33.rész

47 6 0
                                    


Jeongguk pov:

A tükör előtt állva próbálom megigazítani nyakkendőm, hogy rendesen álljon, ami enyhén remegő kezeim miatt nehezemre esik. Amikor pedig teljesen szét jön az egész, idegesen vágom a földre.

Ekkor lép be nagybátyám az egyik ajtón, egy másikon pedig Namjoon jön át a szomszédos szobából, aki szintén idegesnek tűnik, de nincs annyira szétesve mint én.

- Tudom, hogy ideges vagy Kook, de nem kell. Szépen összeházasodtok, minden rendben lesz és a férjed lesz. De ha mégse tudnál lenyugodni, hoztam egy kis italt. Ne üssétek ki magatokat teljesen, de egy pohárka bele fér.- megy oda az egyik komódhoz, ahol elvéve három poharat önt beléjük a magával hozott whiskey-ből.
- A boldog házas életre!- emeli fel poharát, mi pedig készségesen koccintunk vele.

- Köszi Seojun, de ettől még ideges vagyok. Az egész teli lesz újságírókkal és rengeteg tévécsatorna fogja közvetíteni az esküvőt, még külföldiek is, vannak vendégek akiket nem is ismerünk, csak illemből lettek meghívva, mert a vőlegényeink szülei szerették volna. Egy nagy adag idegen előtt fogom elvenni életem szerelmét!- kiáltom el magam a végére kétségbeesetten.

- Kook, én is ideges vagyok, de próbálj lenyugodni. Nem csak nekünk rossz! Legutóbb amikor az esküvő előtt együtt voltam Jin-nel, állandóan arról beszélt, hogy sajnálja, hogy ilyen esküvőnk lesz és magát hibáztatta, már majdnem ott tartott, hogy inkább szakít velem. Miután megnyugtattam már nem beszélt róla, de látszott, hogy ezeken járt az esze. Ők is idegesek és még magukat is hibáztatják mindenért, szóval most nekünk kell erősnek lenni és megmutatni nekik, hogy így is akarjuk.- magyaráz Namjoon, közben erősen megkötve nyakkendőmet.

- Rendben fiúk, indulnunk kell. Ne feledjétek, csak nyugalom.- szól Seojun, majd kinyitva előttünk az ajtót vezet minket a kialakított oltárhoz. Nem templomi esküvőnk lett, ott nem fért volna el ennyi ember, még a kamerákkal is.

Az oltárhoz érve megállunk előtte, Seojun leül a helyére és a kétszárnyú ajtót figyelve várunk kedveseinkre.

Nem sokkal később meg is szólal a szokásos zene, az ajtó kinyílik, mögötte pedig megpillantjuk szerelmeinket, teljesen fehér öltözékben, enyhén könnyes szemekkel. Bele karolva apjaikba indulnak el a sorok között, egyenesen felénk. Amikor ide érnek, az idősebbek átadják őket nekünk és szintén leülnek helyeikre.

- Gyönyörű vagy Édesem.- súgom szerelmemnek. Valóban nehéz visszafogni magam, nehogy neki essek.

- Te sem panaszkodhatsz Gukkie.- súgja, kissé elpirulva lehajtva fejét.

Megkezdődik a ceremónia, a pap felvezeti az eseményt, elmondjuk a fogadalmainkat, az igen-t, utána Taehyung öccse, két oldalán húgaival meghozza a gyűrűket, melyeket egymás ujjára húzunk, aláírjuk az anyakönyvet, végül pedig ezt mind megpecsételjük egy-egy csókkal.

A ceremónia végeztével kivonulunk a teremből és elmegyünk a lagzi helyszínére, ahol fogadjuk a gratulációkat és leülünk a vacsorához. Én és Namjoon egymással szemben ülünk, mellettünk kedveseink, mellettük szüleik, Tae szülei mellett pedig a kistestvérek.

Amikor a vendégek már a desszertet fogyasztják, megkezdődnek a beszédek. Először a mi részünkről mondanak beszédet, Seojun és még pár barátunk is, illetve Namjoon rokonai, utána pedig férjeink szülei, nagymamájuk, Ni-ki, akit még mindig nem kedvelek és még a volt osztálytársnőik is ki akarnak állni elsiratni szabadságukat. Amikor pedig azt hisszük már vége van, Minah fel áll a helyéről és ki áll a kis emelvényre.

- Jó estét! Kim Minah vagyok, Taehyung húga! Szeretném elmondani, hogy nagyon hálás vagyok a hercegeiknek, hogy eljöttek boldoggá tenni őket és hogy a ti kapcsolataitok lettek az álmaim. Egyszer majd eljön az én hercegem is, akivel ilyen kapcsolatunk lesz és boldogak leszünk. Illetve köszönöm Tae oppa és Jin oppa, hogy ilyen csodálatos testvérek vagytok és ilyen csodálatos emberekkel gyarapítjátok a családot.- emeli fel narancslevét, hogy olyan legyen mint a felnőttek.

Vissza jön hozzánk, Jin és Tae pedig sírva ölelgetik meg, közben ezerszer is elmondva neki, mennyire szeretik.

A desszert befejezése után jön az első tánc, utána pedig a bulizás. Mindenki jól érzi magát, a kisgyerekes családok és az idősebbek már hamarabb elmennek, a többiek pedig egészen hajnalig szórakoznak. Olyan hajnali 3 környékén elbúcsúzunk a maradék beszámíthatóbb vendégektől és Namjoonéktól külön kocsiba beszállva indulunk meg a reptérre, hogy nászutunk helyszínére érhessünk minél előbb. Ibizára megyünk, hisz ott kezdődött el minden.

Taehyung az alkohol miatt már az autóban nem bír magával, így ölembe mászva hív csókokba, melyeket készségesen viszonzok, közben fenekét masszírozva. Egész nap erre vártam, hogy végre megérinthessem.

Bár az autóban csak ennyi történik, magángépünk hálószoba részén szenvedélyes órákat töltünk el kettesben, nászéjszakánk minden pillanatát kiélvezve.

Életem nyaralása /Taekook/ (Befejezett)Où les histoires vivent. Découvrez maintenant