Sorsdöntő találkozás ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

3.rész

Fabio

Az életem egy rémálom. Én vagyok a pokol hercege és apám a rohadt királya. Gyűlölöm, gyűlölöm és gyűlölöm, hányni tudnék tőle. Sose fogok szabadulni ettől, már beletörődtem a sorsomba. Senki nem ismer igazából. Egy rohadt öleb vagyok, egy nyavalyás kutya, aki úgy táncol, ahogy az apja fütyül. Elég hamar belém nevelték hol a helyem. Az egész gyerekkorom úgy telt el, hogy azt csináltam amit az apám mondott vagy várt tőlem. Anya elég hamar itt hagyott minket. Nem lennék meglepve ha apám kergette volna szerencsétlent a halálba. Apám Luca Mazzi, Olaszországban elég ismert a neve és nem csak a rengetek szállodái, casinoi miatt. Simlis ügyekben is bent van attól tartok, bár engem ezekbe nem avat be. De talán jobb is. Amúgy se szeretnék ilyesmikben részt venni. A szállodavezetés érdekel de nem tart engem, a saját fiát annyira jónak, hogy átadja a gyeplőt. Sose fogok megfelelni neki bármit is teszek. Csak egy gyalog vagyok a sakktáblán, de ebből kezd elegem lenni. A tervem már meg van, kivárom a pillanatot mikor sakk-mattot adhatok végre.
A magam ura akarok lenni, senki nem ismeri az igazi Fabio Mazzit de ezen változtatni fogok.

Milánóban szinte mindenki ismeri a nevem, még sincs egyetlen barátom se. Nyilván mikor buli van, vagy csajokról van szó akkor érdekes módon mindenki megtalál. Látszatból járok el ilyen helyekre, mindenki azt lát amit látni akar. Rosszfiúnak tartanak, akinek állandóan zűrös ügyei vannak, aki minden nap más lányt húz meg. De ez csak a show része, nem akarom, hogy bárki megismerjen. Minek? Adjam oda valakinek a szívem, hogy darabokban kapjam majd vissza? Kiben bízhatnék meg annyira, hogy meg merjek neki nyílni? Ha találnék is ilyen személyt apám gondoskodna róla, hogy sokáig ne maradjon mellettem. Egyenlőre még kitartok, marad minden a régiben, lapítok, az én időm is eljön majd egyszer.

A munkám miatt sokat utazok, de most pár hétig Milánóban maradok. Az egyik szállodát éppen felújítják és én felügyelem a munkálatokat. Addig is a Dream's Rezidence Hotel igazgatói teendőit is én végzem apám távollétében. Megint elvett valami huszonéves kis csitrit, éppen a mézeshetüket töltik a Bahamakon. Undorító. Ez se fog tovább tartani mint az előző. Pár hónap és elválik, mindig ezt csinálja, megunja őket. Már azt se tudom ez hányadik felesége, valahol a 3. után feladtam a számolást. Sebaj, addig se kell őt elviselnem.

Rengeteg a munka, nagyon sokan vannak. Indul a szezon sok a nyaraló de a nyakunkon a divathét és ez miatt is ezren foglaltak nálunk szobát. Éppen az irodában ülök mikor megszólal a telefonom. A recepcióról hívnak mert baj van. Valami foglalást összekevertek és itt a vendég. Kellemetlen de hibák előfordulnak, azért vagyok, hogy ezeket megoldjam. Beszállok a liftbe és lemegyek a halba. A pulthoz lépve látom Alex mennyire meg van ijedve. Azt hiszi kifogom rúgni de ez bárkivel megtörténhetett volna.
-Mi a gond Alex?-hangom határozott, azért érezze, hogy én vagyok a főnök. Apám mindig arra nevelt nincs empátia. Aki velem beszél annak tudnia kell hol a helye. Nem vagyok kegyetlen de a három lépés távolságot megtartom.
-Annyira sajnálom, hibáztam. Mikor a hölgyek lefoglalták a szobát én felírtam a dátumot, de a gépbe nem a mai napot írtam hanem az 1 héttel utánit. Nem tudom, hogy fordulhatott elő ez velem. Figyelmetlen voltam.-igen az volt és ez gond, mivel jelenleg nincs szabad szobánk. Valamit ki kell találnom.
-Hol vannak a hölgyek? Beszélek velük.-Alex a recepció melletti kanapé felé mutat ahol két igazán csinos, fiatal nő foglal helyet.
-Most ki vagyok rúgva?-már indulnék mikor visszanézek Alexre.
-Nem! Több ilyet nem akarok értetted? Figyelj jobban!-ő bólint, én meg elindulok a két nő felé. Igazán szemrevaló teremtések azt meg kell hagyni. Mikor odaérek bemutatkozok nekik. Mindkettő gyönyörű de az egyik különösképp. Tetőtől talpig végig mérem, amit ő is észre vesz és bele is pirul. Tulajdonképpen aranyos, sőt.... Nem, ilyesmire nem is szabad gondolnom. Időt kérek tőlük, ezt a problémát mindenképpen meg kell oldanom. Visszamegyek a recepcióhoz, telefonálok párat, bár azzal sokra nem megyek. A gépen is átnézem a foglalásokat hátha valaki visszamondta de semmit nem találok. Egyetlen megoldás van csak. Mindig van egy lakosztály fenntartva hátha valaki csak úgy betoppan, legyen az híresség, diplomata vagy más ismert személy. Kénytelen vagyok felajánlani ezt, legalábbis a jövő hétig, amikor is elfoglalhatják a sajátjukat. Újra a két lányra pillantok, az egyik le se veszi rólam a szemét. A másik meg idegesen ül az egyik fotelben. Mitől van ennyire kétségbe esve? Hirtelen feláll és a barátnőjéhez lép. Be kell látnom nagyon csinos. Szőkésbarna haj, barna szemek, hosszú lábak. Nem egy modell alkat, pont ott gömbölyödik ahol kell. Ha be merném vallani pont az esetem. És az a mosoly?! Megrázom a fejem, el kell hessegetnem az ilyen fajta gondolatokat a fejemből. Nem vágyok bonyodalomra, ha vele kezdenék ő csak bajt hozna a fejemre. Elindulok feléjük, azt hiszem kifognak ugrani a bőrükből. Basszus képtelen vagyok levenni a szemem róla. Teljesen megbabonáz. Mi a franc van velem?