd meg a későbbiekben. Csináld azt amit te akarsz, úgyis minden szarért megkapod majd a kritikát, de legalább azt csinálod amit szeretnél. És ha kapsz kritikát, csak azoktól fogadd el, akikhez tanácsért fordulnál...- aztán homlokon puszilt.

Nick mindig megérti az én helyzetem is és az alapján próbál segíteni, nem pedig a saját szemszöge alapján. Imádom a bátyámat, köszönöm Istenem.