Beginning of the end - ÚJ VÁLTOZAT (Standalone változat)

HARMADIK FEJEZET

A szoba sarkában magas, fekete csuklyás férfi húzta meg magát. Arcát kapucni takarta, tartása merev volt és vészjósló, mintha bármelyik pillanatban fel lenne készülve több ellenség támadásának elhárítására. A köpeny, melyet viselt, teljes egészében eltakarta őt. Kisugárzása ismerősnek hatott, de nem bírtam megállapítani, ki bújt meg a lepel alatt.

A hideg futkosott a hátamon; olyan érzésem támadt, hogy én vagyok a betolakodó, és nem ő álldogál feketébe öltözve a hálómban.

Kint vihar tombolt, a szél rongybabaként táncoltatta a fákat, amik már jócskán ledobták magukról sűrű lombkoronájukat. Egy kósza ág megállíthatatlanul kopogtatta a ház oldalát. Minden alkalommal összerezzentem, az ütődések egyre hangosabban szóltak.

Mezítláb álltam a helyiség közepén. Lenge hálóingemet folyamatosan mardosta az ajtó alatt beszökő, éles hangon sípoló szél; mintha tudta volna, valami megváltozott.

Az alak a semmiből termett előttem. Pánikolva figyeltem őt, remegtem a félelemtől, de az ösztöneim azt súgták, nem akar bántani.

Nem mozdult. Lehajtott fejjel állt előttem, azonban még mindig nem láttam be a hosszú csuklya alá. A levegő megfagyott körülöttünk, amikor minden bátorságomat összeszedve a ruha felé nyúltam, és felfedtem a rejtélyes idegen kilétét.

– Menekülj, Eleanor! – Homályos, kék szempár villant a sötétben. A következő pillanatban a jelenés köddé vált, mint, aki sosem járt itt.

Zihálva ültem fel, felpattant a szemhéjam. A hátamon vastag izzadságcseppek folytak végig, míg a szívem majd' kiugrott a helyéről. Azonnal az érintett sarokba kaptam a tekintetem, ám csak két bánatos, üres bőrönd nézett vissza rám.

Mi a büdös franc volt ez?

Álomnak tűnt, mégis éreztem benne némi valódiságot, amitől a borzongás végigszaladt a gerincem mentén. Az az ismerős idegen, az a szempár...

Miután a remegésem alábbhagyott, úgy döntöttem, iszom egy kortyot, hátha elmúlik a torkomban tanyázó gombóc. Minden nyeléssel egyre kevesebb levegő jutott a tüdőmbe, kicsit még ziháltam, amikor felkapcsoltam a zöld kis lámpát, hogy teljesen biztos lehessek a magányomban. Mindent látni akartam, ami körülöttem volt, nem hagyhattam a rémálmot összemosódni a valósággal.

Lábujjhegyen tipegtem végig a folyosón, nehogy felébresszem a családom. Azonban anya szobája elé érve, megtorpantam. Furcsa hang szűrődött ki onnan. Talán egy férfival társalgott, aki a sok dohányzástól már képtelen normálisan beszélni.

A rekedt pasas idegesen kérdezgette anyát „a" fiúról, aztán „a" lányról, de ő csak terelte a témát, mintha nem akarna felelni a kérdésekre. Ettől az ismeretlen még feszültebbé vált.

– Emma! Pontosan tudod, mi a feladatod! Vagy elvégzed, vagy elvégeztetem veled másképp! – Reménykedtem benne, hogy ez valamiféle különös szexuális utalás akart lenni, bár inkább hangzott fenyegetésnek, mintsem utasításnak.

Mégis ki a fene az, akivel anya éjszaka titokban társalog? Valami új pasi? Lehetetlen! Apa óta nem volt senkije.

– Beszéljük meg ezt később!

– Pár óra múlva találkozunk! – morogta a dühös fél. – A hallgatózóknak pedig általában halál jár.

Az agyamban megszólalt a vészcsengő. Riadtan hőköltem hátra. Mégis honnan tudta, hogy ott állok? Még a lélegzetem is visszatartottam.

Aggódtam az anyukám miatt, de a fickó utolsó mondata, halálra rémisztett. Biztos voltam benne, ha anya veszélyben lenne, akkor megpróbálna segítséget kérni. Mindenesetre, fejvesztve rontottam be a testvérem szobájába. Kopogás nélkül csaptam be magam mögött az ajtót.