Vér átka (Szirének Öröksége 1.)

8. Fejezet

Szeléna

Álmatlanul forgolódok az ágyamban, nem tudok elaludni.

Sóhajtva rúgom le magamról a takarót és belebújok a pulóverembe, majd kisétálok a szobámból. Halkan osonok végig a folyósón, hogy még csak véletlenül se keltsek fel senkit. A tündéreknek nagyon érzékeny fülük van. Lemegyek a lépcsőn, majd a bejárati ajtóhoz fordulok. Egy kis friss levegő jól jönne és nem is kell elmennem sehova, mert leülhetek a verandán.

Megindulok kifelé. Az ajtó nincs zárva, ami fura. Lassan lenyomom a kilincset, kitárom az ajtót, kimegyek és becsukom magam után. Körülnézek és meglátok egy fekete alakot ülni az egyik székben. Egy pillanatra megfeszülök, majd mikor felismerem, elernyednek az izmaim. Közelebb megyek hozzá.

-Érdekes dolgok történtek ma -szólal meg Szeráf.

-Igen -értek egyet. -Akarsz beszélni róla? -ülök le mellé.

-Kellene? -fordítja felém a fejét.

-Talán -vonok vállat. -Vagy legalább elmondhatnád, hogy mi volt ez az egész -tanácsolom finoman, utalva a maira.

Úgy érzem, hogy jogom lenne tudni a történtek előzményét tekintve, hogy az exmennyasszonya megtámadott, annak testvére pedig lényegében leribancozott. Diszkréten csinálta, de értettem a lényeget.

-Szerintem a kettő ugyanazt jelenti -utal a beszélni és elmondhatni szavakra.

-Nem az -mondom. -Más dolog tényeket sorolni, mint az érzelmeidről beszélni -magyarázom a szemébe nézve.

Tapasztalatból tudom, hogy sokkal könnyebb tényeket sorolni, mint megnyílni valakinek.

-Úgy érzem, szokásod kihasználni, hogy ezt keverik másik -dönti kissé félre a fejét.

-Az megérzésed helyes -bólintok és elfordítom a tekintetem.

Idekint olyan csend és béke van, hogy hallom a madarakat csiripelni. A mozgalma városi hangoknak itt nyoma sincs, mint otthon.

-Kötelességből vettem volna el -szólal meg vonakodva egy kis idő után. -A két család közti megállapodás miatt -ismét felnézek rá és egy halvány mosollyal biztatom folytatásra.

-A tündéreknek nincsen családnevük -kezd egy kis magyarázatba. -Azonban mind érezzük a másikon, hogy kitől származik. A házasság mindig is egy erős szövetség volt, mert a szertartás végén létrejön egy kötelék a házastársak között -magyarázza.

-Miféle kötelék? -kíváncsiskodom.

-Igazából magam sem tudom -rázza a fejét.

-Mi változott a megállapodással kapcsolatban? -kutatok válasz után a tekintetében.

-Idővel majd kiderül -mondja sejtelmesen és a szemembe néz.

Nem faggatom tovább, hisz így is többet mondott, mint gondoltam volna. Ráadásul most nem mondana semmi konkrétabbat.

-Türelmes vagyok, megvárom -mosolygok rá.

-Most te jössz! -bök felém az állával.

Mi van?

-Mi van? -adok hangot az értetlenségemek. -Nekem nincs exvőlegényem -nevetek fel kínosan.

-Az a fiú megakart ütni téged -mondja fogcsikorgatva, a tornacsarnoki jelenetre utalva, mire azonnal elkomolyodom. -Mi történt köztetek? -néz a szemembe.

-Együtt voltunk, ő erőszakos, én pedig naiv voltam. Majdnem félholtra vert az egyik alkalommal, mikor részeg volt. Szakítottam vele -sorolom érzelem mentes hangon. -Akkor a tornateremben félrevont, hogy számonkérjen, lefeküdtem-e veled. Ideges lett, a többit pedig te is láttad -tényt tény után mondok, miközben rezzenéstelenül állom a tekintetét.

Nem mozdul, nem reagál. Mintha megfagyott volna az idő. Csak a szeme színe keveredik arannyal. Ma már másodjára. Lehet, hogy csak képzelem, de mintha düh sugározna kifelé a testéből.

-Hogy mit csinált? -kérdez vissza halálosan nyugodtan.

Túl nyugodtan, túl ijesztően.

-Azt, amit mondtam -nézek el, miközben önkéntelenül lejjebb halkítom a hangom.

-Miért van még életben? -értetlenkedik.

A kérdésére hitetlenül felnevetek. Hát persze, hogy neki ez a természetes reakciója egy ilyen estere, hisz őt kíméletlen harcosnak nevelték.

-Ebben a világban nem így mennek a dolgok -tájékoztatom még mindig nevetve.

-Szeléna! -nyúl az állam alá, mire befejezem a nevetést, mintha ollóval vágták volna el. Kényszerít, hogy a szemébe nézzek. -Sajnálom! -mondja őszintén.

Utálom, amikor sajnál engem valaki. Mindenkivel történnek rossz dolgok, nem tudom, miért kell ennek akkora feneket keríteni. Ennél léteznek sokkal rosszabb dolgok is. Úgy sejtem, hogy ő látott is ennél sokkal rosszabb dolgokat is, ezért nem kellene engem sajnálnia.

-Nem kell, nem nagy ügy -vonok vállat és felállom, mire lehanyatlik a keze.

-Sokszor előfordult? -néz fel.

Hátat fordítok és elindulok az ajtó felé. Biztos azt gondolja, hogy nem kap választ. Bevallom, egyszerűbb lenne csak így itt hagyni. Mégis megállok, mikor a kilincsre teszem a kezem.

-Nem olyan súlyosan, mint akkor este, de igen. Rengetegszer előfordult -mondom hallkan a hátam mögé, de tudom, hogy hallotta.

Lenyomom a kilincset, kinyitom az ajtót és bemegyek. Becsukom, de nem zárom be, hogy ne ragadjon kint. Bár biztosra veszem, hogy valahogy bejutna.

Szomorúan érzem, hogy megkívántam valami édeset. Sóhajtva indulok a konyhába, abban reménykedve, hogy van még valami édesség.