Beginning of the end - ÚJ VÁLTOZAT (Standalone változat)

HATODIK FEJEZET

Hamar rendbe szedtem magam: megmostam az arcom, kicsit megpaskoltam, hátha visszatér a színem. Valahogy az elmúlt harminc percben falfehérré váltam. Gyötört a hányinger, féltem, de cselekedni akartam.

Kitöröltem a szememből a könnyeket. Ezzel felöltöttem az álarcom: a hamis magabiztosságét. Ezután kilestem a fürdőszoba ajtón, mert a néhai beszélgetés odakint elcsendesedett. A földszintről pakolás tompa zaja szűrődött fel.

Kisurrantam a fürdőből, lábujjhegyen lopakodtam el a szobámig. Azonnal felkaptam a hátizsákom, fejjel lefelé fordítva öntöttem ki belőle a tankönyveket. A helyükre pár napra elegendő ruhát, fésűt és váltócipőt pakoltam. Ezenkívül az ollóm, a telefonom meg némi készpénzt. Sosem lehet tudni, mikor kell megvédenem magam. Mivel az ollón kívül más éles tárggyal nem rendelkeztem, így az tűnt a legjobb megoldásnak. A pénz pedig... nem tudom. Talán lefizetem az utamba kerülő démont? Igen, minden bizonnyal!

Mély sóhaj kíséretében vettem fel a táskám. Bizonytalanul lódultam meg az egyetlen logikus kijárat felé. Tegnap már egyszer sikeresen megtettem az utat, bár ettől még tudtam, ez borzalmas ötlet, viszont a lépcsőn mégsem botorkálhattam le. Az túl hangos. Szándékomban állt egyedül menni, nem szerettem volna senkit magammal rángatni. Egyébként nagy valószínűséggel nemet mondanának a tervemre.

Ugyanakkor, ha valóban angyal-démon izének születtem, akkor nem foghat ki rajtam pár méter zuhanás, igaz? Amennyiben mégis, majd Jayce összekapar a betonról. Azután úgyis mindegy lesz.

Feltoltam az ablakot, tétován ültem ki a párkányra. Nyeltem néhányat, összegyűjtöttem a bátorságom, aztán kiléptem az enyhén lefelé lejtő tetőre. Egy-két kiálló cserépbe kapaszkodtam, miközben elaraszoltam a fának az ágáig. Tapasztalt ablakon kimászó válik belőlem, igazi szökőmester!

Amint odaértem, lehunytam a szemem, apró levegővételek közepette leguggoltam, végül átmásztam. Csendben szitkozódtam a fájón lüktető csuklómtól. Ennek ellenére erősen megkapaszkodtam a fa törzsében, utána óvatosan elindultam lefelé.

Amikor a talpam elérte a talajt, egy másodperc erejéig elöntött a nyugalom. Kicsit büszke is voltam az újabb tornamutatványomra, de sejtettem, a móka még nem ért véget.

Négykézlábra ereszkedve kémleltem a konyhaablakot, azonban nem láttam mozgást. Sietősen, a füves kerten keresztül másztam oda anya autójához. Rámarkoltam a kilincsre, halkan kinyitottam. Arra számítottam, Nathanielnek bármikor feltűnhet a szökési kísérletem. Szélsebesen beszálltam.

Reméltem, a szembe szomszédok nem nézték végig az akciót, elég nehéz lenne kimagyarázni, mi történt. Nevetségesen festhettem, ahogy a nyilalló csuklómmal, négykézláb szinte idebicegtem.

Fél kézzel próbáltam kihalászni a napellenzőből a kocsikulcsot, remegő mozdulatokkal igyekeztem beindítani a régi, platós Fordot. Közben feszülten a házat néztem. Gyanítottam, Jayce-nek leesett már az eltűnésem.

Amint betaláltam a lyukba, a motor ütemesen beröffent. Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Egészen addig nyugodtam meg, míg meg nem pillantottam a nyíló bejáratot.

– Jayce! Itt van! – Nathaniel hosszú léptekkel indult meg felém, arca értetlenségről árulkodott.

Megrémültem, ezért rögtön sebességbe tettem a váltót. Elmebeteg módjára beletapostam a gázba. Mázlimra nem jött senki, mert tuti belerohantam volna a nagy riadalomban.

– Eleanor! A kurva életbe! – hallatszott Jayce feldúlt ordítása, de nem tántorított el. Kikanyarodtam az utcából, és elhajtottam a kisvárosi csend megtört burkában.