Beginning of the end - ÚJ VÁLTOZAT (Standalone változat)

HARMINCKETTEDIK FEJEZET

– Ez így rohadtul nincs rendben! – Nathan fel-alá mászkált a lakosztályban.

Lassan másfél órája tanakodtunk rajta, mit kezdjünk Mammon információival, de nem jutottunk előrébb.

Először azt tárgyaltuk meg, miért titkolná Lucifer a deum fegyverek létezését, de a nyilvánvalón kívül nem jutott eszünkbe egyéb indok. Amennyiben azzal győzték le, egyértelmű, miért dugta el őket. Nem akarta, hogy megismétlődjön.

Mint kiderült, jól sejtettem, és Nathaniel tényleg nem tudott arról, hogy az apjának réges-régen lett volna gyereke. Rettentően felzaklatta magát. A szeme folyamatosan feketében díszelgett. Két percenként túrt a hajába, miközben azt ismételgette, nem érti, miért titkolta el előle a dolgokat. Közben párszor felvetettük, lehet, nem is igaz, és végül mindig csak ott lyukadtunk ki, ahol most.

– Beszélned kell Luciferrel! – közöltem immár hatodjára. – Felesleges találgatni a fegyverekkel és azzal a fiúval kapcsolatban is.

– Mammonnak igaza van, bassza meg! – Nathan megtorpant. Rám szegezte a pillantásában úszó feketeséget. – Szétszakít belülről ez az erő, Eleanor! Itt érzem – ütögette meg a mellkasát. – Csak akkor enyhül, ha használom.

– Akkor használd – jegyezte meg Jayce, mialatt bekapott egy falat kekszet, amiről fogalmam sincs, mikor került ide.

– Nem fogok öldökölni!

– Nem is szükséges. – Átvettem az az egyik lábam a másikon. – Gyújtogass! Pakold odébb a bútorokat, mit tudom én!

– Mint valami őrült mániákus. – Megrázta a fejét, és folytatta a járkálást.

Mondd meg neki, hogy minden okkal történik! Beszélj nekik rólam!

Összerezzentem a hangocskára. Róla?

A pillantásom a talpam alatt húzódó szőnyegre siklott.

Mégis mit mondhatnék? Random hangok szólnak a fejemben, mióta átváltoztam? Az őrület határára kerültem?

Nem vagy őrült, Eleanor. Útmutatásra volt szükséged.

Akkor mégsem az agyam legbelső része vagy? Egy hang, aki belőlem fakad?

Nem.

Még sosem beszélgettél velem ennyire konkrétan.

Nem volt rá szükség.

Ki vagy te?

Minden és semmi.

Nagyon jó, köszi!

Általában teremtőként emlegetnek. Istennek. Néha túlzásnak érzem.

A kezem a számhoz kaptam. A szívem hirtelen roppant erőszakos módon tervezett kiugrani a mellkasomból. A víz levert, az összes apró szőrszál felállt a testemen.

Isten beszél hozzám? Egészen idáig...

Az lehetetlen!

Nem az. Tudod jól.

– Luna! – Jay rám kiáltott. Felkaptam a fejem, nagyokat nyelve meredtem az öcsémre. – Mi a baj?

– Minden oké? – Nathan mellettem termett. Úgy fürkészte az arcom, mintha nyolc orrom nőtt volna. – Beszéltünk hozzád, de nem reagáltál.

Minden okkal történik.

– Minden... okkal történik – ejtettem ki reszkető hangon a szavakat, mire Nathaniel a kezem után nyúlt, és megfogta. Megemelte az állam, és mostanra neonos kékké vált pillantását az enyémbe fúrta. Gyönyörű, mély tenger. Bármikor szívesen megfulladnék benne.