Sorsdöntő találkozás ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

30.rész

Reggel mikor felébredek Fabio még alszik, nem akarom felkelteni ezért szépen lassan felülök és kimászok az ágyból. A telefonomat magamhoz veszem, kimegyek a konyhába. Főzök egy kávét, muszáj magamhoz térnem. Nem sokat aludtunk az éjjel, fáj minden porcikám de egyáltalán nem bánom. Sőt, inkább szeretném kiélvezni amíg lehet, kitudja mikor lesz benne újra részem ha haza megyünk.
Jó lenne itt maradni, új életet kezdeni, munkát vállalni de tisztában vagyok vele, hogy anya nem jönne el. Magára hagyni meg nem szeretném. Bárhogy nézem nincs más választásom mint visszamenni és megpróbálni túlélni. Bízok Fabioban és abban is, hogy megtudjuk oldani majd, közösen.
Magamhoz veszem a kávét és kiülök a teraszra. Korán van, még 7 óra sincs de már most nagyon meleg van. Lassan Fabio is biztosan felébred, hiszen dolgoznia kell mennie. Nekem meg programom van Milaval de addig is míg várakozok úgy döntök felhívom anyát. Amióta itt vagyok csak egyszer beszéltünk. Azt akarta, hogy érezzem jól magam és ne foglalkozzak az otthoni dolgokkal. Sok képet küldtem már neki Milánóról. Most viszont szeretnék neki mesélni Fabioról. A kezembe veszem a telefont és megnyomom a hívás gombot. Nem kell sokat várnom mire felveszi.
-Kislányom, szia! Baj van, hogy ilyen korán hívsz?-annyira jó hallani a hangját. Hiányzott, ő maga is nagyon hiányzik. Annyi mesélni valóm lenne neki de haladjunk csak szép sorjában.
-Szia anya! Minden rendben, csak korán keltem így gondoltam felhívlak. -hogy is kéne elmondani neki Fabiot? Csak egyből vágjak bele?
-Ennek igazán örülök, Mila is jól van? Ő még alszik? Mi a tervetek mára? Mesélj már valamit, vagy mindent úgy húzzák ki belőled?-francba, túl jól ismer. Felhívom de nem mondok semmit?
-Mila is jól van, ma elmegyünk megnézni a Milánói dómot, meg a királyi palotát. Szóval városnézés van betervezve. Igazából azért hívtalak mert elakartam neked mesélni, hogy megismertem valakit.-csak kimondtam végre.
-Igazán? Mesélsz róla? Ugye jól bánik veled?-a legcsodálatosabb ember, remélem lesz lehetőségem bemutatni neked. Szívem szerint ezt mondanám, de mégse teszem.
-Itt ismertem meg a szállodában, ő az igazgató. Vagyis az apja a tulajdonos, de ő vezeti most. Fabionak hívják, remek ember, tényleg. Elég sok időt töltünk együtt.-elmesélem még neki a kalandos megismerkedésünket. Beszámolók neki a hétvégéről amit a Comói-tónál töltöttünk. Nem sok mindent hagyok ki.
-Boldognak tűnsz és ennek nagyon örülök. Látod jó, hogy elmentél.-igaza van mint mindig, bántam volna ha otthon maradok és mindenről lemaradok, bár előre nem tudhattam mi vár itt rám. De így utólag megérte.
-Boldog is vagyok, bár tartok attól mi lesz ha hazamegyek. Egy távkapcsolatba belemenni nem olyan könnyű.-a szavakat inkább csak suttogom. Talán azért mert még én se tudom elképzelni, hogy fog ez az egész működni.
-Aria, fiatal vagy, éld az életed, ne foglalkozz semmivel csak magaddal. Majd alakul.-Bár ilyen egyszerű lenne.
-Anya, félek!-csuklik el a hangom, alig bírom kipislogni a könnyeket a szememből.
-Mitől félsz? A szerelemtől, a boldogságtól, az újtól, az ismeretlentől? Valóban félelmetes tud lenni, de ha kinyitod a szíved és megéri az egész tortúra akkor te leszel a világ legboldogabb embere. Megérdemled a boldogságot!-és mi van ha nem jön össze és csak összefogja törni a szívem?
-Tudom mire gondolsz, igen, ez is benne van a pakliban, hogy csalódni fogsz. Ezt mérlegelned kell és el kell döntened mit akarsz. Ha nem akarod akkor engedd el azt a fiatalembert, neki se jó ha csak hitegeted. Viszont ha mellette döntesz, akkor két kézzel kapaszkodj bele és ne engedd el!-na ezért hívtam őt fel, mindig tudja mit mondjon. Amiért mindig hálás leszek neki.
-Azt hiszem kezdek beleszeretni.-most mondom ki először hangosan és rájövők, hogy ez hazugság, már beleszerettem. Talán ezért is ennyire nehéz.
-Akkor egy percig ne gondolkozz tovább, ragadd meg és élvezd ki. Remélem minél előbb megismerhetem.-én is remélem. Válaszolni már nem tudok mert meghallom a hangját.
-Aria? Édesem, merre vagy?-egyre közelebb hallom őt.
-Anya most mennem kell. Fabio felébredt, nem sokára találkozunk, addig is vigyázz magadra.-megpillantom Fabiot a teraszajtóban és intek neki az ujjammal, hogy egy pillanatot várjon.
-Rendben, te is vigyázz magadra. Milat is puszilom. Szeretlek!-felsóhajtok, majd megérzem a kezét a vállamon.
-Átadom neki. Én is szeretlek! Szia!-azzal bontom a vonalat és lerakom a telefont az asztalra. Fabio nem szól csak leül mellém, magához húz. Megcsókolja a homlokom, vár, azt szeretné ha én szólalnék meg először.
-Felébredtem és gondoltam felhívom anyát. Már rég beszéltem vele.-ő bólint, türelmesen figyel, hallgat.
-Meséltem neki rólad. Meg akar ismerni!-kedvesen rám mosolyog.
-Én is szívesen megismerném és meg is fogom. Adj egy kis időt, mindent elintézek és utána csak a tiéd vagyok!-jól esnek a szavai, kellett ez a lelkemnek. Bízok, reménykedek benne, ez így lesz azután is, hogy elmegyek.