Beginning of the end - ÚJ VÁLTOZAT (Standalone változat)

TIZENNEGYEDIK FEJEZET - 1.

Az arcomon jéghideg vízcseppek kúsztak végig. Zavartan lesütöttem a szemem, amikor rádöbbentem, ugyanúgy érzékelek mindent ebben a furcsa álarcban, mintha ember volnék. A gondolataim csapongtak apa távozása után, egyszerűen nem értettem, mire utalt az utolsó mondatával. A prófécia beteljesedik? De...

Összehúzott szemmel fordultam Nathaniel felé, a fejem lassan ingatva eresztettem el a kezét, és hátráltam pár lépést. Eközben igyekeztem magamon tartani a szakadt pólót.

– Miért mondta ezt? – érdeklődtem nagyot nyelve. Nem akartam szembesülni a valósággal, ami atyai pofonként készült arcon csapni.

– Nem tudom – jött a kissé sem kielégítő válasz. Nathan széttárt karral araszolt felém, én vele párhuzamosan haladtam hátrafelé. – Most mi van?

– Te vagy az!

– Mi van?

Arca értetlenséget tükrözött, azonban nem hittem neki.

Végtelen haragra gerjedtem, ahogy szép lassan körvonalazódni kezdett előttem, mi történt az előbb: Nathan Lilith nyolcadik fia, én pedig naiv módon követtem minden lépését. Bedőltem a kedves szavainak. Belesétáltam a nekem szánt csapdába, ezáltal az apám hátat fordított nekem, míg Jayce-t az angyalok kezére játszotta, hogy megszerezhessen engem. Végig ő irányított a háttérből, mi meg mit sem sejtve bólogattunk, mint a jó birkák a nyájban.

A beszélgetéseink alkalmával titokzatosan viselkedett, nem teregette ki a lapjait, azt sem árulta el, mi célból kedves velem, miért áldozná fel magát értem, viszont mostanra minden világos. Az imént megmentettem az életét, tehát a prófécia beteljesedett. Én lettem Lilith nyolcadik fiának az élete.

Micsoda tökéletes nap egy démoni prófécia beteljesítéséhez, nem? Az ég szüntelenül sír, belőlem valamiféle szörnyeteg lett, ennek tetejében még magamra is maradtam.

Azért nem ennyire egyszerű ez.

A hangra összerezzentem, de nem foglalkoztam vele, túlságosan elragadott a feltörekvő düh.

– Te rohadt szemét!

– Luna! – Ismét megpróbált közeledni, de nem hagytam neki. – Most mi történt?

– Nem kell tovább játszanod! Már rájöttem mindenre!

– Mire jöttél rá? – sürgetett. – Kérlek, mondd el!

– Tudod te jól! – szóltam vissza ingerülten. – Végig tudtad!

A fiú nagyokat pislogott, bámult rám néhány kósza pillanatig, aztán megrázta a fejét, valószínűleg bolondnak nézett. Eközben visszaváltozott emberi formájába. A csodálkozó, kék szempár tanácstalanul kémlelt engem. Úgy tűnt, tényleg nem tudta, miről beszélek, azonban nem mertem hinni a reakciójának. Nem bírtam eldönteni, éppen újra átverni készül-e.

– Őszintén nem tudom, miről beszélsz – jelentette ki meglehetősen hihető módon. Ártatlan boci szeme csillogott, miközben folyamatosan egymást szuggeráltuk.

– Te vagy Lilith nyolcadik fia! – Nem akartam játszadozni, egyből belevágtam a közepébe. – Egész végig szórakoztál velem!

A srác először nem tudta hova tenni az információt, a szemöldöke felszaladt, az öklét a csípőjéhez szegezte, végül felkacagott. Olyan tisztán és dallamosan, hogy teljesen elhűltem tőle. Néhány madár felröppent a fáról, míg én lesokkolva toporogtam. Némán bámultam rá, hitetlenkedve figyeltem őt.

A szárnyaim azóta is szabadon voltak, lágy köröket írtam le velük a levegőben, míg vártam Nathaniel lecsillapodását. Érdekesnek tituláltam a legújabb plusz végtagjaim, mert ahhoz képest, mekkorák, meglehetősen könnyűek. Hogyan lehet ez a másfél méteres monstrum ennyire természetes? Mondjuk jobb lenne, ha legközelebb nem szaggatná le rólam a ruhát. Jelenleg ez érdekelt a legkevésbé. A melltartóm valami csoda folytán megúszta.