Életem anyával (Befejezett)

1.

A legjobb barátom, Márk Agócs épp öltözködött. Alapvetően a teljes ruhatára bőrdzsekiből állt. Mondhatni a csajok imádták a fél hosszú haját, a motoros beütést. Meg a szemeit. Ma reggel például fekete fényes bőrdzsekijét vette magára a fehér polója fölé.

- Mikor akarod bevallni a szüleidnek, hogy motoros versenyző akarsz lenni? - kérdeztem Márkot, miközben hátra fésülte a haját.

- Majd akkor, mikor te bevallod anyádnak, hogy autó versenyző akarsz lenni.

- Anyám biztos kiakadna ezen. Hiszen ő egy jó tökéletes suliba akar küldeni.

- Nehéz ez a zseni élet - gúnyolodott barátságosan, mire én csak nyelvet öltöttem rá.  Miközben Márk elindult mellettem velünk egykorú lányok sétáltak el, vigyorogva bájologva Márknak, aki szexi fiúként rájuk kacsintott.

- Öhm, Márk itt vagyok - emeltem magasba a kezeimet.

- Látom még, ha törpe is vagy.

- Kabd be - mormogom. Nem értettem a hirtelen változást bennem, amit a lányok váltottak ki bennem.

- Lesz hétvégén egy tök jó túra az erdőben motorok is lesznek, de gondolom te nem jössz el.

- Nem hiszem. Tudod felvételire kell készülnöm, na meg ott van a tánc is.

- Igazi stréber vagy - felelte Márk a szekényéhez sétálva. - Később ütközünk - mondta még, mielőtt megjelent mellette a haverjai és Kiara a suli legszebb lánya.

Elfogott a féltékenység.

Kiara hosszú szőke hajú lány volt. Ellenben nem volt olyan zseni, mint én, de a szépségétől mindenki oda volt.

El kezdődött az első órám a kedvencem, az irodalom.

- Aki még nem olvasta volna el az Elfújta a szelet utolsó fejezetet, most megteheti - mondta Bárdosné. - Aki már végzet vele, hozzákezdhet a fogalmazásnak.

Természetesen, mint egy igazi stréber a fogalmazást kezdtem el írni.

Az előttem ülő Kiara lenézően mustrált egy ideig, majd megböki a mellette ülő barátnőjét.

- Biztos szerelmes levelet ír egy hozzá hasonló strébernek - suttogta kuncogva Kiara a barátnőjének.

- A feladatot csinála - mondta undorral a hangjában a barátnője, ha jól emlékszem a ő neve Kira volt.

- Igazi lúzer vagy, nem tudom miért lóg veled Márk.

Egy másodpercig azon agyaltam mivel is vágják vissza, de visszafordultam inkább a fogamazásomhoz.

El mosolyodtam, sose zavart, ha Kiara félék agadtak rám valami gúny nevett. Hiszen sose érdekelt egy kirakati baba véleménye.

- Legalább összebarátkozhatnál Kiarával - mondta Márk, ahogy suli végeztével egymás mellett ballagtunk haza.

- Kizárt! - válaszoltam. - Kiara és én nem leszünk sose barátok.

- Ha még esélyt sem adsz - morog, majd köszönve felemeli a karját.

- Hali, Márk. Velünk tartasz pizzázni megyünk a happyba. - Lassított le mellettünk Áron, Márk egyik haverja és történetesen Kiara és barátnői is nevetve integettek Márknak. 

- Persze, bocs, Bogi mennem kell.

- Mi?! - képedtem el. - De pénteken együtt szoktunk lógni.

- Mint mondtam bocsi, de változott a terv. Légy jó. - gyors puszit nyomott az arcomra, majd a kocsival egyetemben eltűnt.

Árván magányosan ácsorogtam egy ideig az utcán, aztán elindultam anya munkahelyére.

Anyával a szállodában találkoztam. Ahogy lementem a pult előtt, a recepciós Aranka becsmérlő pillantást vetett rám. De elég jól végzi a munkáját, tulajdonképpen nem rossz ember, ha túltesszük magunkat a rémes akcentusán.

- Anya! - kiáltottam, miközben a konyha irányába.

- Erre! Idebent van! - kiabálta Laura a csukott ajtón keresztül.

Laura volt a szálloda séfje, amellett anyánegyik jóbarátnője. Laura csodálatos ember, isteni séf. És Márk anyja.

Beléptem a konyhába, és megláttam, hogy anya meg Laua veszett vigyorog.

- Mi a vigyorgás tárgya? - kérdeztem.

Anyám csak mosolygott. A szeme valósággal ragyogott.

- Nesze.

Anyám felém nyújtott egy rózsaszín, műanyagzacskót.

Élveztem a zacskót, és én is vigyorogni kezdtem. Imádok ajándékot kapni anyumtól.

- Mi folyik itt?

Halvány fogalmam sem volt mi ez az egész, de mindketten olyan vidámak tűntek, hogy csak valami nagydologról lehetett szó.

- Nyisd ki, Bogi - sürgetett anya.,

A selyempapír alól kihúztam egy kék-fehér szoknyát. Kérdőn néztem anyámra.

- Mi ez a szoknya?

- A Carolinába mész! - vágta rá Laura izgatottan. Majd anyámhoz fordult. - Bocsi.

A Carolinába? A környék legelőkelőbb magániskolájába? Abba az iskolába, amely az érettségi napján szinte kinyílnak az egyetemek kapui.

- Anya? - szólaltam meg. - Ez igaz?

Egy levelet tartott a kezében.

- Sikerült, életem. Felvettek.

Széles vigyor jelent meg az arcán.

-Ez, hogy történt? - elfogott az izgalom. - Ugye nem kellett az igazgatóval enyelegned?

- Bogi, azzal csak vicceltem - legyintett. - Üressedés van náluk, hétfőtől pedig oda jársz - tette hozzá.

-Komolyan?

Még mindig nem hittem a fülemnek. Én a, Carolinába fogok járni? Annyira hivatalosnak hangzott, annyira nagyszerűnek.

- Komolyan - felelte anya.

- Laura a Carolinába megyek! - kiáltottam, és őt is megöleltem.

- Fel kell hívnom Márkot!

Sarkon fordultam, és ki rohantam a konyhából. Aztán arra gondoltam elment bizonyára az eszem. Megfordultam és visszaszaladtam anyához, és magamhoz ölelem.

- Szeretlek.

- Én is szeretlek - válaszolta.

Konyhából az előcsarnokba rohantam.

Aranka ellenségesen bámult rám, amint kezembe vettem a telefont.

- Ez a szálloda telefonja. Nem arra való, hogy, te használd - morogta Aranka.

- Felvettek a Carolinába! - közöltem vele izgatottan. - Egy nagyon előkelő iskola. Kevesen jutnak be oda. - magyaráztam. Tárcsáztam Márk számát.

Aranka csak lemondóan felsóhajtott.