Sorsdöntő találkozás ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

38.rész

Borzasztó éjszakám volt és a délelőtt se volt jobb. Anya még mindig makacskodik. Reggel azzal fogadott, fel kéne hívnom Fabiot, vagy legalább írhatnék neki. Minek? Nem akarom feltépni a sebeket, még arra se tudom rá venni magam, hogy megnézzem az üzeneteket amiket írt. Pont elég volt, hogy reggel bekapcsoltam a telefont Mila miatt, hátha hív vagy üzen mikor jön át. Erre mi történik, Fabio is akkor próbált pont hívni. Természetesen nem vettem fel neki, sőt újra kikapcsoltam a készüléket. Szóval odáig jutottunk, hogy az 50 éves anyám duzzog. Inkább nem beszél velem, hát legyen ha neki ez így könnyebb.

Ma úgy döntöttem a semmittevés lesz a legnagyobb elfoglaltságom. A kanapé tökéletesen megfelel ennek a célnak. Így megy ez egész délelőtt, közben anyám sóhajtásait hallgatom mikor elhalad mellettem. Kezd idegesítő lenni. Végül nem csak én, de ő is megunja és leül mellém a kanapéra.
-Jól van elég ebből Aria! Nem tudom ezt tovább nézni!-mégis mit? Azt, hogy heverészek és tévét nézek? Nem sírtam mert nem akartam előtte kiborulni, a szobám magánya bőven megfelelt erre a célra.
-Jó akkor elmegyek sétálni, nem akarlak zavarni.-tudom ez nem volt szép tőlem. Ő nem tehet semmiről, mért rá vagyok mérges?
-Én nem azt akarom, hogy elmenj!-kicsit feljebb emelte a hangját, még nem láttam ilyennek.-kislány korod óta mindig azt csináltad amit mondtak neked vagy elvártak tőled. Jó gyerek voltál, segítettél ha kértem, akkor is ha nem. Felnőtt nő vagy, élned kell az életed nélkülem is. Igazából mindegy, hogy az hol van, itt, Milánóban vagy valahol máshol. Nem vagyok olyan öreg még, tudok gondoskodni magamról és ha el is mész attól még tudsz engem támogatni. Magad nézd ne engem. Mit szeretnél, vén lány lenni? Elszalasztod az esélyt a boldogságra! Fabio apja tényleg gonosz egy ember ezt belátom, megzsarolt mert hagytad magad, de ha elmondanád Fabionak mi történt talán együtt kitudtok találni valamit. Nem így neveltelek, hogy ne küzdj az álmaidért vagy a vágyaidért. Mindig azt mondtam, hogy fontos az őszinteség, az a fiatalember nem ezt érdemelte. Szó nélkül jöttél el tőle, hagytál neki egy nyamvadt levelet. Szerinted mit gondolhat most? Aria ne cseszd el, legalább egy esélyt adj neki. Most megyek a piacra, gondolkodj el azon amiket mondtam. Ha visszajövök beszélünk. Szeretlek!-csókot nyom a homlokomra és már ott sincs. Megszólalni se nagyon tudok anyám szavai után. Percekkel később még mindig az ajtót bámulom amin kiment. Talán igaza van, hibát követtem el. De mi lesz ha elmegyek? Ő itt marad egyedül, ebbe belegondolt? És amúgy is Fabio ilyet nem is kért tőlem, hogy maradjak vele vagy költözzek oda. Hiszen az se tudom ő mit érez irántam, ha érez egyáltalán bármit is. Olyan kevés ideje ismerjük egymást. Fel kéne hívnom, beszélni vele! Miket beszélek, megbántottam, leléptem. Talán csak azért hívogat, hogy mindezt a fejemhez vágja. A fenébe anyám szavai betaláltak, eddig is hatalmas lelkiismeret furdalásom volt de ezek után csak még nagyobb lett. Egy üzenetbe nem halok bele, nem igaz? Esetleg ha válaszolna legalább tudnám, hogy állunk.

Elszaladok a szobámba a telefonomért. Bekapcsolom, csalódott leszek mikor betölt a telefonom. Se egy hívás tőle, még egy rohadt üzenetem se jött. Feladta! Erőt veszek magamon és megnyitom a korábban jött üzeneteket. Majdnem minden levél arról szól, hogy vegyem fel, beszélni akar velem. Vagy azután érdeklődik hol vagyok, mért mentem el. Talán a legutolsó a leg-szívet tépőbb.

Fabio: Soha nem adom fel! Nekem senki más nem kell, hiába írsz ilyet a leveledben. Borzasztóan hiányzol. Az ölelésed, a csókod, a hangod, az illatod. Képtelen vagyok nélküled élni! ❤️

A fene beléd Fabio, mért kell neked ilyen szépeket írnod?! Újra sírni kezdek, de már fájnak a szemeim annyit sírtam. Muszáj megírnom neki, hogy jól vagyok, ne aggódjon és próbáljon tovább lépni.

Én: Szia! Sajnálom, hogy otthagytalak egy szó nélkül. Nem volt szép tőlem, de hidd el, neked nem rám van szükséged. Ha megnyugszol majd belátod te is.

Remegő kézzel nyomok rá a gombra, az üzenet elment, már nem tehetek semmit. Hoztam egy döntést, kitartok mellette. Talán majd egyszer még találkozunk....
A telefon mellettem üzenetet jelez. Nem kéne megnyitnom, rossz ötlet. Még jobban kifogok borulni. Ennél jobban? Képtelenség. A kezembe fogom a készüléket és megnézem a válaszát.

Fabio: Szia! Igazad van, nem volt szép tőled, hogy otthagytál. Egyetlen dolgot kérek tőled, ne te döntsd el mire van szükségem! Teljes mértékben tisztában vagyok vele mit akarok!

Mit akarsz? Mért nem írta le? Túl kíváncsi vagyok, tudnom kell. Mire bepötyöghetném a választ, újabb üzenetet kapok tőle.

Fabio: Most azt akarom, hogy nyisd ki az ajtót!

Mi? Hangos kopogás üti meg a fülem. Képtelenség, hiszen nem tudja hol lakom! Remegő lábakkal lépek az ajtó elé, a szívem majd kiugrik a helyéről, de végül megfogom a kilincset és kinyitom az ajtót. Többször pislogok mert nem akarok hinni a saját szememnek. Hogy kerül ide?
-Szia édes! Látod, hiába futsz előlem én megtalállak!