Szeléna
Felsorakoztak. Mindenki, akit szeretek, aki fontos nekem felsorakozott.
Nem tudok mozdulni, közelebb lépni hozzájuk. Megszólalnék, de arra is képtelen vagyok. Mind itt állnak előttem. Anya, apa, Kiara, Narissza, Kolen, Nolen, Mikán, Lara, Anna, Mina, Szonja és Liza.
Mit keresnek itt? Egyáltalán hol vagyunk? Mi történik már megint?
-Merítettünk egy kis ötletet a korcsok világából, ahol felnőttél -hallom Tétisz hangját. -Sőt! Többet is, de most kezdjük ezzel!
Mintegy parancsszóra nagyjából derékig érő, fekete, gomolygó valamik sétáltak a többiek elé. A sétáltak talán nem is a jó megnevezés. Inkább vonultak.
-Hogy tetszenek? -kérdezi Loik, hangja mintha egy kissé izgatott lenne. -Ők az árnytörpjeim. Igazán ördögi kis teremtmények, ha engem kérdezel. Majd te is meglátod, hogy miben lelik a leginkább örömüket -biztosít.
Egészen aranyosak, Szeráf árnyai jutnak róluk eszembe. Viszont Loik kis mondanivalója róluk megijeszt. Démoni lények. Vajon mi mindenre lehetnek képesek?
Lassan végig nézek a felsorakozottakon. Senkin sincs sérülés, a ruháik egyben vannak. Az arckifejezésük viszont ijesztő. Teljesen üres, üveges tekintettel bámulnak előre. Szájuk résnyire nyitva, meredten néznek. Mintha bűvöletben lennének. Erre régen azt mondtam volna, hogy ilyen nincs. Tekintve viszont, hogy most itt vagyok, és azóta mennyi minden történt, így teljesen lehetségesnek gondolom. Akármilyen őrülten is hangzik ez.
-A hátsó ötöt -hallom most már Ezékielt is. -Kezdjük velük. Olyan semmijenek, nem illenek a képbe -indokolja döntését unott, elgondolkozott hangon.
Lara, Anna, Szonja, Liza és Mina nem reagál semmit. Abban sem vagyok biztos, hogy tudnának-e.
Az árnytörpök hátrálnak pár lépést. Kivéve azok, aki a lányok előtt állnak. Kezükben megcsillan valami, majd a lőfegyvert a vállukhoz emelik.
Elkerekedett szemmel bámulok rájuk.
-Kivégzés -tűnődik Loik. -A korcsok igazán sokszor használták ezt a módszert, hogy megszabaduljanak fajtársaiktól. Tudtommal ez volt a kegyes halál. Gyorsan vége, hiszen ez a célja az egésznek. Nem szenvednek, csak huss. Volt, nincs –nevet fel.
-Céloz! -mondja Tétisz, mire a törpök kicsit fészkelődnek, igazítgatják a fegyvert.
Sikerül egy lépést tennem előre, majd megakad a lábam. Lepillantok, de nem látok semmit. Mintha földbegyökerezett volna a lábam. Próbálom felemelni, küzdök, de valami láthatatlan erő nem enged. Egyre szaporább levegővétellel nézek ismét a lányokra. Teljesen kifejezéstelenül merednek a feléjük tartott fegyverekre. Mintha nem értenék, nem fognák fel, hogy mi az. Mintha nem tudnák, hogy mit tudnak azzal csinálni. Mintha nem éreznék, hogy mi fog történni.
Én tudom, hogy mi lesz. Ahogy azt is, hogy nem tudom megállítani. Nem tudom megmenteni őket.
Hatalmas gombóccal a torkomban állok. Felemelem a kezem, és idegesen megtöröl az arcom. Észre se vettem, hogy folynak a könnyeim.
-Felkészül! -hangzik fel az újabb parancs.
A fejemet rázva igyekszem szabadulni. Nem hagyhatom őket meghalni!
-Ez mind a te hibád! -mondják kórusban monoton hangon, mire lefagyok.
-Tűz! -kiáltja Loik.
Fülsüketítő durranások visszahangoznak. A szám elé kapom a kezem, mikor összesnek. A látványra utat tör magának a zokogás és térdre esem. Ezúttal hangosan, féktelenül remegve zokogok ismét a földön. Lassan ismét rájuk nézek. Mindegyiküket a homlokuk közepén találták el. Kigúvadt, élettelen tekintettel néznek vissza rám. Mintha mind engem néznének. Egyre csak nő alattuk a vértócsa. A fémes szagára felkavarodik a gyomrom.
आप पढ़ रहे हैं
Vér átka (Szirének Öröksége 1.)
काल्पनिकSzelénának egy új városba kellett költöznie egy iskolatűz után. A szülei úgy küldik el, hogy vigyázzon magára, de a lány már az első este bajba kerül. Mikor egy rémálom után elmegy kiszellőztetni a fejét, nem várt dolog történik vele. Egy támadás. I...
