Vér átka (Szirének Öröksége 1.)

27. Fejezet

Narissza

Keresztbe teszem a lábam és felsóhajtok.

-Nem kapkodják el -jegyzem meg.

Lassan egy órája várunk már Erikre. Már elmondtuk, hogy mi kell. Azt mondták, hogy továbbítják a kérésünket neki.

-Ők ráérnek -von vállát Kolen, aki velem szemben áll a falnak dőlve.

-Éppenséggel mi sem sietünk, de minél hamarabb kiakarom hozni őt onnan -utalok Szelénára.

-Tudom -sóhajt fel ő is. -Mind ezt akarjuk -teszi hozzá.

-Szeráf is? -vonom fel a szemöldököm.

Ebben a tényben egyre jobban kételkedek. Ha viszont fel is akarja ébreszteni, nem akarja, hogy velünk maradjon.

-Egyrészről befolyásolja őt a köteléke felé -kezdi. -Másrészről pedig bármi áron megakarja védeni a családunk -mondja.

-Ezt fejtsd ki jobban, mert így sem értem -ráncolom a homlokom.

-Azt akarom ezzel mondani, hogy egyszerre vonzódik hozzá a lehető legerősebben. Közben pedig tudja, hogy ő jelenti a legnagyobb veszélyt ránk nézve. Akkor is, ha ezt mi képtelen vagyunk belátni -húzza el a száját.

Talán igaza van ezzel kapcsolatban.

-Szóval olyan, mintha két tűz közé ragadt volna -vonom le a kövekeztetést.

Bólint.

-A vágyon és szükségen kívül nem érez iránta semmit -mondom halkan.

-Szerintem nem szándékosan csinálja, hiszen ismerjük -lép el a faltól. -Valószínűleg ebben is a kötelék keze van, ahogy kezdett egyre jobban kibontakozni köztük -kezd el sétálgatni a sötétkékfalú kis szobában. -Végülis nem is ismerik egymást még régóta. Mennyi időbe telhet szerelembe esni? -teszi fel a valószínűleg költőinek szánt kérdést.

Én azonban nem tudom annyiban hagyni.

-Kevesebbe, mint hinnéd -mosolyodok el szomorúan. -Ha egyszer magával ránt az érzés, akkor az többé nem ereszt. Lehet ez egy pillanat, amikor a semmiből elkap. Ki is bontakozhat szépen lassan. A végeredmény viszont ugyanaz -mondom.

-És mi az? -áll meg és teljes testével felém fordul.

-Az érzés -nézek a szemébe. -Ami egyszerre repít az egekbe, és egyszerre ránt le a pokolba. Ami egyszerre gyógyít meg, és fáj a legjobban. Ami miatt egyszerre vagy a legsebezhetőbb és a legerősebb. Ami miatta egyszerre érzed magad a legnagyobb biztonságban, közben pedig még soha nem féltél annyira. Ami egyszerre jelen mindent és semmit. A legjobb, közben pedig a legrosszabb -sorolom.

Csendben néz rám tovább. Látom rajta, hogy eljutott hozzá a mondanivalóm, és a szavaim visszhangoznak a fejében.

Nem koncentrálok rá az érzéseire. Nem akarom tudni, hogy mit váltott ez ki belőle. Nem, mert benne van a pakliban, hogy az majd nekem esik rosszul. Én pedig jelenleg nem akarok még ezzel is foglalkozni.

-Hányszor éreztél így az életedben? -ül le velem szemben az hosszú asztalhoz.

-Kétszer -ismerem be halkan.

-Tehát elmúlik -bólint, mint aki megértette.

-Nem múlik el -rázom meg a fejem gyorsan. -Félreértesz. Ha szeretsz valakit, akkor azt örökéé szeretni fogod. Az érzés nem múlik el. Esetleg átalakulhat, de az soha nem jó -vetem fel.

-Mivé alakulhat? -dönti félre a fejét.

-Gyűlöletté -vágom rá.

Ez nem egy ritka eset. Csakis azt gyűlölhetjük a legjobban, aki egykor a legjobban szerettünk.