Sorsdöntő találkozás ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

26.rész

Fogalmam nincs hol vagyok és hova tartok. Ilyenen nem gondolkoztam mikor kijöttem a szállodából. Egy cél volt előttem, hogy minél messzebb kerüljek Fabiotól és ettől az egész zűrzavartól. Nem akarom látni, beszélni se akarok vele. Mit tudna mondani? Hogy sajnálja, nem így akarta, hogy megtudjam?! Vagy nem úgy van az, ahogy gondolom? Pfff...semmi kedvem ezeket végig hallgatni.
Mért kellett hazudnia? Mire volt ez jó?! És mi van akkor ha én értettem félre valamit? Túl reagálnám? Nem, hiszen saját kártyája volt, ha nem a barátnője lenne akkor honnan vette volna a kártyát, nem igaz? Kavarognak a gondolataim, a fejem lüktet és a sírástól alig látok.
Mikor felnézek az utca nevét jelző táblára nem sokat mond számomra, nem tudom hol vagyok, azt hiszem eltévedtem. De ez érdekel most a legkevésbé. Észre veszek az utca túloldalán egy parkot és elindulok arra. Muszáj leülnöm egy kicsit, nagyon fájnak a lábaim. Nem tudom mióta gyalogolhatok idekint, egy órája vagy kettő?

A parkba érve leülök az első padra amit meglátok és előveszem a telefonomat. Írnom kéne Milanak, hogy ne aggódjon, már biztos Fabio felkereste. A telefonom több üzenetet és hívást jelez, ahogy sejtettem. Mindketten kerestek, Mila aggódik, kéri hívjam vissza vagy csak dobjak neki egy üzit, aggódik. Lelkiismeret furdalásom lesz mert miattam idegeskedik, ő semmiről nem tehet. Nem érdemli ezt, fel kell hívnom, hogy jól vagyok és nem sokára visszamegyek. De mielőtt ezt megtenném, vagyok olyan hülye, hogy megnézem a Fabiotól jött üzeneteket.

Fabio: Merre vagy édesem? Kérlek vedd fel a telefont. Hallgass meg, adj egy esélyt nekem!

Fabio: Aria, most már nagyon aggódok és nem csak én hanem a barátnőd is! Vedd fel a telefont!

Fabio: Ha nem jelentkezel, hívom a rendőrséget! Nem kérek mást csak azt, hogy meghallgass.

Fabio: Rendben, ha nem veszed fel akkor itt fogom leírni amit akarok. Sylvia nem a barátnőm, semmi közöm hozzá. Mármint összeszoktunk járni de mióta megismertelek nem találkoztam vele. Hinnéd kell nekem! Kérlek beszéljünk! Hívj vissza!

Ez az utolsó üzenet 10 perce jött tőle. Írni akarok neki, hogy megnyugtassam és elmondjam neki semmi bajom, még élek, lehet eltévedtem és nem találok vissza a szállodába de nem akarom, hogy idejöjjön és egyenlőre beszélni se akarok most vele. Időre van szükségem.
De bárhogy is döntök most Milaval kell beszélnem. Hívást indítok és várok.
-Hol a pokolban vagy Aria? Minek mentél el és mért nem szóltál? Halálra aggódtam magam. Fabio volt itt és elmondott mindent azt hiszem....Bár a fene tudja, őt nem ismerem úgy mint téged de azt láttam rajta, hogy nagyon ki van bukva. Ha érdekel és számít, én hiszek neki.-sokszor lehetetlen leállítani, jobb ha hagyom, hogy végig mondja amit akar.
-Akkor szépen sorban válaszolok ha hagysz megszólalni. Sajnálom, hogy szó nélkül leléptem és eddig nem adtam magamról életjelet. Muszáj volt kiszellőztetni a fejem! Most pedig, ne ijedj meg de lehet eltévedtem.-"Fabios" dologra nem is akartam mondani semmit.
-Miii? Eltévedtél?-és akkor meghallom a hangját.
-Ki az? Aria az? Add oda a telefont beszélnem kell vele! Hol van?
-Nyugodj meg egy kicsit, éppen azt szeretném én is kideríteni!
-Ezt, hogy érted?
-Nem tudja hol van!
-Add ide a telefont, kérlek!
-Ne kérlek, nem bírok most beszélni vele!-suttogom a telefonba a barátnőmnek. De nem hallotta már meg vagy Fabio addigra már elvette tőle a telefont.
-Basszus Aria, halálra aggódtam magam. Hol vagy?-hallom a hangján mennyire ideges de mégse vagyok képes megszólalni.
-Ne csináld ezt velem, beszélj hozzám, kérlek!-összeszorul a szívem a szavaitól.
-Nem tudom hol vagyok!-kezdek kétségbeesni, nem veszhetek el Milánóban. Érzem a könnycseppeket legördülni az arcomon, nem akarok sírni de nem tudom megakadályozni.
-Ne sírj édesem, megtalállak. Mondj valamit, mit látsz?-nem bírom abbahagyni a sirást de erőt veszek magamon, felemelem a fejem és körbe nézek. Azt már tudom, hogy ez egy park, ezzel eddig is tisztában voltam. Kell, hogy ki legyen írva valahova a neve! Jobbra, balra pillantgatok aztán végre meglátok egy táblát.
-Megvan! A táblán az van, hogy Alessandria Ravizza.-felsóhajt, majd morogni kezd.
-Francba Aria, az nagyon messze van. Nem lesz semmi baj, érted megyek, csak maradj ahol vagy. Rendben?-nem, semmi nincs rendben.
-Ne, nem akarom, hogy ide gyere. Mila jöjjön, csak ő!-morog, csapkolódik, de nem izgat.
-Ne mond ezt! Látni akarlak! Mila azt se tudja hova menjen!-jó ebben igaza van, de akkor is.
-Akkor mond el neki merre jöjjön!-aztán meghallom újra Mila hangját.
-Hagyd most, mond el nekem merre kell mennem, én majd visszahozom!-sustorognak, beszélgetnek de nem értem pontosan miről és ez kezd felbosszantani.
-Rendben Aria, ne mozdulj megyek érted. Legyen nálad a telefon, Fabio odaadta az autót, pár perc és ott vagyok.-bólintok, mintha látnák, aztán mégis mondok egy "okét" és lerakom a telefont.

Tudom, hogy ha visszaérek szembe kell néznem Fabioval de most nem akarok erre gondolni. Nem vágyok másra csak egy forró fürdőre, egy meleg ágyra és arra, hogy a barátnőm értem jöjjön. Alig telik el 10 perc mikor észre veszem Fabio autóját. Felkelek és elindulok Mila elé de mikor kinyílik az ajtó Fabio száll ki belőle. Megdermedek, nem mozdulok, képtelen vagyok rá. Nézem, ahogy elindul felém. Bassza meg, most mit csináljak?