Breathe- Hófehér lélegzet

Ismeretlen utakon

                                                                            -Annelise-

Az éj mivolta alatt szertefoszlott egy álom,

s megszületett egy bádog kinek szíve egy

valóra vált átok.

Az éj leple alatt megfogant egy Álom,

mely lepke alakban levendulára szállva,

az én károm.

Reménybe mártva színesebb szárnyait,

s félelemnek árnyait rád terítve tetőzi meg

Álmaid.

Valóra vált átok, csupán az én károm,

a félelemnek szárnyai hadd járjon át ,

téged is,

hagyd hadd repítsenek álmaid,

kerüld a Reményt az csupán szánalom,

Hazugság végül Ártalom.

Hazugság hazugságot szül,

végül a sötét Árnyék mélyén ülsz,

s soha nem létező reményeket szülsz,

seholsincs ország mi rád vár,

hagyj hátra mindent s hazudva hazudva hazudj hát,

majd félve félj,

szorongj míg az őrület el nem visz,

hát higyj!,

had higyjek egyszer én is,

újra ujjongva uralva érzelmeimet,

Oh, Remény kérlek szánd meg a szánalmast,

könyörgöm ne rágalmazz.

Egy könnycsepp futott végig az arcomon, mindig ez az érzés járja át a testem mint valami impulzus  akárhányszor ezt az ismeretlen levelet olvasom, ez volt az egyetlen dolog a múltamból- amire nem igazán emlékszem-csak emlékfoszlányok vannak a gyerekkoromról de azok is nagyon homályosak. Mikor ezt a borongós verset olvasom egy férfi képe jelenik meg előttem, ahogy mosolyog ami biztonság érzetet ad. Ki lehet ő? Nem tudom de jó érzés játszani a gondolattal, hogy talán eljön értem és hazavisz, hónapok óta igen szörnyű rémálmaim vannak és mikor felébredek, izzadságban fürödve azzal nyugtatom magam, hogy eljön értem , ez adja a legnagyobb vigaszt de lehet, hogy tévedek, lehet, hogy nekem nincs is otthonom.

Otthon... ízlelgettem a szót, a számban keserű utóhatást éreztem. Az a hatalmas fekete szempár, mintha meg akarnának enni, úgy bámul rám...... önkéntelenül is elmosolyodtam.

- Jaj Csontos! Nem szabad te kis falánk!- megsimogattam a füle tövét és odaadtam neki a maradék kenyeremet, csak ennyit sikerült összeszednem aznap éjjel.- Boldog szülinapot Anne! -Gyors eldugtam a levelet, ugyanabba a zsebbe ahol akkor találtam mikor, felébredtem egyedül a semmi közepén. Csontos felnyüszített,  szomorúnak láttam sötét szemeit, ezek szerint nem volt neki elég az élelem, amit meg is értek két napja csak egy- egy szelet kenyeret eszünk, valaki mindig megzavart lopás közben, emberekkel meg nem akarok személyesen találkozni annak nem lenne jó vége. Megráztam magam, hogy észhez térjek, most nem zuhanhatok össze, eddig tartottam magam nem ez lesz a megfelelő pillanat, hogy összetörjek, erős vagyok a gyengeség szégyen.

-Jól van Csontos ma egyébként is ünneplünk, visszamegyek és soha ne állj velem szóba ha legalább valami húst nem hozok neked!- Az ünnepélyes monológ után felálltam az ülőhelyzetből, hogy nagyobb hatást keltsek.- Csontos tartsd itt a frontot, új terepet keresek! Új ház, új kaland!- közben emelgettem a kezem mintha idegrángásom lenne, még a kutya is hülyének nézett mert oldalra biccentette a fejét. De legyintettem felé egyet, á te ezt úgysem érted kézmozdulattal, s nevettem, végre egy kicsit jobb kedvem lett.

Azzal elindultam az ismeretlen felé, újra...