Focistába szeretve

25. fejezet

Ahogy vonszol magával, úgy a kezemet egyre szorosabban kulcsolja rá az ujjait. A lábaimat gyors ütemben szedtem utána. Ahogy bámulom, a gondolataimba merülök és megállás nélkül kattog az agyam.

Érdemes még jobban belezúgnom? Biztos hogy nem, de nem tudom utálni. Olyan kis cuki, főleg amikor mérges. Annyira jóképű, hogy fogadni mernék rá, hogy nem csak én vagyok így ezzel. Nem felejtem, amikor arról beszélt, hogy kihasználta az eddigi barátnőit. Ha én is egyből összejönnék vele, fogadni mernék, hogy én is erre a sorsra jutnék. Sírnék utána és várnám, hogy meghallgatsa a könyörgéseim. Azután meg arra, hogy megsajnáljon és újra velem lenne. De akkor is csak szánalomból lenne velem. De mi van, ha ő nem olyan. Ha ő önmagamért fog szeretni. Ha ő igazán fog szeretni, úgy ahogy majd én őt. 

- Föld hívja Zoet! Köztünk vagy? - állt meg Dominic egy pillanatra.

- Tessék? - kérdeztem vissza, ugyanis nem értettem mi volt a kérdés.

- Jól vagy?

- Persze, miért ne lennék? - mondtam még így is értetlenkedve.

- Hát tudod... - túrt bele röhögve a hajába, másik kezével meg enyhített a kezem szorításán. - Nem tudom, hogy ez az én izmos felső testem miatt volt-e, vagy valami más okból kifolyólag, de tiszta vörös a fejed. - mondta ki kerek perec, amit gondolt teljesen őszintén.

- Ja, öhm... - húztam el a számat. - Melegem van. - rögtönöztem.

- De nem rég rendesen remegtél a hidegtől... - húzta össze a szemöldökét.

- Ja, igen. Öhm... Olyan gyorsan sétáltál, hogy én konkrétan szaladtam... - hazudtam neki.

- Oké... - nézett velem egy darabig farkasszemet. Istenem, az a tekintet... A legszebb ezen a világon, azokkal a gyönyörű fenyő zöld szemekkel. Majd hirtelen megrántotta a vállát. - Akkor bocsi. Majd kicsit lassabb leszek, hogy a te kis aranyos, pici lábaiddal bír az ütemet.

- Ez nem pici! - emeltem fel a lábamat, amire ő elröhögte magát. - Ez nem vicces! - mérgelődtem.

- De nagyon is az hercegnőm! - nevetgélt még ugyanúgy.

- Ne hívj így! - idegeskedtem.

- Mert? Én úgy látom tetszik.

- Mégis miből? - vontam azonnal kérdőre.

- Akkor az arc színed... - itt direkt nem nézett rám. - Miért egyezik a melltartód színével?

- Te a melltartómat figyelted? - maradt tátva a szám.

- Nem! - mondta komoly tekintettel, amikor már a szemembe nézett.

- Akkor? - vontam fel az egyik szemöldököm.

- Fehér a pólóm... - akkor eset le. Ez az idióta ezért vehette észre a melltartóm színét. Tuti nem nézhetett a melleimre, mert állandóan a szemkontaktust kerestem vele. Homlokon csaptam magam. Hogy mennyire hülye vagyok... - Ott vannak! - szólalt meg azonnal Dominic, miután meglátta a srácokat.

- Hála Istennek! - hunytam be a szemem.

- Azt ne mondd, hogy ennyire szar volt velem!

- Dehogy - tagadtam már azonnal, egy kicsit hamarabb a kelleténél. - Csak már aggódtam értük...

- Amíg te velem vagy én semmin se aggódok. - kacsintott felém mosolyogva. Ez az ember állandóan zavarba akar hozni? Még a végén azt hiszi majd, hogy nagy valaki.

- Pedig jobban tennéd! - küldtem felé a levegőben egy puszit. Nagyot nyelt, amit szerintem mindenki is hallott körülöttünk. Mintha valami megszólalt volna a fejébe, visszavágott.

- Mégis mitől? - vonta fel a szemöldökét. - Hogy apuka leszek. - kuncogott jó kedvűen.

Ezeket a béna beszólásokat honnan a bánatból szedi? Vagy ő maga találja ki, mert akkor nem is csodálkozom. Átnéztem a vállam felett és láttam, hogy Nick valami lánnyal beszélget. Az állam a földet érte. Dominic fogta magát és gyengéden becsukta a szám.

- Az ott...? - dörzsöltem egyre jobban és többször a szemem. Hát én ezt nem hiszem el.

- Igen, az. - bólintott elismerően. - Általában felelsz vagy merszezünk és elég őrült dolgokat találunk ki.

- Az vili, hogy nem ugyanarról beszéltünk?

- Öhm, nekem honnan kéne tudnom, hogy te mire gondolsz?

- Jó, mondjuk ez jogos.

Szaladtunk a többiekhez, akik elég meglepetten néztek ránk. Nem is tudták, hogy lemaradtunk és hogy eziddáig őket keresve rohangáltunk. A hölgy akivel a bátyám beszélgetett, mosolyogva elköszönt tölünk és tovább állt.

- Ti mikor maradtatok ennyire le? - értetlenkedett Jackson elsőként kifaggatva a helyzetről.

- Öhm... - még el se kezdtem gondolkodni, már Chloe közbevágott.

- Mesélj. Most. Azonnal. Mindenről hallani akarok! - mondta ellent nem mondás tűrő hangon. Tudtam mire céloz. Mi lányok már aprócska jelekből is értjük egymást.

- Azért hideg volt ám, vizes ruhában. Fáztam. És megkaptam Dominic pólóját. - mondtam röviden összefoglalva a történteket.

- De az mondtad nem fázol. - szólalt meg hátul Matteo.

- Túl makacs, hogy segítséget kérjen... - forgatta meg a szemét Chris. - Olyan mint a bátyja.

- Akkor a családban maradt - nevetett fel Vic.

- Hát rohadt vicces vagy. - ironizált. - Tudod mi lesz még a vicces? - amikor látta, hogy egyikőnk se tudja a választ, megadta magának - Amikor elmondom anyádnak, hogy cigizel. - osztotta ki Nick.

- Abbahagytam. - mondta elhúzott szájjal.

Ahogy ott álltunk én a csajszin kezdtem gondolkodni. Vajon igazat mondot Dominic? Mármint, nem mintha nem hinnék neki, csak nem biztos, hogy ezt játszották. Elég szimpinek tűnt, szóval én Nick helyébe utána szaladtam volna.

- Ki volt ez a csaj? - törtem meg először a csendet.

- Ki? - túrt zavartan a hajába Nick. - Ja, hogy ő? Hát csak...beszélgettünk. - a szemeim kitágultak.

- És miről is? - kérdeztem még mindig a hallottakat emésztve.

Ne tűnjön, úgy mintha én nem valami nőcsábászt neveltem volna a bátyámból. Mert szerintem elég jó lett a végeredmény, ugyanis nagyon büszke vagyok rá is és persze magamra is. Viszont Liza után... mintha kicsit elveszített volna valamit magából, amivel eddig egész volt. A lányok majd megőrültek, óránként egy szívecske és egy "jaj, úgy sajnálom" vagy "én itt vagyok neked" vagy "te úgyis jobbat érdemelsz" üzeneteke küldözgettek. Mondjuk előtte is kapott, csak nem ennyit. Nem az miatt, mintha ezek a lányok tartanák valamire a kapcsolatokat. Ugyanis amikor az első héten próbálkoztak, Nick odaadta a telefonját Lizának és akit akart tiltott vagy is visszaírt, bár szerintem nem valami szépet.

- Hát elkértem az instáját... - hát én nyomban nyomok egy hátraszaltót. A kijelentésére tátott szájjal néztem, ahogy ő a reakciómat várja.

- Úristeen! - azonnal a nyakába ugrottam és belevisítottam a fülébe. Szorosan magamhoz szorítottam, ő pedig csak óvatosan viszonozta az ölelésemet. - Annyira büszke vagyok rád! El se hiszem! Mégis lesz egy kis utód, akit majd el tudok kényeztetni!- tapsisikoltam ugrálva a bátyám mellett. Kínjába elröhögte magát. Tudta, ha én nagyon boldog vagyok, akkor hallgathatja egy ideig...