Breathe- Hófehér lélegzet

Kamion a végzet vagy mégsem

                                                                            - Jonathan-

Úton voltunk az új ismeretlen felé, tudom most teljesen ki kellene akadnom, ellenkeznem kellett volna, hogy nem hagyhatom itt az életem, ez a város az otthonom, a francokat, a nagy büdös francokat semmi sem köt ehhez az átkozott városhoz, semmi az égvilágon mindig is el akartam innen szabadulni mindenáron. A megengedett sebbességhatárnál gyorsabban hajtottam mintha valami elől menekülnék, valami folyamatosan a torkomat marcangolta majd mikor elhaladtunk a Gravity tábla mellett fellélegeztem életemben másodjára, egyszer mikor szembeszálltam a nevelőapámmal és most, hogy elhagytam a múltamat.

- Különös vagy!- jelentette ki Anne mellettem kizökkentve a gondolataimból miközben fürkésző tekintettel meredt rám.

- Miért is?

- Tudod ha nagyon akarom akkor bele látok az emberek gondolataiba, de te .... 

- Pffff...... és még én vagyok különös??!- fújtattam egy nagyot.

A szemét forgatta amitől legszívesebben....

- Viszont egy gondolatot elkaptam tudod mikor..... a házban...- nem folytatta.

- Mikor mi? Megölted a nevelő apámat??- kérdeztem szemöldökfelvonva és a kormányon elfehéredtek az ujjaim. Anne ezt észrevette ezért engedtem a szorításon.

- Hol vannak az igazi szüleid?- ez a lány szereti feszíteni a húrt ezért csupán az idegbeteg arcommal jutalmaztam válasz helyett.

- Most mi van te is valahogyan belelestél a fejembe.... szinte mindent tudsz rólam... ennyit megkérdezhetek én is!- idegesen ráncolta az orrát amitől úgy festett mint egy morcos macska. 

Csak fújtam egyet lemondóan és tovább figyeltem az utat. Anne feladta és csodálkozó kék szemeit most már nem rám eresztette hanem figyelte az út szélén mozgó fákat. 

- Szóval ....- utáltam ezt a csendet és ebbe a rohadt kocsiban zenét se lehet hallgatni, nah jó hallani akartam a hangját olyan kellemes hallgatni ahogy zeng és közben a kecses szája mozog hozzá.

- Szóval mi? - kérdezte de továbbra sem nézett rám.

- Láttam dolgokat a fejedben mikor valami érthetetlen módon nem is tudom.....

- Összekapcsolódtunk! De hidd el nem láttál mindent csak annyit tudhatsz, hogy lettem ilyen a kísérletet....- elsötétedett a tekintete de szó szerint a jéghideg kékből most fekete lett majd egy fejrázással visszanyerte az eredetit- illetve, ki üldöz meg , hogy Caleb mentett meg.

- Ő vette el az emlékeidet igaz?

Óvatosan bólintott egyet mintha egy pillanatra láthattam volna a fájdalmat a szemében de nem kutathattam tovább az arcát a végén autóbalesetben halunk meg annyira magával tud ragadni a szeme.

- Most már mindenre emlékszem, mindenre nem érzem azt, hogy elveszett vagyok... 

Most először láttam mosolyogni nem bírtam levenni róla a szemem, hosszan egymást néztük egyszerűen nem bírtam levenni róla a szememet, annyira ártatlan annyira gyönyörű próbáltam minden vonását belevésni az emlékezetembe, formás mégis vékony alakját törékeny nyakát és gyémánt alakú arcformályát melyet ezek a gyönyörű ibolya szemek varázsolják el hófehér bőre pedig ezt kiemeli olyan mint egy hollófekete hajú porcelánbaba.

Anne arca elkomorult, majd hirtelen felém hajolt azt hittem meg akar csókolni de ez egy kicsit szokatlan mozdulat, főleg egy mozgó járműben...

- A francba Jonathan!

A kormányt félrerántotta ám hiába a kocsi megcsúszott és a kamion felé száguldottunk ez a gépmonstrum nemsokára ledarál minket becsuktam a szemem várva a halált. Majd egy hang támasztott fel a sokkból. Egy óriási fékezés és keréknyikorgás.

- Jonathan..jól vagy?- inkább nyöszörgésnek hangzott mint aki nagyon erőlködik, kinyitottam a szemem és Anne feküdt az út szélén velem együtt- Mégis mi a...? 

Csak ennyit tudtam mondani a kamionos értetlenül vakarta a fejét miután ránk nézett.

- El kell tűnnünk innen! - próbált felállni de folyamatosan reszketett és izadt és visszahuppant a földre, vér folyt az orrából nagyon rosszul nézett ki.

- Várj segítek!- utána nyúltam de ő elcsapta a kezem. Tovább próbálkozott egyedül. Annyira felidegelt, hogy megfogtam és a vállamra dobtam mint egy cementes zsákot és betettem az egy karcolás nélkül megúszott kocsiba.

Újra beindítottam a motort és feljebb csavartam a fűtést Anne már kevésbé reszketett hálás mosolyt villantott rám. 

- Az utat nézd ha kérhetlek! Még egy ilyen és meghalok..... nehéz a testedet és a járművet egyszerre mozgatni!. a következő pillantban lecsukta a szemeit és mély álomba szenderült.