Focistába szeretve

24. fejezet.

Alext otthagyva elindultunk a keskeny kisutcán, ahol a villanypóznák halovány fényében kerestük a főutat. Egy- két embert ha láttunk, de őszintén nem foglalkoztunk senkivel. Egyre közelebb és közelebb értünk, amikor hirtelen elfogyott az út. Semmivel se foglalkozva haladtam tovább. Nem néztem se jobbra, se balra. Az volt a szerencsém, hogy Chloe sokkal figyelmesebb volt nálam. Csak annyit éreztem, hogy hátulról megfog és visszaránt magához. Meglepett fejjel bámulom, ahogy egy kocsi a megengedett sebesség határnál többel hajt el. Nézem, ahogy egyre messzebbre gurul, ezzel kisebbnek látva azt.

- Mond te normális vagy? - kezdett leszidni Chloe.

- Persze. - szét pillantva az út testen a fiúkat láttam meg. Szaladtak felék. Viszont ők biztonságosabban közlekednek mint én.

- Lányok! - jött széttárt karokkal Liam. Aztán a szeme megakadt rajtam, azt hittem majd külön megölel, vagy valami, erre... - Nem tudod Zoe mit éltünk át, miközben majd befostunk úgy szétagódtuk magunkat!

- Bocsi - húztam el a számat.

- Na majd hogy ez ne forduljon elő legközelebb... - kezdte Dominic.

- Fogom magam és magamhoz láncollak egy életre- szólalt meg Liam, mire az egész társaság felröhögött. Most komoly ilyet mondott? Nekem?

- Én meg majd összezúzom a láncot... - jelentette ki Chloe - ...veled együtt! - mosolygott rá ördögien.

- Jól van na, csak vicc volt... - tette védekezőleg a kezét maga elé Liam. Amire a legjobb barátnőm csak megforgatta a szemeit.

- Na és mi történt míg mi nem voltunk veletek? - vont kérdőre Chris.

- Találkoztunk Alexszal... - kezdtem volna mesélni, de Chloe fogta magát és folytatta helyettem.

- Megsíratta, aztán beszólt nekem... - mondta idegesen.

- Megverted? - pillantott Nick komoran a szemébe.

- Aham - mondta büszkén.

- Jól is tetted! - tartotta pacsira a kezét a bátyám, majd azonnal bele is csapott.

- Na jó én mentem!

- Ne Zoe! - tágult ki Bryan szeme.

- És hova is? - vonta fel az egyik szemöldökét Dominic.

- Jó messzire. - rögtönöztem hirtelen.

- Az jó és melyik irányba megyünk? - érdeklődött tovább.

- Mi az, hogy "megyünk"?

- Hát, megyek veled! Mert te + én = mi. Mert baj? - olyan aranyosan elmosolyodott. Éreztem, hogy ég a fejem, de mindegy volt már.

- Dehogyis. - mondtam egy kis szünet után.

-Én is akarok menni! - ordibált Vic. Aztán inkább kijavította magát - Nem fogok megzavarni semmit. - rakta fel védekezőleg a kezét.

- Én is akarok! - mondta Adrian. Amikor Dominic rosszalóan nézett rá, elröhögte magát. - Még nincsen gyertyatartótok...

- Ezt nagyon adom - nevetgélt vele Liam. - Én majd ilyen romantikus zenét fogok nyomatni a háttérben. - adott hozzá a poénhoz.

- Tudjátok mit? Mindenki menjen! - adta tudtunkra Jackson a legjobb ötletet.

Mint valami elveszett csorda, akik keresik az otthonukat, úgy kovájogtunk az utakon. Azt hitték mindnyájan full részegek vagyunk. Pedig csak a fele ivott, de az is alig. Sétáltunk egy darabig. Már fájt a lábunk. Este volt már nagyon. Valamelyik idióta torokból elkiáltotta magát, hogy "játszótér". Erre mindenki úgy futott, mintha az életéért küzdene.

- Ez komoly? - nyafogott Matteo.

- Aham. - mondtam unottan.

- Mi van? - jött oda később Miles.

- Szaladok mint az őrült, erre befoglalják a hintát. Hát nem hiszem el. - esküszöm azt hittem bőgni is fog.

Ott üldögéltünk a homokban és homokvárat építettem Jacksonnal. Amikor odajött hozzánk Liam és lepöckölte a homokból készült hercegnőmet.

- Te szörnyeteg! - kezdtem színészkedni. Amire rendesen dino hangot adott ki magából Liam. Meglepett. Nem is kicsit. De az annál jobban, hogy felkapott. Ott szaladt velem együtt a homokozó körül, amikor drámain elkiáltottam magam. - Szőr Jackson lovag, mentsd meg a hercegnőt!

- Engedd el! - jött felénk egy elég hegyes botot kalimpálva.

- Rendben! - ahogy ezt kimondta átnéztem a válla felett. Ott volt a szökőkút. Amint leemelt a válláról átöleltem és ahelyett, hogy bedobott volna, csak eljátszotta azt. Hát igen, csakhogy nem számított arra, hogy Jackson majd nem tud majd megállni.

- Vigyázzatok! - üvöltötte az egyre közeledő Jackson.

Már túl késő volt arrébb lépni, vagy bármi mást csinálni. Fel voltam készülve lelkileg, hogy nem úszom meg szárazon. De arra nem gondoltam, hogy ennyire. Mind a ketten én rám estek. Én voltam legjobban a vízben. Amint leszálltak rólam, ott feküdtem a szökőkútban és a semmiből előtört belőlem egy kacaj. Egy olyan amire senki nem számított, úgyis, mindenki félve kereste a tekintetem.

- Közös szelfi - szólalt meg Chloe, amire én reagálni se tudtam, olyan gyors volt. Erről is lett egy emlékünk. Abba a mappába mentve, amit nem mutat meg és csak a szülinapomkor fogok csak meglátni.

- Na gyere, kisegítelek! - jött oda hozzám Bryan. A kis tudatlan nem is látta azt a mosolyt ami átfutott az arcomon. A kezét felémnyújtva villantottam egy vigyort és csak akkor látta meg. De túl késő volt már neki is. Gondolkodás nélkül magammal rántottam.

- Hajj - nyögött fel fájdalmasan.

- Na mivan? - nevettem fel jóízűen. Kimásztam egyedül, majd szétnéztem a társaságon. Tök jó volt a hangulat. Fröcsköltük egymásra a vizet, mintha újra húsvét lenne.

Viszont egy idő után kezdett hidegre fordulni a fülledt nyár idő. A többieket csak pár csepp érte, viszont mindket Bryannel... Neki viszont marha nagy szerencséje volt, hogy levehette a pólóját. Én nem tehettem. Jobb lett volna, mert nem fáztam volna, de nem. Most meg már késő bánat volt.

- Nem fázol? - bökött meg Nick.

- Nem. - hazudtam kicsit sem feltünően.

- Dejo neked... - forgatta a szemét Chloe. Elhitték. De jól hazudok. Elmegyek színésznek!

- Biztos? - kérdezte kicsit lemaradva a többiektől Dominic ugyanis, elindultunk valahova az éjszakába, viszont így is suttogva.

- Amúgy nem. De úgyis mindjárt megszokja a testem, szóval mindegy... - mondtam reménykedve, hogy nem fogja elmondani senkinek. Úgyis mindegy volt mit mondok.

Rácsapott a homlokára, erre én kínosan heherészni kezdtem. Unottan rámnézett, majd szét az úton. Megfogta a pólója alját és felhúzta, majd levette. Ott virított előttem félmeztelenül. Tátva maradt a szám. Úgy nézett ki mint egy görög isten, aki most szabadult az Olimposzról. A reakciómat látva aranyosan elmosolyodott és megjelentek a kis gödröcskéi is az arcán.

- Nem jön senki. De takarni foglak úgy jó lesz? - kérdezte és ott helyben elolvadtam, olyan édes volt. Ideadta a pólóját, hogy ne vizes ruhába legyek. Aprót bólintottam és levettem a saját felsőmet, majd felvettem az övét. Miközben ő háttal állva nekem teljes testével elrejtett.  Levakarhatatlan mosoly született a fejemen.

- Köszönöm Dominic! - mondtam tisztára meghatódva ettől a lovagias tettétől.

- Alap - mondta, majd sietősen lépkedtünk a társaságunkhoz, úgyanis nem kicsit lemaradtunk.