Sorsdöntő találkozás ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

33.rész

Fabio

Alig vártam, hogy haza érjek, Ariahoz. Rossz előérzetem van. Elvileg az apám nem tud rólunk, de mégis nem hagy nyugodni valami, nem tudom megfejteni mi lehet az. Ma a városon kívül voltam, hogy találkozzak a magánnyomozóval. Végre jó hírekkel szolgált, esélyt kaptam arra, hogy végre megszabaduljak apámtól, megkapjam az anyám által lévő örökséget. De ami a legfontosabb új életet kezdjek azzal a nővel akit szeretek. Ma megmondom neki, hogy elrendezek itt mindent és utána megyek. Ott folytatjuk a közös jövőnket ahol csak akarja, nem számít hol vagyok csak vele legyek.
Minél előbb látnom kell, a karjaimba akarom vonni, csókolni, érinteni akarom őt. Szükségem van rá.

Több mint egy órába telt mire visszaértem a szállodába. Sajnos nagyon nagy volt a forgalom, pont ma döntött úgy mindenki, hogy megy valahova autóval. Nem számít, a lényeg, hogy már itt vagyok és perceken belül magamhoz ölelhetem Ariat. Szinte futva teszem meg a távolságot a liftig. Amint felérek az emeletére a szívem majd kiugrik a helyéről úgy dobog, már csak pár lépés és ott vagyok. Bekopogok és várok. Türelmetlen vagyok, mint valami kis kamasz az első randi előtt. Mosolyognom kell saját magamon, igaz a mondás, a szerelem tényleg őrültségeket művel az emberrel. Lassan nyílni kezd az ajtó és ott áll előttem az a nő aki a világot jelenti nekem. Egy percig se tétovázok, a karjaimba kapom és megcsókolom. A csókunk elég vadra, szenvedélyesre sikeredik, de ezzel neki sincs gondja. Úgy csókol mintha ez lenne az utolsó. Végül megszakítom a kapcsolatot, a kezembe fogom az arcát és mélyen a szemébe nézek. A szemei vörösek, duzzadtak, talán sírt volna? De miért?
-Hé, édesem, mi a baj? Te sírtál?-megrázza a fejét, hozzám bújik.
-Aggódtam érted, hiányoztál!-annyira édes, miattam aggódott?!
-Itt vagyok semmi baj, minden rendben lesz. Apánk nem tud rólunk!-megsimogatom a haját, az arcát, mire ő zokogni kezd. Nem értem, hiszen most mondtam, hogy minden rendben lesz.
-Ne sírj! Mond el mi bánt?!-úgy csimpaszkodik belém mint valami kis majom, imádom.
-Szeretkezz velem, nem vágyok másra csak rád.-apró csókokat hint a nyakamra, amitől teljesen elvesztem az eszem. Még sose kérte ezt tőlem, ő ennél sokkal konzervatívabb. Érzem, hogy valami nem stimmel, a szívem mélyén tudom. Majd rájövők mi az, de most megadom neki amit kér. Bármit. Hiszen én se vágyom másra.
-Gyere menjünk fel hozzám!-újabb fejrázás, mire megszólalnék ő már vetkőzni kezd. Bassza meg, mindegy hol vagyunk, akarom őt.
Kigombolom az ingem, leveszem, ugyanígy teszek a cipővel és a nadrággal is. Mire végzek már ő is meztelenül áll előttem. Karjaimba kapom, a kanapé felé megyek vele. Leülök, őt is magammal húzva, az ölembe ül.
-Te jó isten, annyira gyönyörű vagy! Azt akarom, hogy lovagolj meg, csinálj velem amit akarsz a tiéd vagyok!-komolyan is gondolom! Holnap majd mindent megbeszélünk, de most csak benne akarok lenni, szeretkezni akarok vele.
Kettőnk közé nyúl és szépen, lassan rám ereszkedik. Mindketten hangosan nyögünk, sóhajtunk, kiabálunk. Annyira jó érzés benne lenni, nedves, szűk és csak az enyém. Fel-alá mozog, hol gyorsan, hol lassabban, képtelen vagyok nyugton maradni, muszáj megmozdulnom. A kezemet a csípőjére teszem, segítek a mozgásban, közben én is megemelem a csípőmet és alulról döfködöm. Érzem, ahogy a teste remegni kezd, egyre gyorsabban veszi a levegőt, már közel van, nekem se kell már sok.
-Ez az édesem, mozogj!-nem lassít, sőt még gyorsabban mozog, egészen addig míg el nem éri a saját orgazmusát. Imádom nézni mikor elélvez, még párat lökök rajta és én is elélvezek. Fáradtan dől a mellkasomra. Átkarolom, felakarok állni és bevinni a szobába de megállít.
-Ne, ne mozdulj, maradjunk így még egy kicsit.-még mindig benne vagyok és ez rohadt jó érzés. Ha ő ezt akarja én megadom neki. Hosszú percekig egymás karjaiban pihenünk, de végül leszáll és eldől a kanapén. Mögé fekszek, átkarolom. Mindennap ezt akarom vele. Ölelni, csókolni, szeretkezni, együtt aludni és ébredni, erre van szükségem. Nem, rá van szükségem. Lágyan simogatom a kezét, az arcát míg el nem alszik. Lassan engem is elnyom az álom, hosszú nap volt a mai. Majd holnap mindent elmesélek neki!

Arra ébredek, hogy csukódik egy ajtó. Aria nincs mellettem, biztos kiment a mosdóba. Türelmesen várok de nem hallok semmi mozgolódást ezért felülök, magamra kapom a nadrágom és elindulok megkeresni Ariat. Sehol se találom, ki ment volna a szobából? Azt hallottam volna? Meglátok egy levelet a konyhaasztalon a nevemmel. Remegő kézzel nyitom ki.

Drága Fabio!
Annyira sajnálom, de el kell mennem...

NEM, NEM, ez nem történhet meg, képtelen vagyok tovább olvasni. Ledobom az asztalra majd elindulok Aria után. Nem vesződök a lifttel, a lépcsőt választom, utol kell érnem. Átvágok a recepció előtt, felrántom az ajtót és akkor meglátom őt. Egy taxiba akar éppen beülni, a barátnője már bent ül. A válla felett még hátra néz, akkor pillant meg engem. Könnyes a szeme, sír.
-Aria!-kiabálok, de ő már be is pattan a taxiba. Odarohanok, nem tudom kinyitni az ajtót, bezárta.
-Sajnálom!-az üvegre teszi a tenyerét, én így teszek.
-Nem hagyhatsz el!-suttogom a szavakat, felesleges az autó elindul, én meg térdre esek. A könnyeim elerednek, nem tudom és nem is akarom megakadályozni, zokogni kezdek. Elment, itt hagyott, de miért? Nem fogom túlélni nélküle! Felnézek, még látom az autót mielőtt elkanyarodna.
-SZERETLEK!-ordítom, de már késő. Nincs többé.