Életem anyával (Befejezett)

29.

A film végén Szilárd indulni készült. Ki kísértem a verandára, hogy el búcsúzunk egymástól.

- Köszönöm, hogy vendégül látott az anyád - mondta. Egészen közel álltunk egymáshoz.

- Sajnálom elég furán jött ki ez az egész nap - mentegetőztem. - Mármint az, hogy sírva zuhantam a karjaidba, biztos gáz lehettek a barátaid szemében.

- Nem hiszem. - szólt kézbe. - Mellesleg élveztem.

- Tényleg?

- Aha.

Egy pillanatig néztük egymást, majd Szilárd megköszörülte a torkát.

- Hát akkor... - feszengtem, mire Szilárd elnevette magát.

- Nem volt sok pasid, mi?

- Hogy érted ezt? - kérdeztem hátrébb lépve.

- Mert olyan ártatlan vagy, mint egy macska. Egy kis macska.

- Kösz a hasonlatot. - morogta, mire Szilárd kuncogott.

- Pedig igaz, nem? Ez az Ármin gyerek volt neked az első.

- Milyen első?

-  Hát az - az eslő - firtatta, mintha nem tudnám mire akár kijukadni.

- Jézusom! Nem! Isten ments! Hiszen tizenhat vagyok az isten szerelmére! - akadtam ki, mire Szilárd harsány nevetésben tört ki, amit most sértésnek vettem. - Bocsika, ha azt hitted olyan vagyok, mint Mel barátnőd.

Ekkor Szilárd arca elfelhősödött. - Melt ne keverd ide, mert nem ismered!

Elszégyeltem magam, de csak kicsit. Sose értettem a pasikat, mit esznek olyan csapjon, akiről lerí, hogy bármikor más pasi után fog nézni? 

- Oké. Apuméknák úgy is találkozunk - mondtam halkan, hogy mielőbb a házba menjek. De Szilárd ugyan ott állt, és mereven engem bámult, amiről zavarba jöttem. - Mi van?

- Vannak neked barátaid, Bogi?

- Vannk fontosak dolgok, mint a barátok - motyogom.

- Szóval nincs. Holnap elmegyünk a haverjaimmal pizzázni, gyere el.

- Nem hiszem, hogy ennek örülni fognak.

- Ha nem jössz el fenéken billentelek - fenyegetett barátságosan. Majd elindult a lépcsőn.

- Szilárd? - szóltam utána. Vissza fordult. - Mi barátok vagyunk?

- Igen. Azok vagyunk.

Széles mosoly terült szét az arcomon, amitől egy idő után fájt az ajkam, de képtelen voltam letörölni magamról.