Breathe- Hófehér lélegzet

Minden emberben van jó és rossz

-Annelise-

Miután Jonathan körbevezetett elmentünk az első igazi órámra, annyira izgatott voltam Caleb tanár úrral volt testnevelés óránk, bementem a lány öltözőbe s már eleve oda készítették a szabadidőmet Caleb vette nekem, előre látott szerencsére. Mindenki engem nézett most mi a fenét mondjak, hát a legegyszerűbb dolog jutott az eszembe..

- Sziasztok!- intettem egyet

Mindenki kórusban köszönt vissza, kivéve azt a négyet akik korábban méregettek engem a folyosón, a miniszoknyás lányok, eszembe jutott, hogy Caleb beszólt nekik csak azért, hogy jobban érezzem magam, ettől önkéntelenül is elmosolyodtam.

- Rebecca vagyok!- jött oda az egyetlen lány kezet fogni velem.

- Annelise.- mosolyogtam vissza

- Nyugodtan mellém ülhetsz mint látod nem olyan zsúfolt mint a többi pad. - igen hisz egyedül ült, barna szeme izgatottan várta a választ, szép lány az biztos alacsony mégis tekintélyt sugárzó maga a kiállása, illetve a kis szeplők a pisze orrán kiemelték gyönyörű arcvonásait.

- Mi van Rebecca, végre próbálsz új barátot szerezni?- szólalt meg a kis szőke parancsnok. A csapata a háta mögött kuncogott.- Jobban jársz ha elkerülöd Anne, az apja egy jövőbeli börtöntöltelék ne akarj bűnözőkkel barátkozni!

- Apám nem bűnöző te utolsó kurva csak irigykedsz! Le lehet koccolni rólam Melody!

- Mindenki tudja....

- Melody, igaz?- vágtam közbe mielőtt túlságosan felidegesít ennek a lánynak a lekezelő viselkedése- El tudom én is dönteni, hogy kivel barátkozzam és kivel ne, Rebecca azok közé tartozik akik mellé szívesen ülök ellenben veled.

- Azt hiszed szóba állnék veled hókefélke?

- Most is azt teszed nem? - álltam a szúrós tekintetét.

- Azt hiszed új vagy és pofázhatsz nekem, nem ismered a játékszabályokat kis kurva! De majd én megtanítom veled!

- Már alig várom!

Egy kopogás szakította meg a vitatkozásunkat

- Öt perc lányok!

Mindenki kiment hisz már átöltöztek, csak Rebecca állt ott velem hűségesen, várta, hogy végezzek.

- Kösz, hogy kivédtél.- mondta végül.

- Kösz, hogy nem bámulsz meg! Te vagy az egyetlen.

Mosolygott mint a tejbe tök.

- Tudod Melody egy utolsó senki házi vigyázz vele én már párszor megkaptam a magamét a nagy szám miatt!

- Nem félek senkitől főleg nem egy szőke libától!

- Akkor jó mert én sem, rokonlelkek vagyunk mi Anne!

Caleb magához hivatott azzal az ürüggyel, hogy szeretné ha mellé állnék és megfigyelném a röplabda meccset, közben magyarázta, hogy mi, hogy van majd mikor meggyőződött arról, hogy értem beállított játszani. A fiúcsapatba kerültem mert már csak ott volt hely. Volt aki fütyült, volt aki fenyegetett ha elrontom lenyúzza a fehér bőrömet, egyedül egy fiú intett felém pár kedves szót, figyeld csak a labdát, ne aggódj. Bólintottam s a meccs kezdődött is, ám Melpody berohant a pálya közepére, s a fülébe súgott valamit a hátam mögött álló játékosnak, mire Caleb lehordta, hogy ne zavarja a játékot.

A labda csak úgy suhant felém át is ütöttem olyan erővel, hogy senkinek nem volt ideje visszaütni, szervált a kedves srác, s újra ide -oda félpályáról- félpályára repült a labda. Majd mikor ismét ütöttem volna, valaki hátulról közeledett felém, nem jó szándékkal, megéreztem a bűzét, fel akart lökni, biztos Melody intézte így, azért rohant be a pályára, hogy megkérje erre , nekem se kellett több , félre álltam. A labda suhant felé hisz szándékosan nem ütöttem át, egy másodperc volt az egész , majd becsapódott a fejébe, illetve olyan erővel szaladt bele a rohadék a hálóba, hogy leszakította, hisz a nagy lendület miatt amivel nekem rontott nem tudott megállni.

Mindenki lélegzet visszafojtva figyelt, egyedül Rebecca vigyorgott örült annak amit látott.

Majd rám nézett majdnem mindenki, mintha egy szörnyeteget látnának úgy pillantottak rám, a kezemen előjöttek a tetkóim, nem akartam még nagyobb látványosság lenni ezért kirohantam az ajtón. Kifele menet Jonathanba ütköztem, nem volt kedve bejönni tesire, ezért lógott s pont most kell itt lennie. Nem érdekelt sem ő sem ez az egész iskola, szartam rá csak minél messzebb akartam kerülni innen, tudtam, hogy ez lesz, egy cirkuszi majom vagyok akit megbámulnak.

Fel alá járkáltam a folyosón nem tudtam mihez kezdjek, nem futamodhatok meg, visszamegyek és addig ütök akár mindenkit míg mozog, undorító gondolatok kavarogtak a fejembe amikkel nem tudtam mit kezdeni. Az összeesés szélén álltam mikor éreztem, hogy hátulról valaki átkarolt.

- Nyugodj meg Anne; elmegyünk mára elég volt az iskolából.- mintha egy ígéretet suttogott volna érzékien a fülembe.

Jonathan támogatott ki a kocsiig, vicces történeteket mesélt útközben egy agresszív kismalacról melyeken csak ő nevetett , nem tudtam figyelni a sokk hatása miatt.

- Miért vagytok ilyen gonoszak?- szakítottam félbe.

- Tudod Anne minden emberben van jó és rossz, azt maga dönti el és a.....

- ...környezet de mégis inkább az ember, hogy melyiket hagyja fölényben.

Jonathan csak ámult.

- Csukd be a szád olvastam pár cikkedet, magányos napjaimban, tudod sok volt belőle város szerte a kukákban. Mintha már régóta ismernélek.

- Ne is mondd, szóval te már ismered az újságba rejtett mélyről jövő gondolataimat. De hidd el pár idézet miatt nem ismerhetsz.

- Tudom, hogy hatalmas háború dúl a lelkedben amiből mindenkit kizársz, tudom, hogy nehéz gyerekkorod volt és rettegsz az apádtól, hogy esetleg megkeres- egyre erősebben szorította a kormányt, szája keskeny egyenes vonalba húzódott, s mereven az utat bámulta.- Tudom, hogy nem ismerlek egy kis idézet miatt de elég rád néznem.

-És mi a helyzet veled? Hm?- kérdezte dühösen.- Embereket marcangolsz s most itt ülsz mint valami hisztis kislány! Jaj bántottak a suliban!

- Mi a helyzet velem? Tudni akarod? Három éve élek egyedül,egy kurva híd alatt s kaját lopkodok ahol csak tudok. S ami a legjobb, hogy egy izé ami hirtelen eltűnt belőlem, állandóan marcangolta az egész lényemet, hogy elnyelhessen és nekem végig kellett volna néznem tehetetlenül, hogy elpusztít mindent és mindenkit!!!! Majd a kurva fajod megaláz és megbámul mint valami ... nem tudom ez a baj szart se tudok. S a csúcspont egy idióta megmenti az életemet amiért hálásnak kellene lennem de nem vagyok az, mert szenvedhetek tovább!

Szemeim könnybe lábadtak.

- A picsába! - fékezett le Jonathan az út szélére farolt.

Rám nézett homlokát az én homlokomhoz támasztotta s aggódva fürkészte tekintetemet, letörölt egy kitörni készülő könnycseppet.

- Sajnálom nem akartalak bántani! Nem akarom, hogy mások bántsanak! És azt végképp nem akarom, hogy te is fájdalmat okozz magadnak !

Csak a szemeit bámultam s a leheletét élveztem ahogy simogatja az ajkam. Extázis szélén álltam ám ekkor elhúzódott s lágy tekintete ismét megkeményedett.

- Gyerünk, a blöki nagyon hiányol úgy vonyít utánad, hogy attól tartok feljelentik Calebet a szomszédok.

Az út hátralévő részében csöndben voltunk, az ajkam még mindig bizsergett becsuktam a szemem s arra gondoltam milyen érzés lett volna ha szája hozzáér az én ajkaimhoz.

-