Vér átka (Szirének Öröksége 1.)

18. Fejezet

Szeléna

-Azt hiszem ez lesz az új kedvenc helyem -mondom a tó partján állva.

A ház mögötti kis erdőben vezet néhány kikövezet út, az egyiknek a végén egy hatalmas, kristálytiszta tó van. A sötétfából készült stég egyenesen a közepéig elér, a végén pedig egy nagyobb placcot hoztak létre.

-Valóban gyönyörű -ért egyet Narissza.

-Csak szerintem sötétebb ezeknek a fáknak a törzse, mint azoknak, amik Taidában vannak? -döntöm félre a fejem.

A tó meredek partját fenyőfák szegélyzik és a kis erdő is ezekből áll. A törzsük színe látszólag jobban hajlik a feketéhez, mint a barnához.

-Itt másfélék a fák -mondja a barátnőm. -Nem igazán láthattad a sötétben, de a kastély körül is ezek a fajták vannak. Az ebben a világban élő növények bár hasonlítanak a halandókéhoz, de ezeket átjárja a varázslat és mindegyiknek megvan a maga hatása -magyarázza. -Ezek nagyon ritka fenyők. Körülbelül négyszáz éve kihaltak az Elválasztó-hegységben és azt hitték, hogy akkor azzal végük is. Csakhogy a királynak volt pár csemetéje a palota belső kertjében -meséli. -Mostanra sikerült körül vennie a kastélyt egy ezekből álló erdővel és ide is betelepítette őket.

-Ezek mire jók? -nézek körbe.

-Elrejtenek -vágja rá. -Ezek a fák között semmijen varázslattal nem találnak meg. Ráadásul esténként a törzsük elnyeli a maradék kis fényt is közülük és vaksötét van az erdőben -teszi hozzá.

Ezekkel kilehet kerülni egy éjszakai támadást. Okos.

-Jól sejtem, hogy sokat tudsz ezekről? -fordulok felé.

-Igen -bólint. -Az átváltozásom után kezdtem el többet foglalkozni a témával. Kolen és Nolen nagyon sokat segített benne -mosolyodik el. -Előtte is érdekelt, de a családom nem tanitatott -húzza el a száját.

-Miért nem? -nézek rá értetlenül.

-Mert nő vagyok -mondja egyszerűen némi megvetéssel a hangjában.

Felhorkanok. Hát ez igen!

-Erre most inkább nem mondok semmit, nem szeretném felidegesíteni magam és téged sem -rázom a fejem.

-Most már nincs jelentősége -tesz kezét a vállamra. -Rég nincs jelentősége az egésznek.

Bólintok. Most már a maga ura. A múlt az a múlt.

Ismét a tóra nézek, ahogy finoman ring a vize, megcsillan rajta a napsütés. Visszanézek a barátnőmre, aki amióta ideértünk át öltözött egy sárga egyberuhába, haját laza copfba fogta a tarkóján.

A tekintetemet kapkodom közte és a tó között.

-Mennyire lehet hideg a víz? -kérdezem tőle.

-Kolen már ját itt ma, azt mondta, hogy kellemes. Miért? -mosolyodik el, mint aki tudja, hogy miért kérdeztem csak hallani akarja.

Egy szó nélkül elkapom a kezét és futni kezdek vele a stégen. Nevetve fut mellettem. Elrugaszkodunk, amikor elérjük a végét kézen fogva beleugrunk a vízbe.

Egy pillanat alatt teljesen elmerülünk, és a víz alatt elengedjük egymás kezét. Visszatartom a lélegzetem és a felszín felé úszok. A lábammal rúgok, a karommal evezek. Régen voltam már így vízben. Amióta elsőnek átváltoztam, mindig csak úgy úsztam. Feltétlen le kell majd jönnöm úgy is.

A fejem kibukkan és nagy levegőt veszek. Egyik kezemmel kisöpröm a hajam a szememből. A vízen tartom magam és össze nézek Narisszával.

-Őrült vagy! -fröcsköl felém, mire nevetve viszonzom.