Focistába szeretve

36. fejezet

A sok sírás közepette egy meleg érzés futott végig bennem és nem azért mert hirtelen elállt volna az eső. Dominic magához húzott és átölelt, olyan erősen, ahogy csak tudott.

- Ne sírj... - simogatta a hátam folyamatosan. - Olyan rossz látni, hogy szomorú vagy... - egy picit elemelte a fejem a mellkasától, hogy a szemembe tudjon nézni. - Nem az volt, hogy tartjátok majd egymással a kapcsolatot? - bólintottam. - Hát akkor?

- De egy másik kontinensen lesz és a szülei azt se engedik, hogy majd haza jöjjön...

- Majd kimész egyszer- kétszer hozzá látogatóba. Vagy nem tudom, majd valahogy csak megoldjátok... - kezdett el hangosan gondolkodni.

- Tényleg! - kaptam észbe. - Köszönöm. - megragadtam a tarkóját, majd magamhoz húztam és pipiskednem kellett hozzá, de nagy nehezen nyomtam egy puszit az arcára. Fogtam magam és sietni kezdtem vissza Milesék házához.

- Nincs mit... - motyogta Dominic, aki azt a pontot érintette meg a kezével, ahol az előbb pusziltam meg.

- Miles! - kiáltottam. - MILES!

- Mi történt? - kezdett sietni felém, de ne meg sem hallottam.

- Mi lenne ha nem kellene se találkozunk, meg se hívásoznunk... - kezdtem lelkesen, Miles meg összehúzott szemöldökkel félbeszakított.

- Nem akarsz a barátom maradni?

- Engedd meg, hogy befejezzem!

- Rendben. - forgatta meg a szemét.

- Na, ott tartottam, hogy nem kell hívásoznunk meg semmi, hanem én is mennék veled. Na, mit szólsz hozzá? - pislogtam rá nagyokat.

- MIVAN? ÉN NEM ÍGY ÉRTETTEM! - ordította el magát Dominic. Akkor, ezek szerint nem voltam annyira halk, amennyire terveztem...

- Ne is foglalkozz vele, majd megnyugszik. - mosolyogtam tovább. - Miles? - a szeme előtt húztam fel- le a karom, mert pislogás nélkül bámult engem. Értetlenül és lesokkolódva.

- Figyelj, tudom te jönnél velem, de ebben nem csak neked van beleszólásod. Nekem se úgy volt, hogy a szüleim kijelentették, hogy elmegyünk és akkor ez lesz, mert ezt megbeszéltük. Fhu, te el se hiszed milyen sokszor beszéltünk erről a témáról. Muszáj voltam rábólintani hiába is akartam volna veled maradni, mert a szüleimet kellett előtérbe helyeznem. Ott kaptak egy állást, ami annyira jó, hogy egy életre megbánnánk ha nem fogadjuk el. Kérdezd meg otthon először, aztán hívj fel, hogy hogy ment. - ölelt meg jó szorosan újra. - Bár úgyis tudom, mi lesz a vége... - motyogta az orra alatt. - Remélem azért a reptéren látlak majd integetni... - mosolygott rám kedvesen.

- Én is. - kuncogtam.

- Na, indulj haza mielőtt mégjobban megázol, és megfázol itt nekem. - lökte meg a kezem játékosan.

- Amiről csak is te tehetsz. - nevettem fel.

- Hé! Ő nagyságod akar az esőben tüdőgyulladást kapni, nem én.

- Nem is igaz!

- Hercegnőm, ha most sem fogsz haladni, megint a vállamon utazol... - szólalt meg Dominic a háttérben.

- "Hercegnőm"? - kérdezte mosolyogva Miles. Tetszik, hogy nem is fogta fel hogy Dominic, arról beszélt, hogy a vállán fog cipelni. Mint egy kibaszott zsákot. Megint.

- Hosszú sztori. - legyintettem.

- Akkor várom majd a hívásod, hogy mesélj. - kacsintott pimaszul felém. Tuti látta, hogy elpirosodok, mert még szívet is mutatott a kezével. Dominic felé néztem, aki idegesen az orrnyergét maszírozta.