Breathe- Hófehér lélegzet

A megmentő

                                                                          -Annelise-

Mindenhol Csontost kerestem de nem találtam sehol, nem tudom, hova kóborolhatott még ő is elhagyott, nem,biztos vagyok benne ,hogy vissza jön , csak ő tud enyhíteni magányomon, belehalok ha egyedül kell lennem.

MINDENKI ELHAGY MERT TE, GYILKOLÁSRA SZÜLETTÉL NEM TARTOZOL SEHOVA DE ÉN NEM HAGYLAK EL CSAK HALLGASS A HANGOMRA, ENGEDJ EGY KIS UTAT, S MINDEN MEGOLDÓDIK.

Neeem!- üvöltöttem- mássz ki a fejemből! Te rossz vagy másokat bántasz!

NEM ÉN TE VAGYOK, BENNED ÉLEK HA UTAT ENGEDSZ NEKEM, AZT CSAK MAGADNAK KÖSZÖNHETED, TÚL GYENGE VAGY ÉN VAGYOK AZ ERŐSEBB RÉSZED, MAGA A GONOSZ S IDŐK KÉRDÉSE, HOGY ELNYELJELEK, JOBB HA MINÉL ELŐBB BELE TÖRŐDSZ, AZ IDŐ NEKEM KEDVEZ S ELNYELEM A MARADÉK JÓSÁGODAT.

Teljesen magamba roskadtam, úgy érzem összeomlok nem bírom tovább, de akkor sem hagyom, hogy elnyeljen a sötétség akkor az egész világ bánná, s én nem tehetnék semmit, mert ha egyszer elnyelne ez az izé, végig kellene néznem az egészet s nem tehetnék semmit pont mint akkor este...a világnak vége lenne. Rázott a hideg, próbáltam visszatartani a sírásomat, de nem ment, kiengedtem mindent ami már régóta nyomasztott. 

- Csontos szükségem van rád! - sírtam tovább s összegömbölyödtem ahogy csak bírtam mintha így begubózhatnék a világ elől. Vége ,vége mindennek.....ezt már nem bírom tovább meg akarok hallni s akkor az én lelkem se szenvedne tovább, belefáradtam nap mint nap a belsőmmel küzdeni kimerítő, s az emberek, az embereket s mindenkit ki a világon él megóvhatnám, ez az más megoldás nincs meg kell halnom, így talán mindenki megmenekülhet nem harcolok tovább. Nem  akarok rettegésben élni miden nap, hogy vajon mikor tör elő ez a szar, egy halál de milliók élete azért ez nem mindegy. A híd szélén  van egy bazi nagy kő, körbetekertem kötéllel majd a lábamat is becsomóztam vele ha küzdenék ne tudjam kioldani. Ott álltam már csak azt kellett elmozdítanom a híd fele a földnél volt a másik fele a tó fölött ami az én célomnak pont megfelelő mélységű.Már csak egy erős lökés s vége, az egész testem reszketett, rettegtem.

AZT HISZED, HOGY EZT HAGYOM TE ÁTKOZOTT, ÚGYSEM TUDOD MEGMOZDÍTANI A KÖVET NÉLKÜLEM!

Ha a halál árnyékának völgyében is járok,- mondtam hangosan,úrrá lettem a félelmeimen, beletörődtem....

HAGYD ABBA! 

....nem félek a gonosztól..

ELÉG LEGYEN TE IDIÓTA, MINDENKIT MEGÖLÖK S VÉGÜL TALÁLOK EGY MEGOLDÁST, HOGY TÉgED IS KIIRTSALAK MAGAMBÓL , EnYÉM LESZ A TESTED S A LELKED, MINDENKIT ELPUSZTÍTOK S TE EZT VÉGIG FOGOD NÉZNI!!!!!!-ORDÍTOTT

... mert te velem vagy!

Azzal egy hatalmasat ordítottam s minden erőmet a kezembe sugároztam, sikerült nagy erőfeszítés árán de sikerült, a kő zuhant vártam amíg a kötél leránt a mélybe, rettentően fájt ahogy zuhantam, mintha kiszakítanák a lábamat de nem érdekelt már semmi. Egyre mélyebben voltam csak süllyedtem és süllyedtem.

Egy, kettő, három:  semmi a tüdőm még mindig tele van levegővel, imádom, ahogy körbeölel a víz.

Négy, öt, hat: nagyon sötét van de nem bánom. Semmit nem érzek.

Hatvan másodperc...

OLDD KI A KÖTELET!

Nem nem engedek neki, a testem ösztönösen rúg, kapál, próbálna kiszabadulni, de nem tud.

-Most véged, mindketten meghalunk s ez ellen nem tehetsz semmit!- ordítottam vissza neki.

TE CSAK AZT HISZED!

S azzal elhallgatott. Már nem éreztem semmit csak a fájdalmat a tüdőm mindjárt összeroppan annyira fáj, nem kapok levegőt fáj mindenem, legyen már vége.... folyt a könnyem. Kérlek, kérlek annyira fáj, ez volt az utolsó összeszedett gondolatom, utána végre elvesztettem az emlékezetemet s nem éreztem azt a szúró fájdalmat ami égette az egész testemet. Emlékképek villantak meg.. egy emberrel játszottam amőbát ha nem jól léptem, övcsattal vágott fejbe s ezt tűrnöm kellett.

 Majd egy egy nő arcát láttam gyönyörű volt kék szemei s hófehér bőre, pont mint az enyém felém hajolt s megsimogatta az  arcomat, majd beszélni kezdett hozzám: Soha ne add fel kicsim, ne legyen hiába az áldozatom édesem érted éltem, érted haltam angyalom, tudom, hogy képes vagy rá. Ébredj fel!

                                                                           Jonathan

Egy kutya vezetett el a helyszínre ott volt egy híd nehezen láttam a félhomályban, de a híd tetején megláttam egy fehér pontot nem messze voltam, mi a fenét művel?.....

- Ne!- ordítottam de akkor már késő volt a nehéz kő lerántotta törékeny kis testét, eszeveszett gyorsasággal, rohantam felé, már csak pár méter gyerünk, s már benne is voltam a tóban, rohadt mély volt ez a szar azt hittem soha nem érek le az aljáig, tájékozódni sem tudtam olyan sötét volt majd beleütköztem valamibe, tapogatóztam éreztem ahogy a haja csiklandoz, megkerestem a kötelet, próbáltam kioldani de nem sikerült, nem hagyhatom csak úgy itt, megmentett most rajtam a sor felúsztam a felszínre, keresnem kell valami éles tárgyat, nincs vesztegetni való időm. Nem kellett messzire mennem a kutya aki nagyobbnak tűnt mikor először megláttam, úszott felém,  egy fényes dolgot hozott a szájába azta egy kibaszott kés, ez az, kikaptam a szájából és visszamerültem. Azt hittem, hogy egy örökkévalóság mire ismét elérem, egyre mélyebbre zuhant a kővel, engem is húzva magával, ha most nem vágom el nem érünk fel időben, s én is a tó részévé válok, reszeltem a vastag kötelet, bingó, elszakadt, megragadtam eszméletlen testét,  ám egyre kevesebb levegő volt a tüdőmben már csak pár méter volt hátra, láttam a holdat, ahogy ráveri fényét a víz felszínére, csak.... pár ...méter. Végem, nem bírom tovább kapálóztam, hogy elérjem a felszínt, minden erőlködés rosszul esett, ám mikor azt hittem, hogy vége,a kutya megragadta a karom és segített nekünk ismét. Fellélegeztem, próbáltam észnél maradni, a víz nyomta a tüdőmet krákogva s félig kúszva húztam a kutyával együtt a lányt. Szerencse, hogy részt vettem az életmentő tanfolyamon most hasznomra válhat, lélegeztettem olyan sokféle módon amennyi csak létezik, még mindig semmi.... dühömbe egyre erőszakosabb lettem, nyomtam a mellkasánál továbbra is egyenletes ritmusban.

- Kurva életbe, kelj fel!-majd egy utolsó fújás, s megtörtént a csoda öklendezve adta ki magából az összes vizet amit lenyelt, nagyon szenvedett szegény, simogattam a hátát nem mintha ezzel segítenék de ott akartam lenni mellette. Majd mikor abbahagyta, mereven bámult előre négykézláb s ismét elájult ezúttal a kimerültség miatt. Az ölembe fektettem, s ringattam mert nagyon nyöszörgött közben azt motyogta, szinte hangtalanul. 

-Kérlek ne!

Csak most vettem észre, hogy valójában milyen vékony, ahogy a ruhája rátapadt, szinte megszámolhattam a bordáinak a számát. 

- Ne aggódj vigyázok rád!- kisimítottam a szeméből a vizes haját s szűzies csókot leheltem rá.

Vacogott,ahogy én is hófehér bőre, kékes volt pont mint az enyém mindketten átfagytunk, el kell vinnem a szállodába minél hamarabb, köszönöm Istenem, hogy kocsival jöttünk addig is felmelegíthetem, nem hiányzik, hogy tüdőgyulladást kapjunk.

-Gyere vakarcs- intettem a kutyának.- te is velünk jössz!

Feltápászkodtam a karomban tartva vittem el a kocsiig meg sem éreztem a súlyát mintha valami pehely könnyű párnát tartanék a kezeim között. Letettem a hátsó ülésre a kutyát nem is kellett beinvitálnom automatikusan lefeküdt a lány mellé, a kis vakarcs próbálta melegíteni a bundájával.

Csumig tekertem a fűtést, úton voltunk, Sarah segíthet hisz ő nővér.Aggódó pillantást vetettem hátra, a kutya nézett vissza szinte könyörgő tekintettel, hihetetlen, de mégis igaz.