Életem anyával (Befejezett)

33.

Ramatyul éreztem magam, ahogy haza értem kiakartam beszélni magamból a dolgokat, de épp nálunk voltak Kingáék.

- Szia, kicsim - köszönt anya kedvesen. - Milyen volt?

- Jó - mormogom. Kinga furán kezdett bámulni. Oliver, ahogy belépet a konyhába megsimogatta a fejem. - Holnap nem tudnám elmondani apámmal a talit?

- Miért akarod lemondani? - kérdezem.

Felsóhajtottam. - Csak most mondanám le, ez nem a világ vége.

Anyám hosszan rám nézett. - Holnap rátérünk.

Felhorkantam, és a szobámba trapoltam. Kinga mögöttem.

- Miért nem akarsz találkozni apáddal?

- Nem vele nem akarok. Valaki mással.

- Ennek nincs értelme - mondja. Az ágyamra, hasaltam, Kinga mellett foglalt helyet. - Mi a baj?

A plafont kezdtem bámulni, fogalmam sincs, mit érzek, csak egyet tudok biztosan, hogy, amit érzek egyre erősebb lesz.

- Azt hiszem... - kezdtem suttogva. - kezdek bele szeretni.

- Kibe?

-  Akibe nem kellene - suttogtam. Kinga felsóhajtot. Megsimogatta a fejemet. - Rossz volt látni egy lánnyal.

- Tudom milyen ez - motyogja. - De, ki fogod heverni hidd el.

Bár ilyen könnyű lenne minden ilyen szívzüri gond.

Másnap táncra sietve megláttam Szilárdot, ahogy éppen a kocsijának dölve várt valakit a tánc iskola előtt. Mosolyogva indultam meg felé, de, ahogy meglátott elkomorult, amitől legszívesebben megfordultam volna.

- Szia - köszöntem dadogva. Szilárd kerülte a tekintettem. - Mi újság?

Szilárd felsóhajtot. - Társalogni próbálsz?

- Olyasmit, de látom rajtad nem szívesen látsz így, szerintem inkább bemegyek táncra.

- Miattad vagyok itt - mondta. - Tudod, nem, vagyok, hülye, észre vettem, hogy engem kerülsz.

- Ez...nem...-hebegtem, azonban Szilárd befogta a számát.

- Fogd be légyszíves! - behunyta a szemét. - Rossz ötlet volt téged elhívbi pizzázni.

- Mi? Nem, jól éreztem magam - kezemet kezdtem tördelni. - Jó volt. Mintha most megbántad volna.

- Mert meg is. - Nagyot nyeltem. Ezt nem hiszem el! - Azt bántam meg, hogy nem hívtalak meg pizza evő versenyre - nevetett fel harsányan.

- Istenem! - bokszoltam a karjába. - Halálra ijesztettél.

- Láttad volna az arcodat - kacagott tovább.

- Seggfej - kuncogtam fel én is. - Amúgy vársz valakire?

- Már itt van - bökött rám.

- És a barátnőd? - furdalt a kíváncsiság. Szilárd elfordította a fejét egy pillanatra.

- Már nincs, lenyugodtál? Szállj be.

- Táncom van, nem, mehettek. Készülnöm kell a felvételimre.

Szilárd kérdőn felvonta a szemöldökét.

- Ez biztos? Mert az ajtó zárva van, és a, felirat is ott van.

- Mi?!

Szilárd mellett doboltam a műszerfalon, élvezem a zene minden ritmusát. Mikor megálltunk egy szép két emeletes háznál.

- Hol vagyunk?

- Én itt lakók - mondja leparkolva a ház előtt. Zavartan néztem rá. - Nem foglak megenni nyugi. Csak nem szeretnék a szülinapomon egyedül lenni.

- A barátaidat nem hívod meg?

- Nem. Nekem most elég vagy te is - pattant ki a kocsiból, követtem.

A házba lépve megtorpantam. Gyönyörű votl belül. Modern mégis családias. Beszippantottam a levegőt. - Akarsz valami üdítőt?

- Pepsit - feleltem. Szilárd elmosolyodott. De láttam rajta, hogy nyomja őt valami más is.

Utána mentem. - Mond csak Szilárd hol vannak a szüleid?

- Mint mindig dolgoznak - morogta. - Tudod ők igazi munkamániások.

- Sajnálom.

- Nem kell - rázta meg a fejét. - Tessék - tolta elém a Pepsit.

- Mi a baj? - érintettem meg a kezét.

- Ugyan az, mint neked - húzta el a karját. - Engem is dobtak.

Teljesen megdöbbentem, Szilárdot dobták. Végig mértem. Hiszen minden tekintetben tökéletes volt.

- De miért?

- Mert elutazok, Bogi. Elmegyek innen.

Ezzel teljesen leforrázott. Szilárd elutazik innen? Elmegy. Csak így?