Sorsdöntő találkozás ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

2.rész

Végre sikerült. Itt vagyunk Milánóban.
A múlt héten még álmodni se mertem volna erről. Annyi plusz műszakot vállaltam amennyit csak tudtam. Kellett a plusz pénz. Nem akartam, hogy mindent Mila fizessen. Dupla műszak az étteremben. Reggelente a szomszédoknak tettem szívességet. Az a pár euró is amit kerestem sokat ért. Valakinek elintéztem a bevásárlást, kutyát sétáltattam, takarítottam. Hosszú hét volt, elfáradtam de megérte.
Mila egy barátja vitt el minket Genovaba a reptérre. Onnan indult a gépünk Milánóba. Sose repültem, eléggé féltem tőle. Az út 1 óra volt szerencsére, az még igazán kibírható volt.
Mikor leszálltunk a gépről, én csak ámultam. Ilyen hatalmas repülőteret még sosem láttam. Bár nincs viszonyítási alapom, hogy is lenne. Még sose tettem ki a lábam az én kis városkámból. Ennyi ember egy helyen hihetetlen. Itt aztán mindenféle nemzetiségű embert megtalálsz. Láttam kínait, arabot, görögöt, németet és még sorolhatnám a listát. Sokszor álmodoztam róla, hogy bejárom a világot, de sajnos lássuk be ez sosem fog összejönni. Beletörődtem, ami nem megy azt nem kell erőltetni. Anya mindig pozitívan áll a dolgokhoz, mindig azt mondta sose adjam fel. Már az nagy szó, hogy ide eljutottam. De a legnagyobb vágyam Párizs, melyik nő nem szeretne eljutni Párizsba? Mindig azt gondoltam, hogy majd életem párjával elmegyünk és megnézzük az Eiffel tornyot, Notre-Damet, Louvre múzeumot, a Szajna partján kézen fogja sétálgatunk. Ez csak álom, de még milyen. Álmodni szabad, nem igaz?
Talán majd egy másik életben eljutok oda és valóra váltom az összes fantáziámat.
-Hé Aria, minden rendben?-Mila hangja ránt vissza a gondolataimból.
-Persze, minden a legnagyobb rendben. Bocsánat kicsit magával ragadott ez a sok nyüzsgő ember és a sok látnivaló.-Mila nevetni kezdett, közben hevesen ingatta a fejét. Most mi olyant vicceset mondtam?
-Jajj te lány! Ez még semmi amit itt látsz. Gyere menjünk, fogjunk egy taxit.
Kiérve a reptérről gyorsan fogtunk egy taxit és már úton is voltunk a szállodánk felé. Ha őszinte akarok lenni az elmúlt pár nap sok erőmet kivette, alig vártam, hogy lefeküdjek és aludjak pár órát. Már az autóban majdnem sikerült elbóbiskolnom de mielőtt megtehettem volna már meg is érkeztünk.
-Nézd Aria, a Dream's Rezidence Hotel, megérkeztünk. Sikerült. Itt vagyunk. Csodás 2 hetet fogunk eltölteni itt. Városnézés, bulik, pasik, mi kell még?!-jól hangzik, bár a pasikat kivenném a képletből. Nincs kedvem pasizni, nem vágyok több bonyodalomra az életemben és arról se feledkezhetek meg mit ígértem Marconak. Ha csak rá gondolok felfordul a gyomrom. Megzsarolt, ha visszamegyek adnom kell neki egy esélyt.
-Gyere már, menjünk be.-Mila már ki is pattant a kocsiból, az ajtót tartva nekem toporog. Hogy lehet ennyi energiája? Kiszállok az autóból, szerencsére a sofőr kivette hátulról a csomagjainkat. A hotelbe belépve a szám is tátva marad a látványtól. Ez tényleg a mi hotelünk? Mármint itt fogunk megszállni? A magas beltér, a márvány a lábam alatt, a rengeteg ember akik ide oda sétálgatnak az előtérben, teljesen megbabonáz. A recepcióhoz érve átadom a lehetőséget Milanak, hagyom, hogy ő beszéljen hiszen ő foglalta a szállást. Nem is figyelek rájuk egészen addig míg a srác hosszas elnézések közepette neki nem áll telefonálgatni.
-Elnézést Uram a zavarásért de sajnos történt egy kis kellemetlenség az egyik foglalásnál.-szegény srác, nem tudom mit mondhatnak neki a vonal túlsó végén de látszik az arcán, hogy megrémült.
-Igen, természetesen. Rendben. Köszönöm.-azzal lerakja a telefont és felénk fordul.
-Elnézést kérek a kellemetlenségért, ilyen még sose fordult elő nálunk. A foglalt dátum stimmel, de sajnos aki felvette a foglalásukat rossz dátumot jelölt be a gépen. Csak jövő héttől lenne szoba Önöknek.-mi? Most mi lesz? Haza kell mennünk, aztán újra vissza? Az nekem nem fog menni, Marco már így is rettentően pipa rám.
-De mi most vagyunk itt, oldják meg!-Mila próbálkozik szegényem, de szerintem feleslegesen.
-Sajnos nincs szabad szobánk, nálunk is elindult a szezon, sokan érkeztek a divathétre, sajnálom. De jeleztem a hotel igazgatójának a dolgot nemsokára itt lesz. Kérem addig foglaljanak helyet.-mutat egy kanapé felé ami közvetlen a recepciós pult mellett van.
-Csak érjen ide az a vénember, majd én beolvasok neki.-ettől félek én is. Milanak hatalmas szája van, nem féltem, de néha előbb jár a szája minthogy gondolkodna.
-Honnan veszed, hogy vén?-de már nem figyel rám, a tekintete másfelé irányul. Elnézek arra és akkor meglátom mit néz annyira. Te jó isten! Ez meg ki a fene? A pasi eszméletlenül jól néz ki. Magas, nagyon magas, öltönyt visel és milyen jól áll rajta. Talán 35-40 év között lehet, barna haj, ami tökéletesen be van lőve, gyönyörű kék szempár. Nem mi vagyunk az egyetlenek akik megnézik maguknak. A recepció felé sétál, vált néhány szót a sráccal majd ránk emeli a tekintetét. Ilyen nincs, elindul felénk.
-Üdvözlöm Önöket, a nevem Fabio Mazzi, én vagyok a hotel igazgatója. Elnézésüket kérem a kellemetlenségért, adjanak nekem pár percet és megpróbálom megoldani a helyzetet.-én megszólalni se tudok, de Mila sem. Ő is csak bólintani tud. Mielőtt elmenne rám emeli a tekintetét és tetőtől talpig végig mér. Mi a fene? Basszus, ettől a pasitól máris nedves lettem. Istenem segíts!