Obsessed (Befejezett)

20. Az őrület határán 2.

Jaykay a negyedszázadnyi élete alatt már többször érezte magát őrültnek. Tinédzser korában, amikor órákat töltött a vörös dűnek között, és legjobb barátjának érezte őket. Amikor elmesélte nekik, hogy azt hiszi, hogy baj van vele, mert a fiúk sokkal jobban tetszenek neki, mint a lányok, és nem érti, hogy miért. Aztán, amikor megálmodta magának a szép szőke fiút, és a sivatagja segített neki abban, hogy a soha nem létező szerelmüket színre vigye a homokbuckák között. De a leginkább akkor érezte magát őrültnek, amikor a rideg szépségű modellfiút követni kezdte, amikor megpróbált a közelébe kerülni mindenfele ravasz módokon, és amikor már nem tudott teljes bizonyossággal különbséget tenni álom és valóság között.

És aztán ő döbbent meg a legjobban, amikor kiderült, hogy amit őrültségnek hitt, az a színtiszta valóság. Ő csak egy meleg fiú, aki valódi szerelemre vágyott, és megtalálta azt. A sivatagja pedig... megmagyarázni sosem tudta volna, de Taehyung mellett kizárólag benne bízott. Még az is felmerült benne, hogy az a bizonyos fekete kő, az ónix, nem véleltelnül sodródott eléjük. A sárga nagyúr azt üzente vele, hogy rá lehet számítani, nála biztonságban lesznek, ha úgy alakul. Visszamenőleg megnézte az időjárási adatokat, és a sivatagban töltött napjukon a váratlan légköri jelenségeket egyértelműen barátja machinációjának vélte, józan ember akkor a lábát oda be nem tehette.

Hogy aztán egy drón mégis felvételt készíthetett róluk, azért elsősorban ő volt a felelős. Nagyot hibázott, amikor nem vonultak vissza a kunyhóba, nem volt elég óvatos. Azt sem tudta kizárni, hogy az apja nem is figyeltette, és mindössze egy meteorológiai drón filmezte le őket véletlenül, ami aztán az apja kezébe került. Mivel ezt nem kérdezhette meg a felménőjétől, maradt a spekuláció, de a sivatagja iránt érzett bizalmát nem hagyta csorbulni. Jaykay továbbra is inkább bízta volna Taehyungot és önmagát rá, mint a luxusváros minden kényelmére. Ez aztán teljes mértékben őrültség, igaz? Minden bizonnyal.

Most azonban fordult a kocka. A Meydan VIP részében a lehető leghidegebb józasággal döntött úgy, hogy őrült lesz. Egy olyan nemkívánatos tétel a családban, akit nem lehet emberek közé vinni (mégha azok az emberek olyanok is, amilyenek), akitől jobb megszabadulni a lehető legcsendesebb módon. Akire az apjának se pénze, se ideje nem lenne. Ugyanis haszontalan, vállalhatatlan, de legfőképpenképpen kiszámíthatatlan. Abban bízott, hogy ha ilyen körülményeket teremt, akkor az apja kevesebb erőt fog fektetni a keresésébe, és inkább megszabadulni akar majd tőle és nem ápoltatni. Mivel érzelmi kapcsolat nincsen közöttük, miért is tenné.

Az persze szóba jöhetett, hogy mártírként majd előadja, hogy az elmeháborodott fiát nem hagyja magára és mindent megtesz érte, de ennek semmi valós alapja nem lenne, csak színjátékként fényezné magát vele. Sokkal egyszerűbb lenne neki, ha például Jaykay balesetet szenvedne a sivatagban, vagy egyszerűen csak nyoma veszne. Így nem kell eljátszani az öngyilkosságot sem, amivel időt és pénzt spórolhat. Jaykay akkor először (és utoljára) az életében azt gondolta, hogy ő egy zseni. Hogy megtalálta a legjobb eszközt arra, hogy egyszer és mindenkorra megszabaduljon az apjától és attól a gusztustalan világtól, amelybe beleszületett.

Még melegében kedvet kapott ahhoz, hogy tesztelje az apját és kiderítése, fogékony-e az elborult elme apró jeleire. A lóverseny nézése közben egyszercsak, hirtelen felkapta a fejét és felnézett az égre. Követett a fejével egy nem létező dolgot, és örömmel látta, hogy az apja szintén felnéz a teljesen üres égboltra, majd megdöbbenve rá.
- Mit nézel? - kérdezte meglepve.
Jaykay először az apjára nézett, majd vissza a semmire és végül megint az apjára. A száját direkt nyitva hagyta.
- Semmit - felelte zavartan, aztán határozottan a versenypályára szegezte a tekintetét.
Az apja még egy kicsit figyelte őt, aztán ő is a pálya felé fordult, de látszott rajta, hogy valami szöget ütöttek a fejébe. Hát Jaykay majd kiugrott a bőréből.