Beginning of the end - ÚJ VÁLTOZAT (Standalone változat)

ELSŐ FEJEZET

Eleanor Luna Owens

A mocskos nehéz bőröndöket nem kis termetű lányoknak találták ki. Ez szerintem egy tény.

Fújtatva, dühöngve téptem végig a két termetes csomagot a tágas téren, miközben a reptér kijárata felé haladtam. A homlokomról patakokban ömlött az izzadság, a világos rózsaszín pólóm teljesen átázott.

Természetesen az utolsók között kaptam le a cuccaim a futószalagról. Ez megszokott, talán valami átok ül rajtam.

Akkor sem derültem jobb kedvre, mikor megkaptam anya üzenetét a leszállást követően, miszerint dolga akadt, így nem tud értem jönni, helyette az ikertestvéremet, Jayce-t küldi elém. Annyira ugyan nem bántam, de némileg sértett, hogy számára ráér a találkozó, miután hazaért valahonnan. Nem kötötte az orromra, csak arról magyarázott, különösen sürgős az ügy. Persze megértettem, közbejött valami, mégis kicsit zavart. Nem tudnám pontosan megfogalmazni, miért. Talán, mert közel egy éve nem találkoztunk. Esetleg, mivel sosem érdekeltem őt különösebben.

Fáradt sóhaj szakadt ki belőlem, és megtéptem a dugig megpakolt bőröndöket, hátha ezzel levezethetem a bennem felgyűlt feszültséget.

Teljesen összezavart a kialakult helyzet. Alig másfél hónapja derült ki, hogy a végzős évem Colonie-ban, új gimnáziumban kezdem meg, így idekényszerültem a bátyámhoz és az édesanyámhoz. Egy kisvárosban fogok élni, amitől gyerekkorom óta irtózom, franc se tudja, miért. Apa szerint unalmas hely, azt állítja, sok rossz emlék fűzi ide, ennek ellenére, most mégis itt kötöttem ki. Visszautasíthatatlan ajánlatot kapott, ami egyet jelentett azzal, ideje a munkát választania helyettem.

Amikor megtudtam, eléggé kiakadtam. Nem vettem jó néven, amiért lepasszol az anyámnak, miután egész eddigi életemben ő nevelt.

A szüleim még babakoromban váltak el, azóta nem hajlandók találkozni. Néha-néha telefonon beszélnek, és ennyiben ki is merül a kapcsolatuk. Nem tudom, mi mehetett félre, apa sosem akarta megosztani velem, anya meg havi egyszer keresett, így általában nem esett róla szó. Régebben próbáltam Jayce-nél puhatolózni, ugyanis vele napi szinten dumáltunk, azonban ő sem tudott többet.

Egyébként általában Jay jött hozzánk Los Angelesbe, mivel én makacs tini módjára elzárkóztam az utazástól. Utálok repülni. Ezúttal viszont muszáj volt megtennem ezt az utat, hiszen mától itt lakom, New York államban. Pápá, Kalifornia!

Mérgesen torpantam meg, amikor megrezzent a telefonom. Hátrasimítottam az arcomhoz tapadt hajszálakat, majd előhúztam a készüléket. A bátyámtól két üzenetem érkezett, míg Morgantől, a legjobb barátnőmtől vagy tizenhat. Úgy döntöttem, ráérek elolvasni, mit szeretne, szóval folytattam a keserű utam a tesóm által megadott parkoló irányába.

Nyilvánvalóan a küszöbbe mindkét koffer kereke beakadt, emiatt extra erőfeszítésbe került átcibálni rajta. Ordítani szerettem volna, de nem tehettem. Túl sokan néznének dilisnek, arra pedig nincs szükségem. Csak jussak el a kocsiig, basszus!

Lihegve közelítettem meg az említett parkolót. A nap élesen a szemembe tűzött, így hunyorogva igyekeztem kivenni bármilyen ismerős alakot a gépjárműrengetegben.

A távolban egy másodpercre megpillantottam Jayce körvonalait, ezért letértem a betonútról. Szitkozódva téptem végig a poggyászaim a kavicsokon, végül már hegymászókat megszégyenítő kitartással, összeszorított fogakkal haladtam a megfelelő irányba. Nem meglepő, de a bőrönd kerekeibe folyamatosan beleakadtak a picike kövek.

Már majdnem odaértem, amikor elszakadt a cérna. Levágtam mindkettő fogantyúját a földre, dobbantottam egyet a lábammal, a kezem ökölbe szorult.