Breathe- Hófehér lélegzet

A tesitanár kontra Jonathan

-Annelise-

- Caleb?- kérdezte Jonathan meglepődve mikor kinyílt az ajtó.- Ti meg, hogy a fenébe találkoztatok?

- Mondtam már, elütött aznap éjszaka!- válaszoltam szinte hangtalanul.- Ti ismeritek egymást?

- Persze ő a tesi tanárom!- flegmáskodott.

- Te pedig a leglustább tanítványom!- tronfra tronf

- Ács, ácsi- a kezemmel az orrnyergemet maszíroztam- te nem rendőr vagy?

- Pfff... rendőr!- forgatta a szemeit Jonathan.

- De hát emlékszem a kocsira meg a ruhád.....

- Várj, várj nyugi, ezt senki nem tudhatja meg de a nagybáttyámat helyettesítettem, titokban, beteg volt ez a környék nem valami akció dús, senki nem jött volna rá, muszáj volt kirúgták volna s akkor jöttél te, egymásba ütköztünk szó szerint!- vigyorgott mint a tejbe tök amitől én is elmosolyodtam.

- Gyerünk innen Annelise ez a pancser nem tud nekünk segíteni!- karba tett kézzel indult el az ajtótól s fejével gorombán jelzett nekem is, tuskó.

- Többet tudok segíteni mint te egy a nagybáttyám rendőr és sok nyomozó ismerőse van, kettő Anne a feltáratlan múltam része, és te csak egy kis flegma taknyos kölyök vagy, aki hátráltatná, rám van szüksége nem rád!

Jonathan morgó hangot adott ki s felé indult.

Ajaj pasi háború, mi a fene ütött ezekbe, ennyire utálják egymást?

Közéjük álltam.

- Milyen múltról beszél ez a fasz?- teljesen kikelt önmagából.

- Fáj mi, taknyos?- vicsorgott kihívóan.

- Hosszú, de ha ezt csináljátok akkor semmire nem megyek öt másodpercbe telne, hogy lelépjek s itt hagyjalak a francba titeket, ezzel nem segítetek a kurva életbe!- nagyon mérges voltam a tetkóim ismét a bőrömön pofátlankodtak szóval ez megmaradt, hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam megkapaszkodtam az erkélybe, mély levegő...

- Vigyük be- javasolta Caleb nem kellett kétszer mondani, Jonathan máris bevitt s leültetett a kanapéra.

- Jobb már?- kérdezte.

Vettem egy mélyebbnél mélyebb levegőt s elhatároztam, hogy itt az ideje, hogy elmondjak mindent.

- Három éve történt az egész, arra eszméltem, hogy három idegen próbál engem ébreszgetni, nagyon rémült voltam azt hittem bántani akarnak, össze voltam zavarodva- megnyaltam a számat; kissé cserepes volt, alig néztem fel de annyit érzékeltem, hogy a fiúk figyelmesen hallgatják a sztorimat- s akkor megragadtam a nyakát, szabadjára engedtem a bennem lakozó düht, a társai elmenekültek, szép kis barátok, s akkor megláttam a félelmet a szemében s elkezdett könyörögni az életéért, akkor észhez tértem s elengedtem, vissza tudtam szórítani!

- Annelise, de mégis kit, a hotelban is említettél valakit, kérlek mond el!

- Nem tudom ki vagy mi, ,ő de bennem él, az én rossz énemből táplálkozik s ha valaha is sikerül elnyelnie hatalmas pusztítást vinne véghez, megölne mindent ami él és mozog káosz uralná a Földet, vége lenne mindennek!- Jonathan szemébe néztem- aznap este vele találkoztál, az én haragom keltette életre, s ha te nem lettél volna akkor sikerült volna elsöpörnie. Miután eljöttem tőled- Most Calebre pillantottam- úgy éreztem nem bírok tovább harcolni vele, ezért gondoltam.....

- Hogy megölöd magad!- folytatta dühösen Jonathan, nem nézett rám a falnak dőlve meredt előre.

- Igen, s azóta nem hallottam a hangját eltűnt, s félek, hogy ez összekapcsolódik...

- a nevelőapám halálával, de mégis, hogyan?

- Nem tudom, lehet, hogy tévedek.... remélem, szükségem van a segítségetekre! Ha emlékeznék a múltamra talán, többet tudnék erről az egészről, nem hiszem el, hogy csak úgy eltűnt, van egy olyan érzésem, hogy csak elmenekült szóval nem most hallok felőle utoljára. Először azt hittem csak elbújt bennem, várva a megfelelő pillanatot, hogy lecsaphasson, de nem. Már rég előjött volna....A másik megöltem az apádat mégis feltámadt majd fogta magát és szó nélkül kisétált?

Pár másodperces csönd után, Jonathan szólalt meg először...

-Akárhogy is alakul bármi, rám mindig számíthatsz!

- És rám is!- lépett előre Caleb.

Farkasszemet néztek egymással, még jó, hogy nem hugyálnak körbe, pasik.... forgattam a szemeimet.