Beginning of the end - ÚJ VÁLTOZAT (Standalone változat)

TIZEDIK FEJEZET - 1.

Az öreg Chevrolet motorja úgy zúgott, mint a darázsfészek, amit éppen leverni készültek a jól megszokott helyéről. Képtelen voltam másra koncentrálni, kizárólag a fogaskerekek egyhangú csattogására. Zakatolt tőle az agyam.

A harmincötödik órában már igencsak nehézkessé vált az ülés. Elzsibbadtam, unatkoztam és korgott a gyomrom.

Az éjszaka történtek után sikerült öt-hat órát pihennem, de nem éreztem elégnek. A legjobban egy pihe-puha ágyra vágytam, ahol békére lelhetek az álmaim vad tengerében. Egyébként is imádom a tengert. A hátamon lebegve élvezném a hullámok nyaldosását a bőrömön. A hasamon jéghideg vízcseppek gördülhetnének végig, esetleg hagyhatnám, hogy elsodorjon a víz. Jó messzire, hátha többé nem kell szembesülnöm a sanyarú valósággal.

Csukott szemmel álmodoztam, gyermeteg gondolataim váratlan boldogsággal töltötték fel a sérült elmém. Talán el is mosolyodtam. Óriási sóhaj kíséretében zuhantam vissza a kegyetlen realitásba, ahol eddig mesebelinek hitt lények keresztezték az utam. Úgy suhant el a derűs képzelgés, ahogy a napraforgók konyulnak le borús napokon, a kietlen szántóföldön.

Felpattant a szemhéjam, lényegében felriadtam. Most tudatosult bennem, eddig félálomban lehettem.

– Luna? – Jayce előrehajolt, egyenesen az arcomba nézett. – Fent vagy?

– Igen – mormoltam rekedten.

– Nagyjából öt órányira vagyunk Los Angelestől – kezdett bele, még mindig az ülésbe csimpaszkodva lógott, hajszál híján előrebukott az ölembe. – Arra gondoltunk, megállhatnánk pihenni, enni és fürdeni.

– Öhm... oké. Rám férne egy zuhany.

Szinte láttam magam előtt, miképp veszem le a kétnapos, izzadt ruhám. Belépek a forró vízcseppek takarásába, végre ellazulok... Aztán ismét homlokon csapott a valóság.

– Nem fognak ránk találni a démonok? – Azonnal Nathan felé kaptam a tekintetem, aki megnyugtatóan rám mosolygott.

– Őrködni fogok, nyugi!

A válaszára nem öntött el a béke, a gyomrom kánkánt járt az ismét feltörő feszültségtől. A stressz lett az új legjobb barátom, úgy ölelt magához, mint ebben az életben senki más. Egyek voltunk: igazi, kerek egész.

Egy eldugottabb, olcsóbb motelben szállunk meg. Nem vetett fel minket a pénz, úgyhogy közös szobát béreltünk. Nekem rendben volt, így egyébként is sokkal biztonságosabb. Nem szeretnék egyedül lenni, amikor megjelenik valamiféle izé.

Jobb lesz Nathan közelében maradnom, hátha másodjára sem hagy szorult helyzetben. Végül jót beszélgettünk az este, szimpatikusnak ítéltem a nyitottságát. Máris megváltozott a véleményem, legalábbis nem holmi szörnyeteget láttam benne. Egyértelmű, túl hamar ítéltem. Nem tudhattam, milyen a srác, azonban szívesen megismerném...

Mielőtt kivettük a szobát, megálltunk egy helyi, kisebb élelmiszerboltban. Ott vásároltunk némi csomagolt, gyors kaját. Valami mikrós lasagnét választottam magamnak, míg a fiúk konzervekkel tömték meg a kosarat. A motelbe érve éhezőkhöz hasonlóan faltuk be a hűtőízű ebédet – legalábbis az enyém fixen az volt.

Utána végre elvonultam a fürdőszobába, ahol némileg rendbe hoztam magam. A tükörbe nézve, először elszörnyedtem a látványtól, majd inkább úgy döntöttem, nem érdekel a dolog. Jó az a szénakazal a fejemen, úgyis megmosom. A lila foltok meg idővel eltűnnek. Mostanra a csípőm már nem sajgott, egyedül a vállam alatti rész és a csuklóm maradt problémás.

Levettem a New York feliratú, néhol bekoszolódott pólóm, illetve a poros farmerem. Rögtön az egyik akasztóra hajítottam őket. A zuhany alá lépve elvágták a negatív gondolataim hosszú fonalát. Sosem hittem volna, hogy a fürdés egyszer ekkora örömet okozhat, így jól megdörzsöltem minden porcikám az olcsó szappannal, még a hajamat is kétszer átdörgöltem. Nem tudhattam, mikor fogok legközelebb mosakodni. Talán napok múltán.