Mi a különbség képzelet és valóság között? Egyszerű kérdésnek tűnik, igaz? Az is persze, hiszen a képzelet nem létezik, a valóság viszont igen. Akkor lesz kicsit nehezebb a helyzet, amikor a képzeleted kezd valós formát ölteni. Félelmetes érzés. Min...
Egy becsületesen végigszorongott repülőút után Jaykay már fáradtan érkezett Dubai-ba. A fizikai része bizonyult könnyebbnek, de az agya is kimerült. Az állandó munka miatt eléggé tompa lett. Minden lehetőséget számbavenni és a valószínű következmények következményeinek a következményeit áttekinteni nem volt egyszerű menet. Jaykay-t fullasztotta az otthoni, fojtogató, meleg levegő, de a saját gondolatai is. Tulajdonképpen már várta, hogy beinduljanak az események, akkor legalább valamivel tisztábban fog látni.
Az egyetlen átmeneti könnyebbséget az adta neki, ha szerelmére gondolt. Se egy képet, se egy videót, se egy semmit nem vihetett magával róla, Taehyung csak a szívében és a becsukott szemei mögött létezett. Egyedül a kis kő lapult a zsebében, amit néha megfogott, hogy érezzen is valamit a másikból. Nem volt rá magyarázat, de hitte, hogy szerelme biztonságban van. Párizsban nem történhet vele semmi. Egyébként is úgy vélte, hogy nem tudnak róla semmit. Az apja semmi jelét nem adta eddig az ellenkezőjének.
Miután földetért, egyből a villájába ment, ami persze nem segített túl sokat azon, hogy rettentően hiányzott neki Taehyung. A minden is rá emlékeztette, arra a fantasztikus és csodálatos szerelemre, amit vele élt (és él) át, de ez egyben erőt is adott neki ahhoz, hogy megvívjon mindennel és mindenkivel, ami és aki el akarná őket választani egymástól. Alapvetően azt gondolta, hogy a saját fegyverével fogja legyőzni az apját, bár nem hitte volna, hogy ugyanolyan kegyetlen és gerinctelen valaha is tudna lenni, mint ő. Sőt arra is komolyan gyanakodott, hogy ő tevedésből tagja ennek a családnak, ugyanis annyira kilóg belőle. Erre legelőször a tizes évei közepén gondolt, de akkor ugye mindenki erre tippel, csak aztán nála ez az érzés később sem múlt el.
Legelőször az édesanyját látogatta meg, aki mivel csak sokadik feleség volt, külön házban élt, nem a férjével. Vele mindig a legújabb asszony lakott. Valaha csinos, de mára megfáradt nő volt, aki állandóan szomorú szemekkel nézett a világba. Jaykay-t szerette a maga módján, de az évek alatt annyira magába zárkózott, hogy nem tudtak valóságos kapcsolatban maradni. A napjait szövéssel töltötte, és mivel nem sok vizet zavart, békén hagyták őt. Örömmel üdvözölte a fiát és gratulált neki a közelgő esküvőjéhez, ez ugyanis azt jelentette, hogy bár nem ő az első számú örökös, helye van a családban, tehát biztonságban lehet tudni.
A jóindulatú, de felszínes kapcsolatuk sose késztette arra Jaykay-t, hogy az édesanyját a bizalmába avassa, de azért örökre hálás maradt neki, hogy kiskorában felszárította a könnyeit és néha megölelte őt. A rideg gyermekkorában ez volt mindene, csak tőle kapott szeretetet. Ha találkoztak, kedélyesen elcsevegtek, de kizárólag semleges témákról (tanulmányok, fényképezés, utazások), családi ügyekről és főleg az apjáról soha nem esett szó. Jaykay azt sem tudta hogy a szülei hogyan ismerkedtek meg, hogyan kötöttek házasságot, de őszintén szólva nem is érdekelte őt. Számára az apja nem egy valóságos ember volt, aki esetleg szeretett, szenvedett, sokkal inkább a főnök, aki parancsolt. Abban sem volt biztos, hogy az apja érzett-e valaha valamit életében.
A kellemes óra után Jaykay apja villája felé vette az útját. Az anyjával való beszélgetés után már majdnem az a benyomása támadt, hogy minden oké, de a látszat, mint mindig, csalóka volt. Hiszen semmi sem volt rendben. Az Emirátusok ötödik leghatalmasabb urát a dolgozószobájában találta, aki a laptopon nézett valamit, amikor a fia belépett.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
