Sorsdöntő találkozás ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

31.rész

Olyan hamar telnek a napok, hogy csak kapkodom a fejem. Ahogy közeledik a hazamenetel úgy vagyok egyre szomorúbb, idegesebb, ingerült. Nem tudom már sokáig titkolni az érzéseimet Fabio elől. Az elmúlt 3 nap csodálatos volt. Minden úgy alakult, ahogy azt elterveztük. Napközben Milaval voltam. Rengeteget kirándultunk, nézelődtünk, állítom több ruhával megyünk haza mint jöttünk. És ennek Fabio az oka. Tegnap meglepett minket a barátnőmmel. Kocsit küldött értünk, saját sofőrrel. Elintézte, hogy szalonról, szalonra járjunk és ha ez nem volna elég, mindent ő állt. Az elején tiltakoztam de hajthatatlan volt. Szeretett volna kedveskedni nekünk de nekem bőven megfelelt volna egy ebéd is. Nem vagyok ehhez hozzá szokva és nem is akarom, hogy ilyen költségekbe verje magát értem. Engem nem érdekel a pénze és ezt neki is megmondtam az este. Nyilván nem tetszett neki veszekedtünk egy kicsit, majd kibékültünk és szeretkeztünk. Ma reggel mikor elváltunk eléggé gondterheltnek tűnt, de azt mondta nincs semmi baj. Viszont olyan rossz előérzetem van. Nem tudom megmondani pontosan mi az de rosszat érzek. Ma wellness napot tartottunk Milaval, persze, hogy Fabio jóvoltából. Mikor kijövünk a fürdőből pont akkor jelez a telefonom is. Mosolygok mert biztos vagyok benne, hogy Fabiotól jött az üzenet. Előveszem a telefonom, jól sejtettem.

Fabio: Úton vagyok vissza a szállodába. Ne ijedt meg, de apám itthon van. Nem tud rólunk de fő a biztonság. Kérlek menjetek vissza a lakosztályba és addig maradjatok is ott amíg nem megyek érted!

Ez nem jó, nagyon nem! Még szerencse, hogy már visszafelé tartunk a szobánkba. Azért jó ha figyelmeztetem a barátnőmet is. Meséltem már neki Fabio apjáról, nem sok mindent tud, de a lényeget azt tudja.
-Fabio írt. Az apja itthon van. Azt kéri menjünk vissza a szobába és ott várjuk meg.-Mila arcán egy pillanatra megjelenik a pánik, gyorsan körbe néz az előtérben. Mintha tudná kit kell nézni, vagy keresni.
-Nem látok senkit, nem mintha tudnám, hogy néz ki Fabio apja.-idegesen felnevet. Próbálja elrejteni de ő is pont olyan ideges mint én.
-Menjünk!-bólint és elindulunk a lift felé.
-Ma Alexel vacsoráztam volna de lemondom. Veled maradok míg Fabio ide nem ér!-nem akarom, hogy lemondja.
-Mi? Miért? Menj csak el! Nem sokára Fabio is itt lesz, nem leszek egyedül!
-Biztos? Mert szívesen visszamondom!-megrázom a fejem, ebből nem engedek. Legalább ő érezze jól magát.
-Oké, akkor menjünk, még el kell készülnöm.-a lifttel felmegyünk a szobánkba. Mila elvonul készülődni, én meg letáborozok a kanapén. Válaszolnom kéne Fabionak, nem akarom, hogy idegeskedjen.

Én: Már a szobában vagyok, Mila készülődik Alexel van programja. Hiányzol!

Bár ő nem írta nekem, de mégis úgy érzem, hogy ezt meg kell neki írnom. Nem sokat kell várnom szinte azonnal válaszol.

Fabio: Sietek! Sajnos egy óra biztos kell míg visszaérek! Te is hiányzol nekem, nagyon!

A szívem majd kiugrik a helyéről mikor elolvasom az üzenetét. Mielőbb el kell neki mondanom mit érzek, nem akarom tovább titkolni előle. A gondolataimból Mila hangja ránt vissza.
-Na, mit szólsz?-hűha, mesésen fest. Rövid, testhez simuló fekete ruha van rajta, a haja feltűzve.
-Nem semmi! Gyönyörű vagy! Alex el lesz ájulva ha meglát.-az asztalhoz lép, felveszi a táskáját.
-Köszi! Ez is volt a cél! Biztos megleszel?
-Biztos, menj csak. Érezd jól magad!-elindul az ajtó felé, még int mielőtt becsukja az ajtót.
Egyedül maradtam. Legalább az nyugtat, hogy Fabio nem sokára ideér. Bekapcsolom a tévét, próbálom elütni valahogy az időt, kisebb nagyobb sikerrel. Fogalmam nincs mennyi idő telhetett el mikor kopognak az ajtón. Fabio már ide is ért volna? Biztos sietett vagy szerencséje volt és nem volt nagy forgalom. Mosolyogva nyitok ajtót, de mikor meglátom ki áll az ajtó túl oldalán a mosolyom az arcomra fagy. Egy idegen férfi néz velem farkasszemet. Még sosem láttam azelőtt. Úgy 50-60 év közé tenném az életkorát, őszes haj, szögletes áll, elegáns öltönyt visel. Olyan mintha Fabio idősebb változata lenne. Nem, nem, nem, ez nem lehet igaz. Mit keres itt az apja?
-Üdvözlöm Aria! A nevem Luca Mazzi, Fabio apja vagyok.-megszólalni se tudok. Remeg kezem, lábam, muszáj megkapaszkodnom az ajtófélfában nehogy összeessek. Erőt veszek magamon és köszönök neki.
-Üdvözlöm!-ennyire futja tőlem és már ez is nagy szó.
-Talán inkább menjünk beljebb, hogy megismerhessem a fiam barátnőjét!-honnan a fenéből tud ez rólunk? Nem várja meg míg beengedem, elmegy mellettem, be a nappaliba és helyet foglal az egyik fotelban.
-Jöjjön, ne ácsorogjon ott az ajtóban! Nem harapok, esküszöm!-felnevet de ez a nevetés olyan mintha magától a sátántól jönne. A gyomrom görcsben, félő, hogy bármikor elhányhatom magam de erőt veszek magamon, becsukom az ajtót és elindulok felé. Már csak reménykedni tudok, hogy Fabio hamar ideér.