Sorsdöntő találkozás ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

Epilógus

3 hónappal később

-Édesem, mennünk kell, ha még ma felakarunk szállni a gépre!-Fabio hangja élesen cseng a fülemben. Épp a fürdőszobában vagyok. Ma indulnánk Párizsba. Már összecsomagoltam, indulásra készen állunk, mégse tudok önfeledten örülni most ennek az útnak. Pedig ez Párizs, az a hely ahova mindennél jobban vágytam, hogy majd egyszer eljutok. A gondolataim mégis valahol máshol járnak. Erőt kell vennem magamon és megmozdulni.
-Egy pillanat szívem és mehetünk.-felállok a kád széléről, magamhoz veszem a kis táskám még pár dolgot beledobálok. Nagy levegőt veszek és kinyitom az ajtót. Fabio elém lép.
-Jól vagy?-napok óta kérdezgeti már ezt tőlem.
-Persze, minden rendben, izgatottan várom az utazást.-sajnos ez csak félig igaz. Mosolyt erőltetek az arcomra, hogy legalább őt megnyugtassam. Ahogy látom nem sok sikerrel, túl jól ismer. Tudja, hogy valami nem stimmel, de szerencsémre nem faggat. Vagy azért mert időt akar adni nekem, vagy mert mennünk kell, ha nem sietünk lekéssük a gépet. Bármelyik ok lehet, de én hálás vagyok érte.
-A táskákat már levittem a kocsiba.-bólintok majd elindulok az ajtó felé.
-Ezt még berakom az egyik bőröndbe, tegnap elfelejtettem.-mutatok a kezemben lévő táskára.
A reptérre vezető úton alig szólunk egymáshoz és ez a repülőn se nagyon változik. Pár dolgot átbeszélünk a szállodával kapcsolatban de ennyi. Most Alex vezeti amíg mi egy hétig Párizsban leszünk. Fabio elég jól kitanította a barátját és ő ennek nagyon örül. Előveszem a laptopom, van pár e-mail amire válaszolnom kellene. Belefeledkezek a munkába, már csak azt veszem észre mikor a kapitány megkér minden utast kapcsolják be az öveket mert lassan leszállunk.

A hotel felé az autóban Fabio megfogja a kezem, rám néz és mosolyog. Viszonozom a mosolyt, próbálok izgatott képet vágni, hiszen ez mégis csak Párizs. Olyan buta vagyok, élveznem kéne ezt az utat! A férjem nem ezt érdemli, annyi mindent tett értem, hálásak kéne lennem.
-Köszönöm, hogy elhoztál ide és valóra váltottad az álmom. Szeretlek!-odahajol hozzám és megcsókol. Nem szól semmit csak kibámul az ablakon. Megbántottam, annyira hülyén viselkedtem. Csak annyi minden van most a fejemben, de el kell ezt engednem. Ő számít csak, semmi más.
A hotel igazán lenyűgöző, a lakosztályunkról meg inkább nem is mondanék semmit, nincs rá szó.
-Fabio, ez valami elképesztő. Nézd még erkély is van!-azonnal megbabonázott a látvány, ahogy beléptünk a szobába. Hatalmas ablakok, innen szinte látni az egész várost. A távolban az Eiffel torony, ami ki van világítva, gyönyörű. Már besötétedett, de a fények amik az egész várost körbe ölelik valami egészen lenyűgöző. Kilépek az erkélyre és csak ámulok. Hihetetlen, hogy itt vagyok. A Temzere néző kilátással nem tudok betelni. Teljesen elveszek a látványban, már csak azt veszem észre mikor Fabio átkarolja a derekam hátulról. Az állát a vállamra teszi és onnan nézelődik.
-Tetszik?-megfordulok a karjaiban, átkulcsolom a nyakát.
-Imádom! Alig várom, hogy holnap végre mindent megnézhessek.-belecsókol a nyakamba, ami teljesen feltüzel. Lágyan simogatja a bőröm, a szája végig járja a kulcscsontom, a nyakam, majd végül a számon áll meg. Felemel én pedig a dereka köré kulcsolom a lábam. Bevisz a szobába, amilyen gyorsan csak lehetséges lerángatjuk egymásról a ruhát. Nem tudok tovább várni.
-Kérlek, Fabio!-ha kell könyörgök neki csak végre legyen bennem.
De, ahogy elnézem ő is pont így érez, mert egy határozott mozdulattal már bennem is van. Nem finomkodik, ki be jár bennem. Én még többet akarok. Átfordulok, most én vagyok felül. A kezemet a mellkasára teszem és mozgatni kezdem a csípőm. A combomat simogatja, a csípőmet markolja a kezével, közben alulról döfköd. Átfogja a derekam, felül, a melleim közé hajtja a fejét.
-Szeretlek!-a hangja csak halk suttogás, én mégis hallom. Kettőnk közé nyúl, a csiklómra nyomja az ujját, az orgazmus végig söpör a testemen. Még párat lök rajtam és ő is követ. Óvatosan leemel magáról, mögém fekszik és átkarol.

Fáradt vagyok és álmos, mégse bírok aludni. Hallgatom a szuszogását, elnyomta az álom de nem is baj. Megérdemli a pihenést, az utóbbi időben elég sokat dolgozott. Lefejtem a kezét a derekamról, csendben kikelek az ágyból, magamra húzok egy köntöst és kimegyek a teraszra. Nem tudom mennyit ácsoroghatok kint mikor lépteket hallok. Fabio. Megáll mögöttem, kezeit a korlátra teszi, így közre fogva engem. Hosszú percekig maradunk így, végül megszólal.
-Elmondod végre mi a baj? És ne gyere azzal, hogy semmi. Ismerlek, tudom, hogy valamit nem mondasz el nekem.-felsóhajtok, néha rémisztő mennyire jól ismer. Itt az idő Aria, csak mond el neki!
-Terhes vagyok!-nem látom az arcát, mivel mögöttem áll, de kezd kínos lenni ez a csend. Szinte alig lélegzik. Beszéltünk már erről, mármint a babáról. Mindketten szerettünk volna de nem most. Megegyeztünk, hogy várunk, a szállodára fordítjuk minden figyelmünk.
-Nézz rám!-kérlel, vonakodva bár, de megfordulok. A szeme könnyes, egyáltalán nem mérges. Mosolyog, boldog, szinte ragyog.
-Én..én azt hittem kifogsz akadni!-őszinte vagyok, tényleg féltem mit fog hozzá szólni.
-Úgy látszik mintha kiakadtam volna? Boldog vagyok. Kisbabánk lesz, kisbabánk! Szeretlek! Köszönöm, hogy megadtad ezt nekem!-közelebb bújók hozzá, átölel, az egyik kezét a hasamra teszi.
-Életem végéig vigyázni fogok rátok!-hiszek neki. Ő a legcsodálatosabb ember akit valaha megismertem.
A sorsunk fonalai már előre megvoltak írva, csak arra várt, hogy végre találkozzunk!

💚VÉGE💜

Aria és Fabio kalandja itt véget ért.
Imádtam minden szót amit leírtam. Én hiszek benne, hogy a sorsunk már elrendeltetett. Az élet nem könnyű, de magunk alakítjuk, formáljuk. Hozzuk ki belőle a legjobbat.🥰
Szavakkal nem tudom elmondani mennyire hálás vagyok nektek amiért kitartottatok mellettem. Köszönöm a rengeteg csillagot, a biztató szavakat, nélkületek nem ment volna.
Bízok benne, a következő könyvnél is velem maradtok!💚💜