Obsessed (Befejezett)

6. Weston és Almodovar

A kis filozófia kitérő után visszatérve a Café Montmartre-ba, ahol barátainkat hagytuk, a pincér szépen felírt mindent, majd így szólt:
- Arabica jó lesz?
A két fiú egymásra nézett. Nem volt az, de ők viccesnek találták a kérdést és egymásra mosolyogtak.
- Ha nincs más - felelte Jaykay, miközben nem vette le a szemét Taehyungról. Valószínűleg a mondottakat is inkább neki címezte. Taehyung vette a lapot, szeretett flörtölni, és a kétértelmű dolgok mondogatása jobban is tetszett neki, mint a szájnyalogatás.
- Az arabica tökéletes lesz - tette hozzá gyorsan, de ő sem szegény felszolgálóhoz beszélt.
A pincér pislogott kicsit, nem értette pontosan, hogy mi van, de robustát is tartanak. Ez a kétfajta kávébab van forgalomban ugyanis, ami nem az ő hibája, bár az utóbbi nem olyan kapós. Neki viszont meg kell kérdeznie, mégiscsak "a kávé szerelmeseinek szent helyén" vannak. A két fiúnak persze semmi fogalma nem volt a kévékról, de ez ezúttal szerencsére nem okozott komolyabb fennakadást.

Az arabicák gyorsan megérkeztek a kért kiszerelésben, és a Café Montmartre előtt üldögélve egy középkori lovag és annak imádottja lassan elkortyolgatták a fekete levesnek is nevezett italt. A lovag nem tudott arról, hogy lovag, aki plátói módon imádja választottját a távolból, és amikor ő isteni szerencsének köszönhetően egy pillantásban részesíti, az lovagi karrierjének egyik csúcspontja. Onnantól fogva örökké fogja imádni és szolgálni őt, mert a lovagi szerelem ilyen. Fennkölt és félénk, de ugyanakkor odaadó és szenvedélyes.

Az imádat tárgya, a megközelíthetetlen, rideg szépség remélte, hogy a másik nem annak látja őt, de tetszett neki nagyon, hogy az ágy egyelőre biztos messzeségben van, és hogy a partnere ezúttal úriember. Hogy flörtölnek és ízlelgetik egymást olyan volt számára, mint csepp víz a sivatagban (hahaha). Ha nem is az életét mentette meg, de javított a keserűségén az emberek reménytelen bunkóságával és felszínességével kapcsolatban, attól pedig kimondottan jó kedve lett, hogy nem ő az egyetlen a földkerekségen, aki első helyen nem szexelni akar. Vagy nem csak.

A Montmartre közepén egy jeges kávé és egy espresso között a két idegen lassanként ismerős lett. Az egyik elvarázsolva figyelte, ahogyan álmai fiúja életre kel, és lényegében felülmúlja az álmait. Kim Taehyungot még annál is gyönyörűbbnek találta, mint ahogyan azt elképzelte. És ezúttal hús és vér volt. A másik viszont kezdte nagyon élvezni az előállt koordinátarendszert, és egyre élethűbben alakította a szerepét, ami ráadásul nem is volt szerep valójában. Ahogyan a lovagja egyre lovagabb lett, ő egyre inkább kegyet gyakorolt az irányába azzal, hogy esélyt adott neki. Hát nagyon élvezte.

A milliárdos és a modell csak beszélgetett és beszélgetett. Kim Taehyung elhűlve meghallgatta, hogy gazdag, meleg, arab férfinak lenni abszolút nem könnyű, és hogy az a világ annyira kegyetlen és embertelen, hogy Jaykay legszívesebben elszökne belőle. Kim Taehyung viszont azt mesélte, hogy az úgynevezett elit társaság felszínes és közönséges, a glamour és a csillogás csak hazugság. Ő modell lett, mert a külseje erre desztinálta, de valójában többre vágyik. Ami igazából kevesebb. Ő eddig mindig csalódott, és ez keserűen óvatossá tette, Jaykay viszont azt sajnálta, hogy eddig nem tudott kiteljesedni. Hogy nem tudott valódi önmaga lenni. Mindezeket figyelembe véve az első randevú végül jobban hasonlított egy pszichiátriai kezelésre, mint egy romantikus összejövetelre, de ezt őszintén szólva egyikőjük sem bánta.

Az első kávézást újabbak követték. Aztán amikor kibeszélték minden problémájukat, áttértek arra, ami örömet jelentett nekik. Jaykay órákat, igen, órákat mesélt a fényképezésről és a sivatagjáról, néhány hét után fotókkal is illusztrálta az elhangzottakat. Nemcsak a sajátjaival dicsekedett el az érdeklődő Kim Taehyungnak, hanem megmutatta neki példaképe, Brett Weston dűneképeit is, amelyeket zseniálisnak nevezett. Bevallotta, hogy csak a saját maga szórakoztatására digitálisan ki szokta színezni az eredetileg fekete-fehér fotókat, és azt mondta, hogy talán meglepő, de a narancssárgának és a barnának rengeteg árnyalta van.