Vér átka (Szirének Öröksége 1.)

11. Fejezet

Szeléna

 Minden elhallgat. Ahogy a király kilépett az ajtón az egész terem megdermed. A zene és a beszélgetések azonnal abbamaradnak, mintha egyszerűen elvágták volna őket, akárcsak egy cérnaszálat. Lassan, komótosan lépked vele az emelvény felé, ahol a családja már várja őt az asztaluk mögött. Egyikük sem tűnik meglepettnek, amiért ott látnak mellette, ellenben a vendégekkel. Az értetlenségük szinte tapintható. A szememmel diszkréten a barátaimat keresem. A terem bal oldalán, közel az emelvényhez ülnek. Merev testtartásuk arról árulkodik, hogy nem tetszik nekik a kialakult helyzet. Nyugodtan sorba állhatnak. Szívesebben lennék most odalent, velük. Sőt! Sokkal szívesebben lennék inkább otthon főleg azokután, amiket megtudtam.

 Körülnézek a vendégeken. Sokan bámulják a kardot az oldalamon. Legnagyobb meglepetésemre félelem van a szemükben. Megijedtek a kardomtól? Hát ez remek!

 Egyesével a lépcsőfokokon fellépkedünk az emelvényre és az asztal mögé sétálunk. Mindenki döbbenten figyel minket, ahogy a király a balján lévő székre mutat nekem, közvetlen a másik oldalamon Vaszilissza királyné áll. Kissé habozva, de a szék elé lépek és szembe nézek a már álló tündérekkel. Észre se vettem, hogy felálltak. Valószínűleg megint túlságosan elmerültem a saját gondolataimban. Erről lekéne szoknom, de attól tartok, már nem tudok.

 -Jó estét mindenkinek! –a király hangja bejárja az egész báltermet. –A ma este igazán fontos, hiszen most választja ki Áhim herceg a menyasszonyát és egyben a jövendőbeli királynét. Ismerik a hagyományt, miszerint a trónörökös az összes ifjú hölggyel táncol és az est végén megmondja választottja nevét –a vendégek szótlanul bólintanak. –Van még egy bejelenteni valóm –teszi hozzá. –Mindenki tudja, hogy nemrég meghalt a nagy köztiszteletnek örvendő Nikosz parancsnok –többen lehajtják a fejüket a tömegben, páran gúnyosan összenézek. Vajon ismerték őt? –Utolsó kívánságát teljesítve megkerestem a rég eltűnt lányát –felém fordul és rám mutat, mire az eddiginél is jobban feszengeni kezdek. –Hadd mutassam be Szeléna kisasszonyt!

 Halk suttogás indult meg az asztalok közt, közben minden szem rám tapad. Nos, elég gyorsan és egyszerűen letudta a bejelentést. Azonban ettől a nagy figyelemtől kezdem magam kellemetlenül érezni.

 A barátaimra nézek megnyugvást keresve, de nem vagyok velük előrébb. Mind elkerekedett szemmel bámulnak, én meg kishíján az égnek emelem a tekintetem. Szeráf elkapja a pillantásom és szerintem érzékeli, hogy valami nincs rendben. Halványan elmosolyodik és biccent egyet.

 Ma már másodjára sikerül megnyugtatnia. Az áruló szívemet ezzel kishíján sikerül tócsává olvasztania. Nem szabad elfelejtenem, hogy nem jelentek neki semmit. Azonban mi van, ha a tettei teljesen mást mutatnak, mint az, amit mondott?

 -Kezdődjön a vacsora! –szólal meg a mellettem álló királyné, mire mindenki egyszerre ül le a helyére.

 Mi is így teszünk. Az asztalokon varázsütésre jelennek meg az étellel megrakodott tálak és a tündérek beszélgetni kezdenek. Igyekszem palástolni a döbbenetem, de valószínűleg nem sikerült, mivel Arabella hercegnő kissé előre hajol az asztal felett és rám néz.

 -Majd megszokod –kuncog halkan az arckifejezésemen, majd szedd magának ételt.

 -Hogy lehetséges ez? –kérdezem döbbenten.

 Már meg sem próbálom titkolni.

 -A konyhában állították össze a tálakat és a portálbűbájhoz hasonlóan küldték fel őket –mosolyog rám a királyné. – Most jársz elsőnek a mi világunkban, igaz? –kérdezi.