Obsessed (Befejezett)

5. Ékkő és vörösbor

Kim Taehyung ugyanis nem ehhez volt szokva. Ő ahhoz volt szokva, hogy ő ékkő. Egy lélek nélküli, de rendkívül értékes drágakő. Amelyet a tulajdonosa nagy becsben tart, és büszkén mutogatja országnak-világnak, de az senkiben sem merül fel, hogy megkérdezze tőle, hogy hogy van vagy hogy hogyan issza a kávét.

Tizennyolc éves volt, már leérettségizett, amikor az utcán megállította őt egy szakállas férfi. Éppen az édesanyjának segített a bevásárlásban. A férfi bemutatkozott, és azt mondta, hogy a Vouge fotósaként szeretné tudni, hogy érdekelné-e őt modellmunka. Koreai bevándorlóként nagyon is érdekelte őt a modellmunka, a szülei pedig tulajdonképpen megtiszteltetésnek vették az ajánlatot. Persze csak azután, hogy kiderült: a férfi valóban a Vouge fotósa, és valóban modellmunkáról van szó. Így kezdődött a karrierje, és kvalitásainak köszönhetően villámgyorsan ívelt felfelé.

Különleges szépségének hamarosan híre ment a szakmában, ami két következménnyel járt. Jobbnál jobb ajánlatokat kapott ügynökségektől, majd divatházaktól, de ezzel párhuzamosan ajánlatokkal halmozták el nők és férfiak egyaránt. Eleinte persze vonzónak találta ezt a hatalmas érdeklődést, és kedve szerint válogathatott. Egy csapásra megnyílt előtte az elegáns partik világa, a glamour lenyűgözte teljesen. Mivel gyárilag a férfiakat preferálta már tinédzser kora óta, most is ezen az úton haladt, és lassanként a szerelmi életét is belepte a divatszakma. Annak az összes árnyoldalával együtt. Ahogy múltak az évek és egyre több tapasztalatot szerzett, világosan kiderült számára, hogy bizonyos helyekre bizonyos emberek ágyán keresztül vezet az út.

Mivel egy szint után már csak ilyen módon lehetett tovább lépni, az ő karrierje is lelassult. Ha csak elképzelte, hogy olyan férfiak érjenek hozzá, akiknek az érintésére nem vágyik, már felfordult a gyomra. Képtelen lett volna rá. Csodaként élte meg ezek után, hogy a Celine-nél senkivel sem kellett lefeküdnie, sőt a kreatív igazgató rendkívül korrekt ember volt. Jól tudtak együtt dolgozni, és mindenki jól járt a másiknak köszönhetően. Néhány hónap után bebetonozta magát a céghez, a márka arca és főmodellje lett, sőt, de ezt már mi tudjuk, Hedi Slimane egyenesen a muzsájának tekintette őt. Ezzel együtt azonban tökéletesen belelátott a csillogás hazugságába, abba, hogy kintről minden tökéletes, belül viszont a velejéig rothadt. Nem is feltétlenül divat világára értette ezt, hanem úgy en bloc az elit társasági életre. Mindenesetre a munkája odakötötte.

A párkapcsolatait szerencsére tudta a saját ízlése alapján szervezni, de szerelmi életnek még jó indulattal sem lehetett nevezni az eseteket. A sok felületes viszonyból okulva arra a következtetésre jutott, hogy a partnerei kivétel nélkül a szépségéért rajongtak, az, hogy ő ott nem ér véget, senkiben sem merült fel. Ez keserűséggel töltötte el, mert szerette volna valakivel megosztani a gondolatait is, de már a csomagolás annyira káprázatos volt, hogy senki sem akarta kinyitni. Mint az extradrága bor, ami évekig áll a polcon, de inkább csak dekoráció, hogy lássa mindenki, a tulajdonosának ilyenje is van. Hogy benne milyen ital rejtőzik, lényegtelen, lehetne macskahúgy is. Taehyung azonban tudta magáról, hogy ő finom, szofisztikált bor, amit nem is érdemes meginni egy hajtásra. Ízlelgetni kell, felfedezni az összes aromáját, és nem fog csalódást okozni.

A csomagolását tulajdonképpen méltónak is találta volna, nem lett volna vele semmi baj, az emberekben volt a hiba. Ők nem látták túl a külsőn. Eleinte próbálkozott azzal, hogy beavassa magába a partnereit, a barátait, de beszélhetett órákon át Almodovarról vagy Van Gogh képeiről, a maximális reakció abban merült ki, hogy ábrándos szemekkel meghallgatták, de se egy felelet, se egy kérdés nem hangzott el soha. Ő maga is igyekezett érdeklődni a partnerei gondolatai iránt, de legtöbbször semmit sem talált, csak a rajongó tekinteteket. Aztán belefáradt.