Mi a különbség képzelet és valóság között? Egyszerű kérdésnek tűnik, igaz? Az is persze, hiszen a képzelet nem létezik, a valóság viszont igen. Akkor lesz kicsit nehezebb a helyzet, amikor a képzeleted kezd valós formát ölteni. Félelmetes érzés. Min...
Már kezdett derengeni, amikor kiértek sivatagba. Jaykay határozottan, a navigátorára támaszkodva vezetett, hosszú porfelhő követte őket egész úton. Taehyung őszintén csodálattal figyelte a magabiztos sofőrt és az őket körbeölelő homoktengert. A számára félelmetes látványt nyújtott a semmi, amelynek nyilván a közepe felé haladtak, egyetlen tájékozódási pontot sem lehetett találni, ameddig a szem ellátott. Minden tökéletesen ugyanolyan volt. Mégsem érezte magát elveszve, úgy gondolta, hogy Jaykay mellett biztonságban van.
- Rendesen minimum két kocsival szabad csak a sivatagba jönni, minket a második a táborhelyen fog várni. Tudod, sosem lehet tudni - kezdett könnyed csevegésbe Jaykay, amitől Taehyung karjai libabőrösek lettek. Automatikusan nyúlt a mobiljáért, amely azonban határozottan mutatta, hogy a térerő bizony nem a sivatag jellemzője. - Nem, nincs térerő - mosolygott Jaykay -, de nem kell izgulnod. Én jól ismerem a sivatagot. Homokviharok pedig főleg áprilisban fordulnak elő. Taehyung megnyalta a száját, szeretett volna több dolgot nem megtudni Jaykay legjobb barátjáról, de erre sajnos nem volt lehetősége.
- A legmelegebb órákban nem jöhetünk majd ki a kunyhónkból, mert szó szerint megégnénk negyedóra alatt, de reggel és este kellemes az idő. Éjjel persze megeshet, hogy fura hangokat fogunk hallani, de attól sem kell megijedni. Hiénatámadás már nagyon régen fordult elő. Taehyung ennyi információ után legszívesebben megkérdezte volna, hogy tulajdonképpen miért is akarnak itt éjszakázni, de emlékeztette magát arra ismét, hogy a sivatag Jaykay legjobb barátja, tehát nem kérdezte meg. Más irányba indult el.
- Mennyi ideig maradunk? - érdeklődött udvariasan sűrű szempillaverdesés közben, amit Jaykay nagyon édesnek talált, és elnevette magát. - Ha nincs ellenedre, csak egy éjszakát. Utána szeretném, ha nálam lennénk kicsit, aztán pedig visszarepülünk Párizsba. Ha neked jó így. Taehyungot ismét lenyűgözte Jaykay határozottsága. Hogy mindent eltervezett, megszervezett, hogy minden át van gondolva, semmi "lesz, ahogy lesz". - Nekem tökéletes - felelte elismerően. Már eddig is elég kalandosnak találta az együtt töltött időt, és határozottan az lett a benyomása, hogy a következőkben sem fognak unatkozni.
A sok porfelhő és homok után aztán egyszercsak feltűnt valami a láthatáron. Világosodni is kezdett már, ahogy közeledtek feléje, egyre kivehetőbbé vált egy alacsony építmény, amely mintha a bársonyos homokból nőtt volna ki. A kis kunyhó, vagy mi, tényleg homokkal fedett volt, legalábbis a hátsó traktust illetően. Jó két méterre magasodott azonban az eleje, amelyet fehér sátorszerű napellenző borított. Mint egy közönséges teraszon székek, asztalka, kanapé állt elötte, és többrészes üvegajtón keresztül lehetett belépni az építménybe.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Wow - jelentette ki Taehyung, amikor megálltak mellette. Jaykay csak őt nézte, minden rezzenését látni akarta. Finoman megsimította az arcát, és kis bűntudattal a hangjában így szólt: - Nem a maximum, de nagyon boldoggá tesz, hogy itt vagy velem. A szép szőke fiú nem is merte elképzelni, hogy mi lehet a maximum, ha egy kizárólag a számukra, a sivatag közepén megszervezett házikó, amely nyilván minden luxussal fel van szerelve, még nem az. De mondjuk úgy, hogy kíváncsi lett.
