Vér átka (Szirének Öröksége 1.)

14. Fejezet

Szeléna

Vannak dolgok, amik a mi érdekünkben történek még akkor is, ha ez nem tetszik nekünk. Ilyen például egy régóta őrzött titok, amivel még ők maguk sem tudtak semmit sem kezdeni, mert nem értették. Ilyen, amikor el kell menned egyik helyről a másikra. Nem biztos, hogy megakarod tenni, de meg kell. Vannak olyan szituációk, amikor hagynunk kell, hogy valaki más irányítson, valaki olyan, aki ért az adott dologhoz akkor, amikor mi nem.

Vannak kisebb, nagyobb, könnyebb és nehezebb változások. Még az elején azt hittem, hogy az lesz a legnehezebb változás, hogy kollégiumba költöztem. Aztán pedig jött minden szépen sorban és nem tudnám megszámolni a változásokat. Voltak olyanok, amiket észre sem vettem. Vannak olyanok, amik azóta teljesen természetessé váltak. Én is változtam közben, legalábbis úgy érzem. Nem tudom, hogy jó, rossz vagy esetleg mindkét irányba. Majd az idő eldönti.

Akár tetszik, akár nem a változások az életünk részét képezik, és mi kénytelenek vagyunk sodródni velük, ha nem akarunk belefulladni.

-Kész vagy? -nyit be a szobámba Szeráf.

A két összepakolt bőröndömre nézek és átfutom újra a fejemben a bepakolni valók listáját.

Anyuék itt töltötték az éjszakát, másnap reggel pedig hazamentek. Kisebb-nagyobb viták után mindent megbeszéltem velük, a többiek pedig néha hozzáfűzek pár kimaradt dolgot.

Összességében mindent megértettek és kénytelenek voltak elfogadni a kialakult helyzetet. Természetesen megértem, hogy nekik is nehéz. Nem mindennap kell a lányuknak egy másik világba menni, hogy a démonok ne rabolják el őt.

-Szerintem mindent elraktam, amiről azt mondtátok, hogy szükségem lesz rá -állok fel az ágyamról és a bőröndök felé lépek.

Amikor ideköltöztem mindkettőben főleg ruhák voltak és néhány regény. Most csak az egyik rejti ezeket, a másikban fegyverek és edzőruhák vannak, amiket Narissza hordott be pár órája a szobámba. Azt mondta, hogy ezeket rakjam el, mert kelleni fognak. A maradék cuccomat pedig itt hagyom. Néma ígéretként, hogy visszajövök.

-Rendben -bólint és ő is a bőröndökhöz lép. -Leviszem őket és lassan indulunk! -mondja miközben értüknyúl.

Szótlanul bólintok és megsem mozdulok, amíg ki nem megy az ajtón.

Mikánnak két napba telt elintéznie, hogy az általa említett helyre mehessünk.

A szobaajtóm ismét kinyílik, mire odakapom a fejem.

-Indulunk! -dugja be a fejét Nolen és szinte azonnal el is tűnik.

Sóhajtva utoljára körülnézek a szoba szürke falain, a kivételesen beágyazott ágyamon és a rendberakott íróasztalon. Bár nem örökre megyek el innen még is nehezen hagyom itt ezt a helyet. Nagyon gyorsan kezdtem magam itt otthon érezni és reméltem, hogy ennél azért tovább tart majd az érzés.

Kinyitom az ajtót és vissza se nézve kimegyek. Nehezebb elmenni, mint gondoltam. A folyósón nincs senki, ezért lerobogok a lépcsőn, közben figyelek, hogy véletlenül se lépjek félre és guruljak le róla. Rögtön a nappali felé veszem az irányt és a megérzéseim nem csalnak, mind itt vannak.

Az érkezésemre felém kapják a fejüket.

-Indulhatunk? -néz körbe Mikán a társaságon.

-Hol van Zonga? -nézek körül a földön és észreveszem Szeráf lába körül mászkálni.

-Kedveli Szeráfot -állapítja meg Kolen elképedve.

-Ez miért ilyen meglepő? -kérdezem nevetve az arckifejezésén.