Breathe- Hófehér lélegzet

Sötét múlt: a szoba

-Annelise-

Bementünk Caleb házába és ismét a kezembe nyomta a könyvet amit anno  adott, csak nem voltam felkészülve rá, hogy megismerjem a múltam bármely részletét, de most úgy érzem itt az ideje, hogy lerántsam a leplet. Miközben én a könyvvel barátkoztam, Caleb a szoba összes szegletét átjárta, ellenőrizte, hogy egyedül vagyunk e, miután a bejárati ajtót bezárta felém fordult és gyengéden a kanapéhoz vezényelt, leültem ő pedig velem szemben helyezkedett el. Hosszan nézett rám nem a szemembe de mégis tudtam, hogy miattam ilyen gondterhelt  az arca. Feszengtem nem tudtam mihez kezdjek ezért inkább úgy döntöttem megtöröm a csendet.

- És most mi lesz?

Belenéztem a sötét szemébe olyan tisztán láttam, magamat egy tehetetlen hófehér lányt, gyors megráztam a fejem, hogy kitisztuljon.

- Annelise nagyon kemény múltunk van hidd el... - sóhajtott egyet,mintha ezzel akarná kiűzni a sok gondot, majd egy röpke hatásszünet után folytatta- ez egy fajta időutazás lesz, betekintést nyersz a múltba,  átéled a cselekményeket mint egy külső szemlélő, a múltbeli testedben leszel, érezni fogsz mindent, düht, fájdalmat, szomorúságot, a lényeg, hogy neked ezt tűrnöd kell, nem tehetsz semmit, nem lesz könnyű de nem szabad elfelejtened, hogy ez nem a valóság ez csupán a múlt, folyamatosan ez járjon a fejedben, ha elfogadod és beletörődsz a történésekbe, elnyel a múlt és soha nem ébredsz fel de ez még mindig nem a legrosszabb,  ha eléred a végpontot ami alatt a mostani beszélgetésünket értem, visszanyelnek a cselekmények és újra és újra átélsz mindent. 

A vészjósló hangja miatt elkezdett, reszketni a testem, a tenyerem izzadt és nem tudtam halkabbra fogni vacogó fogaimat, folyamatosan összekoccantak. 

- Ez rémisztő! - mondtam remegő hangon.

-Hidd el Anne- kezét összekulcsolta az én kezemmel, biztatóan nézett rám- tudom.... ,hogy az ismeretlen rémisztő, de az én Annem mindig is bátor volt és a legnehezebb helyzetekben is kitartó, ne nézz rám ilyen csodálkozva- mosolygott- ez így van! Ha egyszer túlélted most is sikerülni fog és ne feledd az nem a valóság felébredsz és vége.

Nem akartam elmondani neki, hogy az rémített meg a legjobban, hogy tehetetlen leszek a saját testemben pont olyan érzés lesz mikor az a sötét valami el akar nyelni... nem akartam, hogy lássa ahogy egy könnycsepp ki akar törni a szememből éppen ezért a karjai közé vetettem magam, de nemcsak emiatt, érezni akartam milyen megölelni valakit ha kétségbe vagyok esve. Nem gondolkodtam a józan eszemet megbolondították az érzelmek ez a hirtelen reakció egy másodperc töredékéig zajlott le, és ez idő alatt meg is akartam szakítani, elszégyelltem magam, nem jellemző rám az ilyen viselkedés, átsuhant az agyamon az elutasítástól való félelem. Éppen el akartam húzódni és meglepett Caleb reakciója hisz nem engedett el átölelte a derekam és a nyakamba fúrta a homlokát. Mély levegőt vett majd kifújta ami csiklandozott.

- El sem tudod képzelni, a világ összes szegletét átjártam fel akartam adni, letelepedni, elfelejteni az egészet erre pont abba a kis koszfészekben kötöttem ki ahol az én angyalomat találom!

- Miért nem te mesélsz el mindent?

- Mert én csak azokat a részleteket tudom ahol ott voltam veled, mikor elválasztottak minket- nyelt egy nagyot- szóval... nem tudhatom mi történt azután, miután elválasztottak tőled!

A mellkasunk összeért és olyan furcsa érzésem támadt mintha egyszerre dobogna a szívünk mintha bármelyik pillanatban eggyé válhatnánk mintha..... megtaláltam volna egy rég elveszett részemet a társamat. Magam sem értem ezt az egészet de ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy minden rendben, hogy a rossz nem is létezik csupán ő és én és a szívem legmélyén tudom, hogy mi nem vagyunk rosszak csupán áldozatok egy nagyon intenzív gonosz áldozatai. Ekkor megfogalmazódott bennem az elhatározás, meg kell tudnom, hogy ki ő és milyen szerepet játszik az életemben, az nem lehet, hogy véletlen kötődöm ilyen intenzíven egy idegenhez.

- Készen állok- belenéztem a szemeibe- mit kell tennem!?

Letaszigált magáról és lefektetett a kanapéra, megitatott velem egy italt amitől bódult állapotba kerültem homályosan annyit láttam, hogy kinyitja a könyvet és hangosan elkezdte olvasni talán latin szöveg volt, nem értettem mit beszél vagy talán csak a lötty hatása amit adott, teljesen eltompult körülöttem a világ. Majd hangosan becsukta a kódexet, félig a szobában voltam félig egykori önmagamban az utolsó dolog amit érzékeltem a valóvilágból, hogy Caleb megsimogatja a homlokom és azt súgja a fülembe - Ne feledd az nem a valóság!-

Egy sötét szobában ébredtem, éreztem ahogy a kötelek belevágnak a húsomba, majd az ajtó elkezdett nyitódni miután a szemem hozzászokott a hirtelen jött fényhez, megláttam egy alakot aki nem jóindulattal közeledett felém....de a kép még mindig nem tiszta. Éreztem a rettegést minden porcikámmal.

- Ne feledd ez nem a valóság- súgta egy hang vagy talán a tudatalattim.