Sorsdöntő találkozás ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

35.rész

Fabio

Tudom, hogy valami itt nem kerek. Valaminek történnie kellett, nem hagyott volna el csak úgy engem. Tényleg ennyit jelentettem volna neki? Miután összeszedtem magam, felkeltem az út közepéről, feljöttem a szobába. Fel-alá mászkáltam a nappaliba. Hol felvettem az asztalról a levelet, hol leraktam. Nem voltam képes elolvasni vagy inkább nem akartam. Tisztában voltam vele, hogy egy búcsú levél az. Elment, örökre itt hagyott de miért? Még mindig nem értem, semmit se értek. Nagy levegőt vettem, újra kézbe vettem azt a levelet és elkezdtem olvasni. Többször meg kellett állnom, nem bírtam a könnyeimtől olvasni. A betűk összefolytak, nem láttam semmit. Elég sok időbe telt mire a végére értem. Az áll benne amit sejtettem, elhagyott, nem magyaráz meg benne semmit. Olyanokat ír, hogy nekem itt a helyem, ami nem igaz. Nekem mellette a helyem. Hálával és köszönettel tartozik, ami egy faszság, én vagyok hálás neki amiért közel engedett magához. Megváltoztatott, boldoggá tett, hit bennem, hogy tehette ezt? Azt akarja, hogy boldog legyek, új életet kezdjek, de nélküle ez nem fog menni. A szívem csak az övé, ő az igazi, őt akarom, vele akarok családot, nem mással. Nem látta ezt? Nem érezte?
Fogom a levelet, a ruháimat és felmegyek a lakásomba. El kell őt érnem, beszélnem kell vele. Hiába hívom, mindig csak az az átkozott rögzítő kapcsol be. Ezért úgy döntök írok neki. Talán azt majd elolvassa. Aztán eszembe jut Alex, hátha ő tud valamit. Mila biztos elmondta neki mért mennek el előbb. A picsába, még a város nevét se tudom ahol lakik. Mindig csak Genovat emlegette, ezt is meg kell kérdeznem. Előkeresem Alex számát és már hívom is. Pont nem érdekel hány óra, alszik-e vagy sem. Meglepetésemre azonnal felveszi.
-Fabio? Tudod te hány óra? Mit akarsz?-jobb ha nem velem szórakozik, biztos vagyok benne, hogy tudja mért hívom.
-Ne játszd az agyad Alex. Tudod te mért hívtalak. Mért mentek el? Mit tudsz? Beszélj!-ideges vagyok de nem akarok vele kiabálni, ő nem tehet semmiről.
-Esküszöm nem tudok semmit. Milaval vacsorázni voltunk mikor Aria hívta. Ha jól hallottam sírt a telefonba. Nem sokat beszéltek, talán pár percet. Mikor Mila lerakta a telefont csak annyit mondott, hogy haza kell menniük. Foglal jegyet egy korábbi gépre és megkéri egy ismerősét, hogy ha Genovaba vannak menjen el értük kocsival. Ennyit tudok.-őszintének tűnik, neki is épp annyira fájhat, hogy Mila elment. Erre nem is gondoltam.
-Mila és te? Most veletek mi lesz?-felsóhajt, ő is le van törve velem együtt.
-Őszintén nem tudom. Mila időt kért tőlem. Azt mondta most Ariaval akar lenni. Majd jelentkezik. Öregem nem tudom ez mit jelent, semmit se tudok. Még azt se, hogy együtt vagyunk vagy sem.-szóval őt legalább kétségek közt hagyták, engem kidobtak. Egyik rosszabb mint a másik.
-Sajnálom Alex! Ha vigasztal nekem csak egy rohadt levél jutott. Semmit nem mondott, az éjszaka közepén fogta magát és lelépett.-hallom, ahogy káromkodik és morog.
-Alex?
-Igen?!-ki kell szednem belőle a lányok címét vagy a város nevét ahol laknak.
-Tudod hol laknak?-nem válaszol, szóval tudja.
-Ööö...nem, bocsi. Egy kisvárosban Genovatól nem messze.-ezt nem veszem be. Szörnyen hazudik.
-Gyerünk Alex, tudnom kell. Válaszokat akarok, te nem? Aria után kell mennem, segíts nekem. Gyere velem, keressük meg őket együtt.-talán most megfogtam. Tudom, hogy neki is hiányzik Mila. Láttam őket, eléggé egymásra találtak.
-Sajnálom Fabio, nem tehetem. Megígértem, hogy nem mondok neked semmit. Mila a lelkemre kötötte ezt. Várj pár napot, biztos felfog hívni.-hát nem érti? Nem tudok várni. Képtelen vagyok itt tétlenül ücsörögni. Már csak egy esélyem maradt.
-Szeretem őt Alex. Szerelmes vagyok, életemben először és ezt nem fogom csak úgy veszni hagyni. Mint a barátod kérem tőled, segíts!-komolyan gondoltam a barátom dolgot. Annak tekintem, nincsenek barátaim de ő az és bízok benne, ő is annak gondol.
-A picsába! Mila biztos kifog nyírni. Savona a város neve, pontos címet nem tudok.-már ez is nagy segítség. Megfogom találni, muszáj megtalálnom.
-Köszönöm! Most lerakom, foglalok jegyet a legközelebbi járatra.
-Várj! Veled megyek, kettőt foglalj! Csak szólj vissza mire legyek kész, hogy tudjak szólni a főnöknek a szabadság miatt!-ezzel bontja is a hívást. Tudtam, hogy velem fog jönni. Majd reggel felhívom az illetékest a szabadsága miatt. Most fontosabb dolgom van. Sikerül jegyet foglalnom, igaz nem olyan korán mint gondoltam. Mint kiderült Genovaba nem mennek olyan sűrűn járatok. A legelső időpont délelőtt 11-kor volt. Gyorsan megírtam Alexnek is, majd elmentem bepakolni egy bőröndbe.

Nem sokat aludtam, inkább csak bóbiskoltam. Reggel 6-kor inkább úgy döntöttem felkelek, iszok egy kávét, megnézem az e-maileket, addig is telik az idő. Hangos kopogásra kaptam fel a fejem. Talán Alex se bírt aludni és előbb jött. De nem, az ajtóban nem ő állt, hanem az apám. Luca Mazzi személyesen.
-Jó reggelt Fabio!-túlságosan önelégült képet vág, nem tetszik ez nekem.
-Jó reggelt!-motyogom.
-Talán mész valahova?-a bőröndre néz, ami a kanapé mellett van közvetlen.
-Igen, el kell utaznom...váratlanul közbe jött valami!-megrázza a fejét, bejön mellettem. A fenébe, nekem erre nincs időm.
-Ülj le Fabio! Beszélgessünk kicsit!-a hangja most más milyen. Olyan mintha...nem! Tud rólunk, elég csak ránéznem!