Életem anyával (Befejezett)

35.

 

Idegeségem forrongó izgatottságba csapott át. Ma lesz bál, amire mindig is vágytam. Anyával már örültek módjára kerestük a ruhát, és az sem érdekelt, hogy nem lesz párom, nekem elég volt, hogy végre a felnőtt küszőbére léphetek. Sziárdal napok óta nem beszéltem azóta a beszélgetés után. Ő sem keres, és én sem keressem pedig annyira vágyom a társaságára, de semmi értelme sem lenne az egésznek, mind ketten szenvednénk. Szilárd pedig azonnal barátnőre találna, és én meg attól szenvednénk, ő meg attól, ha velem fordulna ez elő, aminek kisebb az esélye. 

Apáméknál öltöztem át fogvicsorgatva hallgattam Aliz nyálas ömlengését. 

- El sem hiszem, hogy el visz a bálba. 

- Persze, hogy el visz ki lenne képes végig hallgatni a nyavalygásod - jegyzi meg gúnyosan Andor. 

- Húzz ki innen! - tromfolt az öccsére, majd felém fordult. - Egyébként ő mit keres itt? 

Anyja fáradtan nagy levegőt vett. - Az anyja vizsgálaton van nem tudja elvinni. Így ti fogjátok elvinni Szilárdal. 

- Sajnálatos.

- Ne aggódj, nem fogok bele kavarni az álmodba. 

Aliz arca elvörösött, de mielőtt bármit mondhatott volna anyja boldogan összeütötte a tenyerét. Ekkor szólalt meg a csengő, Aliz sikongatva pattant fel a székéből és rohant ki a szobából. 

Én pedig egyedül maradtam három fiúval a saját nyomorommal. 

- Szép vagy. Tudod elvinnélek, de az öcséd vagyok - szólalt meg hirtelen András kedvesen. - Ne foglalkozz Alizzal, még nem fogta fel, hogy már nem ő a kedvenc lány a családban - simogatta meg a vállamat, aztán a fiúkkal együtt ott hagyott. 

Nem tudom meddig ülhettem egyedül a szobában, mikor Kamilla kedvesen beszólt, hogy Aliz indulni akar. 

Lassan mentem le a lépcsőn, hogy a magassarkúban kinetörjem a nyakam. Mosolyt erőltettem az arcomra. Akit megpillantottam először Szilárd volt, fenségessen festett, és férfiasan. A kék ing hihetetlenül jól ált neki. A látványától megdobbant a szívem és a lábaim is megremegtek.

Sután intettem, így majdnem elhasaltam, amitől Szilárd megmentett. 

Felnevettem. - Jaj, de béna vagyok - vinyogom. 

- Menjünk már - dohogott dühösen Aliz, azonban az anyja fényképet akart készíteni velünk. Mindhárman egymás mellé álltunk majd külön, majd kettesben voltunk Szilárdal. Próbáltunk nem meg érinteni egymást, de ebbe belekabalyodik az ember. 

Ahogy végeztünk a képekkel végre útnak keltünk. 

A bál mese szép volt arany és kék díszekkel, ámulva fordultam körbe. Mikor hirtelen valaki megragadta a karomat. 

- Na, végre! Hol a fenében voltál? - ripakodott rám Kinga, mint egy bulldog. Szememet forgatva köszöntem neki. 

- Én is örülök, hogy látlak, Kinga. Mi bajod van? - kérdeztem mert a puncsos tálhoz terelt. 

- Megakarlak védeni. 

- Ugyan mitől?

- A viperától. 

- Lám, lám kihozott ide a sors - hangzott fel melletünk Kiara csúbfondáros hangja. - Mit mondtam neked, nem vagy olyan feledhetetlen.. 

- Miről beszélsz? - érdeklődtem zavartan. Kiara egy pillanatra lefagyott, majd felkacagott. 

- Te nem is tudod? - még jobban elkezdett nevetni. - Árminnak barátnője van. De le a kalappal, veled két hónapig húzta ki. 

Nevetve oldalazott tovább. Kingára néztem, aki, bocsánatkérően megsimogatta a karomat.