Beginning of the end - ÚJ VÁLTOZAT (Standalone változat)

HUSZONKETTEDIK FEJEZET

A takaró szélét morzsolgatva ültem az ágyon. Már éjfél is elmúlt, azonban Nathan azóta sem tért vissza. Lucifer nem sokkal a beszélgetésünk után egyedül hagyott, így volt időm sírni. Mostanra már feldagadt a szemem, levegő után kapkodtam. Az idő nagy részében elkeseredetten bámultam magam elé. Azon filóztam, miért vagyok ekkora idióta. Nyilván csak a prófécia miatt kellettem neki, aztán kiélvezte a társaságom. Lényegében kihasznált, ráadásul dugtunk, most pedig mehetek vissza a családomhoz. Talán még az is hazugság, hogy sosem szexelt.

Rengeteg rossz gondolatom támadt, a szívem teljesen összetört. Magamat ostoroztam, hogyan lehettem ennyire naiv. Mégis mit akarna tőlem egy ilyen srác? Félreismertem.

Hajnali fél négy körül zokoghattam magam álomba. Addig megállás nélkül töprengtem, és próbáltam eldönteni, mit tegyek, hiszen Nathaniel valószínűleg nem viccből lépett le. Iszonyatosan haragudtam rá, közben pedig arra vágytam, hogy idejöjjön, átöleljen, majd elmondja, minden igaz. Szeret engem, és... És ekkor leállítottam a heves elmélkedést. Eszembe jutott, ő maga említette, hogy ez nem egy tündérmese a szerelemről. Igaza van, valóban nem. Ismét csapdába sétáltam. Már megint olyan személyt szerettem, akinek mit sem érek.

Legalább ő nyíltan a tudtomra adta, nem úgy, mint Aaron. A fickó fél évig szenvedni hagyott, aztán rányitottam, ahogy egy másik csajt dönget. Micsoda szerencse! Mégsem törtem össze annyira, mint ebben a percben. A lelkem vérzett. Úgy éreztem, kiszakították a helyéről, holott az egész baromság. Nem szabadna így lennie, hiszen alig ismerem őt. Kicsit több mint egy hónapja, mégis pár kósza pillanatig úgy hittem, ő a társam. Ő az, akit mellém rendelt a sors. Még a rohadt hangocska is állandóan megbocsátásra buzdított.

Nem. Egyértelműen tévedtem.

Biztos vagy benne?

○•○•○

Valami puha ért az arcomhoz. Hunyorogva nyitottam ki a szemem, ahogy eljutottak hozzám az első hangok.

– Luna! – A hajam gyengéd kéz simogatta, halkan ébresztgetett. – Ébredj, gyönyörűm! – Nathaniel mellettem ült, ajkán kedves mosoly pihent. Zavarodottan pislogtam felé, amint tudatosult, hogyan szólított az imént. Gyönyörűm? Álmodom?

– Sajnálom, hogy ennyi ideig távol voltam! – cirógatta végig az állam vonalát, én meg csak feküdtem. Totál nem vágtam, mi a franc folyik itt. – Azt is, ahogy tegnap viselkedtem veled – folytatta lágy hangon. – Remélem, meg tudsz nekem bocsátani, mert...

– Miért simogatsz? – Rögvest eltoltam a kezét. – Ne érj hozzám!

– Luna, én...

– Nem érdekel! – förmedtem rá, miközben ülésbe húztam magam. – Menj a dolgodra, a pokolba, ahova akarsz! – Nagy elánnal mutogattam az ajtó felé. – Én megleszek itt egyedül, majd kitalálom, mit csinálok, miután leléptél.

– Azt hittem, együtt megyünk.

– Az már a múlté – fontam össze a karom. – Nem megyek veled sehova! Utálom a hazug, öncélú faszfejeket!

– Igazad van – sóhajtotta lelombozva, arca bánatot tükrözött. – Megértem, ha nem kérsz belőlem a tegnapi után, de... Esküszöm, nem hazudtam. Nem kellett volna ott hagyjalak, túlságosan elragadott a harag. Tisztában vagyok vele, mekkora barom vagyok, viszont tudnod kell, hogy nem azért mentem el, mert én nem így érzek, hanem azért, mert feldühített, amit elkövettem ellened.

– Mit tettél?

– Pokolra ítéllek, mert nem voltam képes megálljt parancsolni az érzéseimnek. Sosem akartam elmondani, hogy szeretlek, pedig így van – érintette meg az összekulcsolt kezem. – A szívem összes szeretetével, Eleanor, szeretlek! – Mérges lettem, mert a szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről. Mégsem hagyhattam, hogy ezt tegye velem.