Sorsdöntő találkozás ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

15.rész

Be kell vallanom nagyon jól érzem magam. Amikor megérkeztünk a tóhoz, kerestünk gyorsan egy szabad parkolóhelyet ahova leraktuk az autót. Azóta sétálgatunk a tó mentén kézen fogva. Etettünk kacsákat és halakat is már. Most pedig egy padon üldögélve nyaljuk a fagylaltunkat.
-Mesélj valamit magadról, hol laksz, mivel foglalkozol, mik az álmaid, vágyaid, mindent tudni akarok?!-felsóhajtok, majd magam elé bámulva nézem a tavat.
-Genova mellett lakom egy kis városban, igazából ez egy kikötő város. Nem igazán felkapott a turisták számára, bár az utóbbi években egyre többen jönnek hozzánk. Az egyik étteremben dolgozók, ha őszinte akarok lenni szeretem. Vannak napok mikor a hátam közepére nem kívánom a helyet de jobb mint a semmi. Nem mintha felénk sok munka lehetőség lenne. Turizmus és vendéglátós szakon végeztem, de azzal nem igazán tudtam elhelyezkedni. A kisebb hotelekben nem keresnek ilyen embereket, mert nem igazán tudják megfizetni. Az egyetlen nagyobb szálloda ami van nálunk, ahol Milla is dolgozik, oda pedig nem engem vettek fel sajnos. Bár most eladták és új tulaj van. Gondolkodtam rajta ha esetleg hirdet munkát újra megpróbálom, hátha.-az álmomról, Párizsról inkább nem beszélnék most neki.
-Én a helyedben mindenképpen megpróbálnám. Viszont ha nem jön össze akkor se csüggedj. Nem tudják mit veszítenek. Azon nem gondolkodtál, hogy Milánóba vagy egy nagyobb városba költözz? Ha szeretnéd én is tudok neked segíteni ebben. Rengeteg kapcsolatom van.-rápillantok és az arcát nézem komolyan gondolta-e! Mosolyog, én pedig viszonozom a mosolyát. Hiszen alig ismer és segíteni akar? Mindig vágytam arra, hogy egy nagyobb városba költözzek, de sajnos nem lehet. Anyut képtelen lennék magára hagyni, szüksége van rám.
-Ez igazán kedves tőled, de nem mehetek. Anyuval csak ketten vagyunk. Ő tanárként dolgozik és sajnos nem fizetik túl őket. Ami röhejes de imád tanítani. Nem hiszem, hogy elköltözne, én meg nem akarom magára hagyni. Kell az én fizetésem is.-sose szégyelltem, hogy szegény vagyok de most valahogy kínosan érint. Főleg mert tudom Fabio nem szűkölködik pénz terén. Lesütött szemmel bámulom a lábfejem, mire ő megfogja a kezem és a szájához emeli. Belecsókol a tenyerembe.
-Nézz rám Aria!-de nem teszem.-Engem nem érdekel a pénz. Rohadtul nem izgat gazdag vagy szegény vagy.-egy pillanatra felé nézek és meglátom a szemeiben a csillogást.-Kiskorom óta arról álmodok, hogy majd egyszer saját szállodát nyitok. A magam ura akarok lenni. Apám sose fogja átengedni nekem a vezetést. Csak egy öleb vagyok számára aki minden kívánságát elvégzi. Nincs beleszólásom semmibe és ezt utálom. Nincs apa, fia viszony köztünk, inkább tart egy jó alkalmazottnak. Akit úgy ugráltathat kénye kedve szerint, ahogy ő azt akarja. De már nem sokáig. Nem tudok tovább neki dolgozni. Elnyomva érzem magam, pedig annyi ötletem lenne, mégse hallgat meg.-most látom őt először mennyire megviseli mindez, meg van törve. Mikor megismertem nem tagadom kicsit kutakodtam utána a neten. Nem volt nehéz, az apja elég ismert személyiség, de ő se panaszkodhat. Rengeteg nővel készült kép kering róla a világhálón, a botrányairól nem is beszélve. Az mind csak álca lenne?
-Mért nem hagyod ott az apádat és valósítod meg a sajátodat?-rám néz, majd a tó felé fordul. Talán ezt nem kellett volna megkérdeznem, semmi közöm hozzá. Aztán végül mégis megszólal.
-Ez nem olyan egyszerű. Pár évvel ezelőtt már le akartam lépni. Volt egy lány aki eléggé tetszett. Semmi komoly nem volt, csak ismerkedtünk. El tudtam volna képzelni, hogy több legyen köztünk. Amikor apámnak megmondtam, hogy kiszállok, otthagyom mert én tovább nem tudom ezt csinálni. Odáig ment, hogy elüldözte azt a lányt, a barátaimat elmarta mellőlem. Nem akarta, hogy bármi más fontosabb legyen nála és a munkánál. Aztán egyik este egy szórakozóhelyen lekaptak egy lánnyal. Azzal nem volt gondja, majd egy másik alkalommal verekedésbe keveredtem. Amikor az újság lehozta a cikket hátba veregetett. Élből elutasítja a szerelmet, a romantikát, ő is csak azért tart valakit, hogy meglegyen az imidzse. Imádja a botrányt, nem inkább azt imádja ha ő van a középpontban. Ha róla beszél mindenki. Szóval inkább sodrottam az árral és megjátszottam magam. Előtte és mások előtt is, de előtted nem akarom. Nem akarlak titkolni, de félek apám keresztbe tenne nekünk ha tudomást szerezne erről.-El se tudom képzelni miken mehetett keresztül az apja miatt igazából. Úgy érzem ezek amiket elmondott nekem csak a felszínt karcolják. Jóval mélyebben ülnek a sérelmek benne mint amit én valaha is feltudok fogni.
-Szeretnék veled lenni, de amíg meg van kötve a kezem addig csak ez jut nekünk. Persze ha ez neked vállalható egyáltalán.-újra a tóra pillantok, azt ígértem élvezni fogom ezt a mai napot. Nem gondolkodtam mi lesz utána vagy azután, hogy hazamegyek.
-Ha őszinte akarok lenni, nem tudom. És nem a titkolózás miatt. Egy távkapcsolat nem olyan egyszerű, főleg ha már lesznek, vannak érzelmek.-ő csak bólint és a kezemet újra a szájához emeli. Csalódott, talán nem erre a válaszra számított.
-Megértem, tényleg. De ugyanakkor képtelen vagyok nem megpróbálni. Ezekről a dolgokról még sosem beszéltem senkinek. Tudom, hogy a kapcsolatunk több áldozatot és munkát megkíván majd de én vállalom, mert akarom ezt. Nem kérek mást csak gondolkodj rajta. Rendben?-talán igaza van, rajtunk áll vagy bukik, hogy működni fog-e vagy sem.
-Rendben! Gondolkozok rajta.-mosolya a füléig ér, majd felkel és felhúz engem is.
-Akkor mehetünk hajókázni? Bellagio már vár ránk.-megrázom a fejem, elképesztő egy pasi. Több ezer kérdésem lenne még hozzá. De, ahogy látom erre még várnom kell.