Vér átka (Szirének Öröksége 1.)

7. Fejezet

Szeléna

Az ösztöneim átveszik az irányítást és felemelem a jobb kezem maga elé. Érzem, ahogy az érő áramlik bennem, én pedig hagyom végig folyni a zsigereimben.

Eufrozina jege közvetlen a kezem előtt megáll, és nem mozdul tovább. Mindenki egyemberként pattan fel, készen a harcra.

-Ez nem volt szép –mondom, mire mindenki észreveszi, hogy nem talált el. Lassan felemelkedek és a két nemkívánatos személyre nézek. – Udvariasan megkérlek benneteket, hogy távozzatok! –szólok hozzájuk nyugodt hangon.

-Különben? –áll fel Eufrozina is, a karjait kiemeli két oldalra, s víz kezd el körözni a két csuklója körül.

Erre az ikrek és Szeráf morogni kezdett, Narissza pedig elvicsorodott, így látszanak a hosszú, halálos szemfogai, Mikán keze körül szikrák keletkeztek. A két kezemet magam elé emelem és koncentrálok. Elég koncentrálok arra, amit szeretnék vele csinálni és kissé nehezen, de megtörténik. Hagyom az ösztöneimet, hogy irányítsanak. Az elmém elcsendesedik, nem marad benne hely egyetlen kósza gondolatnak sem. Egyre több víz van a két kezem közt, majd szétválik ugyanakkora részekre. Jégcsap alakban lebegnek, mire mindenki elhallgat. A víz ekkor megfagy és az össze tüske vége a vendégek felé fordul.

-Szerintem ebből kitalálod –válaszolom félre döntött fejjel.

-Mi vagy te? –sziszegi Erazmus.

-A legrosszabb rémálmod –mosolygok rá.

Eufrozina int a kezével, mire a hátuk mögött portál képződik és mindketten, végig rajtunk tartva a szemüket, hátrálnak. Amint átlépnek, a kapu eltűnik. A jégcsapok ismét vízzé olvadnak, majd elpárolognak. Sóhajtva ülök le és dőlök hátra.

-Ezt hogy csináltad? -kérdezi Mikán, miközben mindenki visszaül.

-Fogalmam sincs –mondom meg az igazat. –Azt akartam, hogy a víz azt csinálja és csinálta –vonok vállat.

Elég egyszerűen hangzik így ez az egész. Én annak is éreztem.

-Ennyire nem szokott könnyű lenni –ráncolja a homlokát Kolen.

-Én sem értem –mormolja a testvére és mindketten rám néznek.

-Ne nézzetek így rám! –tartom fel a kezeimet. – Teljesen ösztönszerű volt az egész –magyarázom.

Védekezem, bár nem tudom, hogy miért teszem. Ez is már ösztönszerűen jön nekem. Belegondolva ez az egész elég szomorú, de most nem terelődhetnek el a gondolataim ebbe az irányba.

-Megtudnád ismételni? –kérdezi Narissza kíváncsian.

-Talán –felelem bizonytalanul, mire Nolen felpattan és a mögöttem lévő konyhaszigethez megy.

Szeráf a velem szemben lévő fotelhoz sétál és leül. Nolen visszajön és egy pohár vizet rak a kisasztalra, majd leül Mikán mellé.

-Próbáld meg ezzel! –int a pohár felé Kolen. -Ezzel még könnyebb dolgod is lesz. Nem neked kell képezned a vizet, csak irányítanod kell -meséli.

Sóhajtva koncentrálni kezdek. Behunyom a szemem és elképzelem, ahogy aláveti magát a parancsaimnak. Végül kinyitom a szemem, mire többen fészkelődni kezdenek a helyükön. Nem sikerült. Szeráfra nézek, aki helyeslően bólint. Ismét sóhajtva azt kérem a víztől, hogy emelkedjen a pohár fölé. Megtörténik. Ezúttal nehezebben megy, mint az előbb. A kezemmel intek neki balra, mire arra repül. Aztán jobbra, majd középre. Kettéválasztom és csillagalakba képzelem, engedelmeskedik. Senki nem szól egy szót sem, csak nézik. Kissé feléjük sandítok. Mikán figyelmesen nézi, hogy mit csinálok. Narissza szélesen mosolyog, az ikrek elkerekedett szemekkel néznek rám. Szeráf büszkének tűnik.