Vér átka (Szirének Öröksége 1.)

3. Fejezet

Szeléna

Nem jutottunk dűlőre. Egy csomót kérdeztek a családomról és arról, hogy hol nőtem fel. Mindenre választ adtam, de kicsit sem elégedettek. Lassan egy órája tart már az egész.

Megint csörög a telefonom. Előveszem megnézni, hogy ki az. Lara. A szobában csend lett. Arra gondolok, hogy felállok és félrevonulok, amikor találkozik a tekintetem Kolenével és mintha, azt üzenné, hogy "még csak ne is gondolj rá". Sóhajtok és felveszem.

-Váltsál videóchat-re! -utasít a barátnőm. -Most! -eleget teszek a kérésének és úgy tartom a telefonom, hogy lásson engem. -Szóval élsz még -állapítja meg színpadiasan.

-Miért ne élnék? -értetlenkedem.

-Nézz az órára! - mondja. -Már azt hittem holtan fekszel egy árokban -mérgelődik.

-Nos mivel még világos van, ez a lehetőség alapból ki van zárva -magyarázom. -Esetleg egy kocsi csomagtartójában, de ott nagyvalószínűséggel élve -mélázom.

-Hogy te milyen elviselhetetlen tudsz lenni! Miért is állok egyáltalán szóba veled? -bosszankodik, mire elmosolyodom.

-Mert szükséged van arra, hogy valaki az idegeidet tépje -vonok vállat nemes egyszerűséggel.

-Remekül csinálod –dicsér meg gúnyosan.

-Köszönöm! -játszom a meghatódottat.

-Akkor térjünk a tárgyra! –komolyodik el még jobban, már ha ez lehetséges. -Mikor jössz vissza?

A körülöttem lévőkre nézek és felvonom az egyik szemöldököm.

Narissza a vállat vonja, Kolen pedig úgy csinál, mint aki eszik. Egy pillanatra értetlenül meredek rá, majd leesik, hogy mit mire szeretne ezzel kilyukadni.

-Vacsora körül. Miért? -kérdem. - Már is hiányzom? -szívatom.

-Csak szeretnéd -nevet fel, aztán elkomolyodik. -Van itt valaki, aki beszélni akar veled, addig nem hajlandó elmenni -bosszankodik, de valami nincs rendben.

Van a hangjában még valami, ami megijeszt.

-Ki az? -sejtem, de remélem, hogy tévedek.

Sóhajt egyet és a sejtésem ezzel bebizonyosodik.

-Alex –böki ki nehezen.

-Nem beszélek vele -jelentem ki azonnal. - Ha még akkor is ott lesz, amikor visszaérek, akkor nem állom jót magamért! -kezdek zaklatott lenni.

-Nem megy el. Mind próbáltuk már kidobni a szobából, de meg sem mozdul -rázza a fejét.

-Add neki a telefont és vedd le a kihangosítást meg minden egyéb szart! -utasítom.

-Biztos? -kérdezi bizonytalanul, mint aki nem hiszi, hogy ez olyan jó ötlet lenne.

Igazság szerint én se gondolom, főleg nem ilyen állapotban, de nem hagyom, hogy továbbra is a közelükben legyen. Túl jól ismerem, és nem akarom, hogy a lányoknak baja essen, mert ő bekattan.

-Igen -visszaállítom a telefont, hogy csak én halljam, bár az az érzésem, hogy így is hallani fogják, hisz tündérekről meg egy főnixről van szó, basszus!

Mély legevőt veszek, igyekszek nyugalmat erőltetni magamra.

-Szeléna? -szólít Narissza. -Minden rendben? –kérdezi aggódva.

Bólintok, bár elég egyértelmű, hogy nem.

-Itt vagy? -érkezik a kérdés a vonal másik feléről.