Vér átka (Szirének Öröksége 1.)

2. Fejezet

Szeléna

Lebegek az ébrenlét és az alvás határán. Szívesen visszaaludnék, de a sötétség egyre távolibbnak tűnik. Végül eltűnik, mire hunyorogva nyitom ki a szemeimet. Az ablakon besüt a nap, lassan felülök az ágyban, leesik a mellkasomról a takaró. Körbe nézek és megállapítom, hogy a kollégiumi szobámban vagyok. Nem értem, hogy hogyan kerülök ide.

Megerőltetve magam visszaemlékszek a tegnapsete történtekre. Azonnal a vállamhoz kapok, de a pulcsin keresztül nem érzek ott semmit. Leveszem magamról, közben tompán lüktetni kezd a karom. Amikor finoman félrehúzom a felsőm nyakát. Nem látok sebet, csupán csak egy heg éktelenkedik a helyén. Így viszont már végképp nem értek semmit.

-Jó reggelt, álomszuszék! -köszön Anna, aki most lépett be a szobába. -Mikor jöttél vissza? -kérdezi.

-Szia! Nem néztem az órát szóval nem tudom -ez nem teljesen hazugság, mert tényleg nem tudom, hogy mikor kerültem vissza.

-Merre voltál? Nem tévedtél el? -faggat tovább.

-Nem, csak sétálni voltam. Egész nap a buszon ültünk és nem tudtam volna aludni, ha nem mozgok egy kicsit -hazugság és igazság.

-Ja, jó! -mondja kissé nuygodtabban. -Most féltizenkettő van -néz az órájára. -Azt beszéltük a többiekkel reggelinél, hogy elmehetnénk megnézni ma a várost. Tudjuk, hogy elég kicsi, de azért mégsem lenne rossz. Meg elmehetünk ebédelni is, mert, ahogy néztük az étlapot, nem valami jó a menzás kaja -húzza el a száját.

-Kikkel? –kérdezek most én.

Egy pillanatra zavar, majd rögtön utána megértés csillan a szemében.

-Csak a lányok –vágja rá rögtön gondolkodás nélkül.

Tudja, hogy miért kérdezem.

-Akkor benne vagyok, csak előtte letusolok -találom ki, mert rám férne.

Bár nem vagyok csupa vér, de muszáj lesz egy kicsit egyedül lennem, hogy gondolkozhassak. Valami itt nem stimmel nekem.

-Rendben. Délbe indulunk –ezzel itt is hagy engem.

Felkelek és a fekete bőröndömhöz sétálok. Előveszem belőle a neszesszeremet és egy törülközőt. Utána a szürkéhez megyek, abból pedig ruhákat veszek ki. A tegnapiakban vagyok és nincsenek elszakadva, ami szintén elég fura. Fogok egy bőrnadrágot, egy felsőt meg egy másik pulcsit. Veszek magamhoz fehérneműt is és elindulok ki a szobából a folyósó végén levő fürdőbe.

●●●●

Megengedem a vizet és beállok alá. A gondolataim elkalandoznak olyan, mintha a saját tudatomban estem volna csapdába. Mintha nem én irányítanék, közben pedig mégis.

Valószínűleg az egészet csak álmodtam. Olyan nincs, hogy valakit leszúrnak, és nem szakad el meg nem lesz véres a ruhája. Meg az is lehetetlen, hogy ilyen gyorsan begyógyuljon egy seb. A heget meg eddig biztos csak nem vettem észre és azért fáj a kezem, mert elaludtam. Egyszerűen csak visszajöttem és lefeküdtem. Erre meg a fáradság miatt nem emlékszem. Így sokkal jobban hangzik, mint az, hogy megtörtént és nem csak egy rossz álom volt.

Valami mégis azt súgja, hogy csak magamat álltatom a magyarázatommal, de szokás szerint igyekszem figyelmen kívül hagyni.

Sietve megmosakodom és hajat mosok, utána törülközőbe csavarom magam és a hajam. Elhúzom a zuhanyfüggönyt és egyenesen az egyik mosdó elé megyek. A tükör teljesen bepárásodott ezért a kezemmel letörlöm, hogy lássam magam.