Vér átka (Szirének Öröksége 1.)

13. Fejezet

Szeléna

-Oké -mondja Nolen. -Eddig értem -bólint. -De hogyan szöktél meg onnan? -kérdezi.

Miután felébredtem, ettem és zuhanyoztam, a többiekkel lejöttünk a nappaliba. Elmeséltem nekik mindent, amire emlékszem az elmúlt két napból. Nem is érzékeltem, hogy ennyi idő eltelt volna.

-Nem tudom -vonok vállat. -Elájultam és csak azt tudtam biztosan, hogy sikerült életre keltenem Zongát -mondom.

-Ő hozott ki onnan -ez nem kérdés volt mégis bólintok.

-Ez elképesztő! -ámul Kolen. -Hogyan tépte el a láncokat? -pillant a lábamnál összegömbölyödött kis teremtményre.

Amikor már úgy éreztem, hogy nem venne belőlem ki sokat, akkor ismét kisebbítettem raja. Most akkora, mint egy közepesméretű kutya.

-Fogalmam sincs -csóválom a fejem.

-Akkor most foglalkozzunk olyan dolgokkal, amiket tudunk -ragadja magához a szót Mikán, mire mindenki rá figyel -Ezek szerint a démonok még mindig próbálkoznak. Most már egyre szervezettebben, mint eddig -kezdi.

-Ráadásul társultak is -vág közbe Nolen. -Ilyet nem szoktak csinálni -csóválja a fejét.

-Igen -csatlakozik a testvére. -Valamit nagyon akarnak veled -néz rám gondterhelten.

-Lehet valami köze ahhoz, amit a király a származásomról mondott -szólalok meg bizonytalanul.

-Mit mondott? -érkezik a kérdés a hátam mögül.

Szeráf el sem mozdult onnan, mióta lent vagyunk. Igazából azóta folyton mellettem van, mióta visszajöttünk. Csak zuhanyozni mehettem el egyedül.

-Mutatott egy emléket -kezdem visszaemlékezve. - Nikosz akkor tért vissza valahonnan -kishíján azt mondtam, hogy az apám. -Megkérte a királyt, hogy beszéljenek kettesben. Ott elmondta neki, hogy nem tudja, hogy hol voltak. Azt mondta, hogy olyan lények voltak ott, akik hasonlítanak a sellőkre, de még is nagyon különböznek tőlük -ráncolom a homlokom. -Közös gyereke született az egyik ilyen lénnyel. Azt jósolták a csecsemőnek, hogy abban a világban nincs biztonságban és a származása miatt elfog jönni érte a sötétség. Ezért az anyja az emberek világába vitette és odaadta egy családnak -mesélem.

-Te vagy az a kislány -néz rám Narissza.

-Ismerjük ezt a történetet -szólal meg Nolen. -Nagyjából tizenhétéve mindenki ezt mesélte -mondja. -Elkezdtek nyomozni az ügy után, de nem találtak semmit, mert a parancsnok információi hiányosak voltak -rázza a fejét. -Úgy tudom, hogy Taidában a mai napig foglalkozik ezzel egy csapat -néz Mikánra, aki megerősítésképp bólint.

-Egy másik nép jelenléte elég lenne a démonoknak, hogy a mi világunkba jöjjenek? -kérdezi Kolen. -Ha pedig igen, akkor miért kell nekik Szeléna? -kérdés és kérdés.

Nekem ez az egész nem tetszik. Eddig nagyjából tisztában voltam a dolgokkal, de most valami olyasmivel kerültünk szembe, amit még a többiek sem értenek.

-Lehet, hogy őket már elpusztították -veti fel Szeráf. -Szeléna viszont akkor már nem volt ott. Nem rég került csak a mi világunk közelébe -mondja.

A lehetősége annak, hogy már nem is él az a faj, akiktől származom, furcsán fáj. Úgy érzem, hogy itt nem ez van a háttérben.

-Akkor megölték volna -ellenkezik Kolen. -Akkor a legelső alkalommal nem szarakodtak volna vele, hanem egyszerűen megölik és kész.

-Milyen fajta démonok támadtak eddig rám? -kérdezem, mert jó kiindulópont lehet.

-Elsőnek sötétség -vágja rá Narissza.